Luxa blogja

Az itteni HK honlapján már tavasz elején felfigyeltünk arra a kijelentésre, hogy a tagsággal járó előnyök közül az egyik, az egy nagyon pici tulajdonosi hányad egy vidéki nyaralóházban. A reklámanyag szerint tengerparti, szaunás, körülbelül 25 férőhelyes és bármikor ki lehet bérelni aránylag olcsón. Mivel két ismerősnek (Bernhardnak és Manuelnek) is épp szülinapja volt, ezért jó előre lefoglaltuk május végére.

El is indultunk egy, már/még kellemesen meleg szerda reggelen Oskviq irányába busszal. A 25 kilométeres út mondjuk nem telt zökkenőmentesen, véletlenül eggyel korábban szálltunk le, az egy óra gyaloglást azért szívesen kihagytam volna. (A bérletek egyébként itt is érvényesek voltak.)

Kilátás

Maga a ház tényleg elég nagy, szerintem negyvenen is elférnének, mi tizenvalahányan elég szellősen voltunk. A tengerpart is tengerpart, de a ház és a víz között elhelyezkedő tízméteres szintkülönbség kimaradt valahogy a prospektusból… Annyira mondjuk nem baj, mert a szaunát szerencsére a víz mellé rakták.

A ház belülről nagyobb

A nap hátralevő része így szaunázással és grillezéssel telt. (Tanulság: a molóról érdemes előre és nem oldalra ugrani, a lábujjam a kő okozta vágás után napokig gyógyult…) Meg persze a Floris által bemutatott lóverseny nevű ivós játékkal, a szabályokat itt helyhiány miatt inkább nem mutatnám be, de nagyon szórakoztató és csak egy pakli kártya kell hozzá. (És természetesen ipari mennyiségű alkohol.)

Bernhard ajándékának egy része

Este volt a BL döntő is, de érdeklődés hiánya miatt a megnézése elmaradt, mert az a szülinapos, aki miatt készültünk notebookkal és nettel, az nem jött el. Azért annyira nem is hiányzott…

Képek: Vegyes3 album 1-54.

A rektor beszédének meg nem hallgatása és ebéd (szokás szerint csak a Max volt nyitva a megfizethető helyek közül) átvonultunk a rét zsúfoltabb felére megkeresni az ismerőseinket és figyelmen kívül hagyni a közterületen való alkoholfogyasztás tilalmát. Kivételesen nagyon szép idő volt, a napszemüvegen kívül szolidan le is égtem, naptej nem volt nálam, eszembe sem jutott, hogy szükség lenne rá. Megint találkoztam Marcus pár osztrák ismerősével, akik feltették azt az egészen indiszkrét kérdést, hogy akkor mi is van azokkal a magyarországi cigányokkal? Aú. Rövid 20 percben válaszoltam a kérdésre.

Louis vett magának egy zseniális napszemüveget

Pár óra pihenés után elmentünk körülnézni, hogy milyen lehetőségek vannak esetleg táncolni.

Itt megtaláltuk az eddigi legjobb DJ-t Svédországban, a srác zenéje is jó volt, és még az átvezetései is tökéletesek voltak. A zene kisebb hátulütője az volt, hogy sem éneket, sem hangszereket nem tartalmazott, de ezt ugye Öcsi áldásos befolyásának köszönthetően már legalábbis megszoktam.

Ritka, mint a fehér holló

Mire meguntuk, addigra már lassan indulhattunk is Gamla Uppsalába (ugye itt voltak a sírdombok), ahol az ünnepet hatalmas tábortűzzel zárták le. A hatalmas, az tényleg nagyon nagyot jelent, ekkora tüzet (egyetlen, kevésbé szórakoztató kivétellel még sokkal korábbról) még sohasem láttam, a lángok többembernyiek voltak.

A pici pöckök az emberek

Mindenféle tiltással nem törődve az emberek simán felmásztak a sírbuckákra, ami már csak a gyönyörű naplemente látványa miatt is bőven bocsánatos bűnnek tűnt, és még csoportfotók készítésére is kiváló alkalmat adott.

Amikor utoljára itt voltam, még fehérek voltak

A városba való visszatérés után végül egy zenés-táncos szórakozóhelyen kötöttünk ki, majd az utolsó vonattal hazamentünk.

Balról jobbra: Bernhard, Ziad, Sonja, Ernst, Dominik, Pierre

Képek: Vegyes2 album: 293-321.

A Valborgfest egyike Svédország nemhivatalos ünnepeinek, elvileg munkanap, de a mi óráinkat inkább átrakták más napra.  Ez egyébként KTH-n belül sem általános, a Katelijn nevű holland ismerősöm órái például meg voltak tartva, ami neki azért sem tetszett annyira, mert a holland királynő koronázása is április 30-ra esik és szintén nagy ünnep.

Azért a város így is tele volt narancssárgába öltözött és holland zászlóval kipingált lánykákkal.

Szóval a Valpurgisz-éj egy pogány ünnep volt, némi melegköszöntéssel kombinált védekezés a gonosz szellemek ellen. A kereszténység persze rátelepedett és Szent Valpurgisz (kicsoda?) ünnepének tette meg, így mindenki jól járt, az egyház megnyugodva vehette tudomásul, hogy ezt is kipipáltuk, a nép pedig tovább csinálhatta azt, amit addig. Ebből mostánra már csak a dalok éneklése, tábortűzrakás, illetve nagyon tradicionális svéd vidékeken a zöld ágakkal való körbejárás maradt meg. Egyes hagyományokat legerősebben a diákság ápolt, ezért a legnagyobb népünnepély a legrégebbi egyetemi városban, Uppsalában van. (Illetve délen Lundben.) Szépen meg is vettük az SJ (MÁV) jegyeket Uppsalába. Akartunk még Nations belépőt is venni, ezek eszméletlen jó, éjszakába tartó egyetemi bulikba való belépéshez kellettek volna, de az árak 400-800  koronáig (12-24 kHUF) mozogtak külsősnek, ennyit azért nem ért meg.

A nép Boat Race-re vár

Az első nagy esemény a Boat Race volt. Ezt az uppsalai, egyébként kétes tisztaságú csatornában rendezik, az egyetem hallgatói saját építésű, minél viccesebb csónakokkal igyekeznek túlélni a csatornát, a vízeséseket és egymást. Erre (mint az egész rendezvénysorozatra) az egész város kivonult, kőkemény rendőri jelenlét mellett. Ekkor még komolyan vették a közterületen való alkoholfogyasztás tilalmát. A különféle tutajok és csónakok szinte mind nagyon jól néztek ki, bár a gyűrődést nem mindegyik élte túl.

A háttérben a kevésbé szerencsések roncsai láthatóak

Személyes kedvencem az atomerőmű, a temető és a törött karika mellett a sakkfigura volt, amit egyébként hidanként le kellett bontani, mert túl magas volt ahhoz, hogy átférjen alatta. Nem tudom, hogy a vízesésen, hogyan vitték át.

A vízesést minden hajónak óvatosan kellett megközelítenie, a gyorsabb részen a legtöbb hajó szétesett volna, persze volt olyan, amelyik a lassabbon is. A partot biztonság kedvéért itt telerakták vizimentővel.

Tradicionális kínai hajó próbálkozik (sikeresen)

A verseny után bevásároltunk ebédre, vettünk egy kis miniatűr, egyszer használatos grillkészletet, virslit és valami fura fűszerezésű kolbászt. Kerestünk a parkban egy elhagyottabb helyet (elég nehéz volt), és szépen megsütöttük a kaját. Valahogy nem volt az igazi, de azért jóllaktunk.

A réten

Háromkor kivonultunk az egyetemi könyvtár elé, ahol szépen hagyományosan felsorakoztak az egyetem régi és új diákjai, majd a fehér sapkájuk lengetésével köszöntötték a meleget. (Ugye van, ahol ilyenkor jön meg a meleg.) Azért kicsit látványosabbra számítottam. Ezután a rektor kezdett el egy hosszú beszédet mondani, ezt már nem vártuk meg, svédül volt.

A különböző zászlók a különböző karokhoz tartoznak

Képek: Vegyes2 album: 235-292 (utána már spoiler).

Az utóbbi másfél hetet Budapesten és Miskolcon töltöttem különféle tevékenységekkel. Voltam OTDK-n, találkoztam egy csomó ismerőssel (bár sokakra így sem jutott idő) és felfrissítettem a ruhatáramat. Érdekes jelenség, hogy, amikor kijöttem Svédországba, akkor mindent átszámoltam forintba, és szinte idegösszeroppanást kaptam az élelmiszeráraktól. Magyarországra való visszaérkeztemkor pedig mindent koronában néztem. Olcsó…

A lelkesedésemet mondjuk átmenetileg csökkentette, hogy egy hétig nem jutott eszembe az OTP-s kártyám kódja – szerencsére volt elég készpénzem.

Az OTDK nem volt rossz, a Miskatonic Miskolci Egyetemnek nagyon szép kampusza van egy nagy park közepén. A kollégiumaik egész kellemesek, mi is itt voltunk elszállásolva (a helyieket meg három napra kidobták…), itt nem kell 40 perceket utazni az előadásokra. Maguk az előadások az egészen szánalmastól az állleesősen lehengerlőig terjedtek (előzőbe tartozik a menet közben cserélhető tranzisztorú autóvezérlős szerencsétlen, utóbbiba a szekciónk győztese az anyagvizsgálatos adatbázisaival). Mindenesetre megismertem jobban egy csomó érdekes emberkét, meg persze a Miskolcon kötelező Barlangfürdőzés sem maradt el. Miskolcon egyébként szépen ápolják a selmeci hagyományokat ez többek között felfedezhető az egyenruhákon, illetve a különféle szakkifejezéseken (pl. firma, balek stb.) Nem értem el helyezést, de annyira azért nem bánom…

A könyv nagyobb, mint a borító

Otthon és a repülőutakon volt időm elolvasni a House of Leaves című regényt. Egy Johhny Truant nevű emberről szól, aki egy Zampanò nevű ember kéziratából szerkeszt egy könyvet, aki egy Navidson nevű Pulitzer-díjas fotós videoblogját elemzi és kommentálja. Vagy mégse? Navidson és családja megvesz egy kellemes vidéki házat, beköltöznek, majd véletlenül felfedezik, hogy a ház belülről nagyobb, mint kívülről. A könyv egyébként egyike az eddigi legnehezebb angol nyelvű olvasmányaimnak, amit nem tesz egyszerűbbé az a tény, hogy a könyvbéli témák a könyv tipográfiájában is megjelennek. Sokak szerint öncélú művészkedés, nekem bejött.

Labirintus

A harmadik nap volt a három közül a legkevésbé pörgős.

A társaság fele elment kutyaszánozni (ez volt az a költségvetési tétel, amit már nem nagyon akartam finanszírozni, és igazából nem is bántam meg), mi meg a délelőttöt sífutással töltöttük. Rájöttem, hogy nagyon szeretek sífutni. 🙂 Mire két óra alatt körbejártuk a tavat, játszottunk egy kicsit  a lejtőkön és megóvtuk Sonját a rendkívül veszélyesen kinéző kutyáktól, addigra a többiek is visszaértek.

Nyomok a hóban

A délután szokás szerint ejtőzéssel és szaunázással telt, illetve megünnepeltük Sonja szülinapját. A két torta mellett kapott egy kis törölközőt (ennek létjogosultságáról majd egy másik postban), illetve Gilles-től egy nagy doboz nagyon finom belga csokit. Ez utóbbit mi is nagyon élveztük. 🙂

A vacsora valamilyen tradicionális líbiai tészta volt, a helyszínen tartózkodó osztrák-líbiai-libanoni tálalásában (ez Ziad). Kicsit túl csípős volt, de nekem bejött.

Este sikerült kipipálni a sarki fényeket is, de sajnos nem az igazán látványos színesekből jutott, hanem a fehéresebből, helyenként rozsdás árnyalattal. Azért nem néztek ki rosszul…

Éjszaka átjöttek hozzánk Manuelék némi iszogatásra, majd mi is páran átmentünk hozzájuk, lényeg a lényeg, hogy még reggel négykor is fent voltunk. Ekkor kitalálta az addigra már nem teljesen józan Bernhard, hogy menjünk napfelkeltét nézni. Nem akartuk, hogy egyedül haljon meg a hidegben (-25 fok!), ezért elkísértük. Fel is másztunk a tó közepén lévő kisebb, privát szauna tetejére és a környékbeli népszerűségünket valószínűleg kicsit csökkenő csendességgel beszélgettünk. (Ernst valamiért úgy gondolta, hogy jó ötlet farkasüvöltéssel üdvözölni a napot. Hárompercenként. Szerencsére fél óra után feladta és elment aludni.) Mivel a nap még nem nagyon látszott, ezért el akartam menni aludni, de lebeszéltek róla.

6 óra 5 perc

Ezalatt a fél óra alatt persze rájöttünk, hogy egyáltalán nem készültünk fel arra, hogy itt tényleg hideg van. Nagyon hideg. Nekem például nagyon fázott a lábam (utcai bakancs volt rajtam túrabakancs helyett és csak egy vastag zokni) és persze állandóan mozognunk kellett. Annyi eszünk mondjuk nem volt, hogy kihozzuk a sífutó cuccokat…

6 óra 31 perc

Kicsit később bevonultunk a tó közepére, hogy a fák ne takarjanak annyira, ez persze további szenvedést jelentett a hidegben, Bernhard kezdett elég rosszul kinézni, amin a rumos tonik sem segített (ennek vmi hihetetlen undorító íze van, én egy kortynál többet nem bírtam meginni, még jó, hogy elég kevés volt), de legalább nem fázott annyira. Ekkor már ő akarta feladni, de meggyőztük, hogy ha már egy órát vártunk, akkor még húsz perc csak nem árt. Végül tényleg felkelt a nap, mehettünk aludni.

6 óra 41 perc

Másnap (hosszas takarítás után) hazarepültünk.

Képek: Kiruna 148-193, Közlekedés 34-36.

Balról jobbra, első sor: Manuel, Ernst, Én, Ivan, Bernhard, Remo; második sor: Luca, Ziad, Sonja, Andreas, Maria, Dominik, Laure, Louis, Daniel, Dali, Markus, Gilles. Készítette: Manuel Forrer

A második nap fő programja a híres Jégszálló megtekintése volt. A hotel Jukkasjärviban (ez mellesleg egy finn nemzetiségű falu volt valaha, talán most is az) fekszik, tehát valahogy el kellett ide jutni a táborból. Ehhez a helyi közlekedés egyik legfontosabb eszközét, a snowmobile-t használtuk. A snowmobile egy-két személyes valami, elől sílécekkel, hátul pedig lánctalppal. A mi példányaink olyan kilencvennel tudtak menni, de ezt csak a folyón tudtuk kihasználni, ugyanis nagyon érzékeny a buckákra és emiatt kegyetlenül dobálja az embert. Ez különösen igaz volt az erdei ösvényre, itt még kisebb ugratók is voltak, amiket persze a társaság többsége nagyon élvezett. Laurie mondjuk kevésbé, neki sikerült találkoznia egy fával, de megúszta különösebb gond nélkül és még a kauciót sem kellett kifizetnie.

Újonnan egymilliónál kezdődnek

A menetszél és az egyébként is hideg idő miatt jól be is öltöztünk, gyakorlatilag a síruhámra (kabát nélkül) vettem fel még egy overállt, nagyon vastag zoknit és csizmát. Kellett is , mert néha még így is hűvös volt.

Maga az Icehotel nagyon látványos, bár kicsit nagyobbra számítottam. Mármint magasabbra. Mivel nyáron elolvadna, ezért minden évben újjáépítik valamikor november környékén a közeli folyóból elöző évben kivágott jégtömbökből. Emiatt a design minden évben más és más. Két fő részből áll, a templomból és a tényleges szállóból.

Jégvágás

A templomot idén lapp szellemiségben tervezték, ez leginkább a sok agancsban nyilvánul meg, a rénszarvasbőr állandó kellék, mert közvetlenül a jégen ülni nem egészséges. A hely állítólag népszerű esküvői célpont, minden nap van egy-kettő, illetve gyerekeket is hoznak keresztelni. Tradicionálisan az ilyen gyerekek nevében szerepel az ice vagy is szótag, például Beatrice, Isidor, stb. A templomot építésekor felszentelik, majd olvadás előtt izé, szóval elveszik a szentségét. Bónusz pont annak, aki rájön, hogy van a deconsecrate magyarul, nekem fogalmam sincs. (A megszentségtelenít az a desecrate.)

Kép az oltár felől

A hotel mostani változatában körülbelül nyolcvan szoba van, ezek fele közönséges szoba (3500 kr – 98000 Ft.), másik fele design szoba, mindegyik különböző dekorációval (4300 kr – 120000 Ft.). Az árak egy éjszakára és a teljes két fős szobára vonatkoznak. Aki igazán különlegesre vágyik az kibérelheti az Art Suite-ot is (7000 kr – 196000 Ft.), ennek az a specialitása, hogy a csak az itt alvók élvezhetik a szépségét, a turisták elől el van zárva. (Épp ezért persze, lehet, hogy nagy átverés az egész és nem is szép.) A szálló ugyanis hat óráig 100 kr (2800 Ft.) ellenében látogatható, angol nyelvű vezetéssel egybekötve.

A galériában még több kép

A hotel része még az Absolut Icebar is, itt különféle italokat szolgálnak fel jégpoharakban. A különféle italok persze jórészt az Absolut cég termékei, de azért szórakoztató lehet. Persze az italok megívására csak kb. öt perc van, ugyanis utána belefagy a pohárba és olvasztgatni kell. Ez utóbbi egyébként nekünk is gondot okozott, a sör rendszeresen belefagyott a dobozokba. Ha ez felbontás előtt történik, akkor persze ömlik ki belőle, mert a jég több helyet foglal a víznél.

Hőszigetelt palackok

A Jégszálló elhagyása után megint egy kis snowmobile-ozás következett (itt megtapasztaltam, hogy ketten sokkal rosszabb menni, mert nem gyorsul annyira és nem tudod előre, hogy hol lesz a súlypontod), majd rénszarvas ebéd a tábortűz körül. Ez rénszarvashúsból, krumpliból és áfonyalekvárból állt, és nagyon ízlett.

Itt még készül

A szokásos délutáni aktivitásból kimaradt a sífutás, cserébe próbálkoztunk a lékhorgászattal. Az elmélet annyi, hogy a jégbe fúrunk egy léket, bedobjuk a csalit majd várunk. A gyakorlat az, hogy a léket fúrni szórakoztató, de nagyon fárasztó, várni meg borzasztó hideg és unalmas. Végül három nap alatt senki nem fogott semmit.

A rénszarvasbőrők elengedhetetlenek

Ezután az est fénypontja, a szauna következett. A szauna itt egy, a befagyott tó közepén álló kis házikó, egy tényleges szauna résszel és egy előtérrel (plusz egy raktárral). Mindkét szobában egy-egy fatüzelésű kályha van, ebbe kell pakolni az előzőleg felhasogatott fát. A szauna rész alján van egy csapóajtó, ez közvetlenül a tóba vezet, ami itt a szauna miatt kicsit melegebb, valahol nulla és három fok között. Mindenesetre jégdarabok még vidáman úszkálnak benne. Innen lehet kinyerni a vizet, illetve ide lehet beugrálni kicsit hűlni. A tipikus kör tehát egy kis sörözéssel vegyített melegedéssel kezdődik, amikor már nagyon meleg van, akkor vagy séta a hidegben (esetleg hóban fürdés), vagy pedig rövid úszkálás (pár másodperc) a tóban jön. Utóbbi során az első másodpercekben nem éreztem semmit, majd kezdett nagyon hideg lenni, a kimászás után meg kellemes bizsergés következett a lehűtött helyeken. Így a szauna itt a közösségi élet egyik középpontja, órákat lehet eltölteni különösebb problémák nélkül.

Szauna messzíről

Ez az idillt persze kicsit megtörte a második nap estéje, amikor végül hárman maradtunk a szaunában Ernsttel és Ziaddal. Alapvetően jól bírtuk a dolgot, ezért kicsit fokoztuk a tempót és raktunk meg a tűzre rendesen fát is, vizet is. A fűtésnek Ernst a nagy mestere, a technikája egy rövid ajtónyitásos szellőztetéssel (legyen friss levegő), a friss levegő elkeverésével majd az ajtók alapos becsukásával kezdődik. Ezután önt egy kis vizet a kövekre, a keletkező gőzt elkeveri a szaunában, majd lezárásként a szauna tetején felgyűlő forró levegőt a bennlévők felé legyezi (aufguß). (Ehhez persze kell egy törölköző.) Utóbbi érdekes élmény, de nem rossz – amíg az a levegő nem túl forró. Ezt a kört futottuk le három-négyszer, majd elkezdtünk különféle gondolkozós játékokat játszani, hogy teszteljük, hogyan viselkedik az agy melegben. Azért a teljesítményünk érezhetően leromlott. Mivel úgy éreztük, hogy még bírjuk egy kicsit, ezért Ernst futott még négy-öt kört ( a végére a vaskályha egy része már vörösizzásban volt). Az utolsó kettő már határozottan fájós volt, a legutolsó adag meleg levegő hatására meg Ziaddal elértük a tűréshatárunkat és reflexszerűen kimenekültünk a szaunából a hóra. (A reflexszerű itt tényleg azt jelenti, hogy a hőhullám után gondolkodás nélkül ugrottunk.) Nem volt azért rossz így utólag. 🙂

Szauna után az emberek gőzölögnek

Képek: Kiruna 59-147.

Balról jobbra: Maria, Dominik, Ernst, Ziad, Bernhard, Sonja, Gilles, Luca

Hosszú szervezés után végül sikerült összehoznunk a kirunai kirándulást. Magáról Kirunáról annyit, hogy Svédország legészakibb városa kb. tizennyolcezer lakossal, akiknek többsége vasbányászatból él. A város a sarkkörtől északra van, ezért elég hideg tud lenni. Itt ez azt jelenti, hogy nappal olyan kellemes -10-tól +5-ig fok van, éjszaka meg kevésbé kellemes -30 fok is előfordul (szerencsére ritkán), a realitás mondjuk -20 környéke. A városban persze ennél kb. öt fokkal melegebb van, de mi egy kellemes kis tóparti kempingbe foglaltunk szállást.

Mivel azért ezekkel az infókkal már induláskor is tisztában voltam, ezért elég melegen csomagoltam: teljes síruha, kesztyűk (síkesztyű és egy frissen beszerzett pár, Attila postája ekkor még nem érkezett meg a lassan egy éve nála levőkkel- de utólag az vékony is lett volna), ágynemű. Mivel vasárnap indultunk és a Systembolag ilyenkor zárva van, ezért némi alkoholt is elraktam, ezek közül az alpesi szeder likőr érdemel külön említést.

Még nekem is túl édes

Stockholmból Kirunába kocsi nélkül vonattal vagy repülővel lehet eljutni. Mivel az előbbi tizennyolc óra, emiatt inkább a Norwegiant választottuk, ez egy viszonylag olcsó norvég (meglepő, nem?) légitársaság nagyon civilizált foglalórendszerrel. Mellesleg júniusban haza is velük megyek. A kirunai repülőtér a legkisebb nemzetközi repülőtér, amit eddig láttam (nem mintha állandóan repülnék…), egy terminállal és szinte családias hangulattal. A várója például nem sokkal kisebb, mint a Kelenföldi pályaudvarnak.

Itt még kellemesen meleg van

Némi bevásárlás után találkoztunk Mirjammal, egy eredetileg Londonban élő spanyol nővel, aki az utóbbi tíz évben a svéd férjével kempinget üzemeltet Kirunában. Mi egy nyolcszemélyes házban laktunk kilencen, de ez nem okozott problémát, kellemesen elfértünk, csak a melegvízzel kellett óvatosan bánni.

A tévét szerintem be sem kapcsoltuk

A berendezkedés után Bernharddal rögtön el is mentünk sífutni (cross-country skiing, ha így valakinek ismerősebb). Az itt használt felszerelés egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a sícipő sarka nincs lerögzítve és sokkal hajlékonyabb az alpesi sícipőkhöz képest, így lehetővé teszi a tipikus sífutó mozgást, aminek a már elég fáradt változatát Sonja demonstrálja ezen a rövid videón. A lécek könnyebbek és keskenyebbek, vagyis nagyon gyorsan lehet velük vízszintes terepen haladni, ha az elég sima és mindenképpen kellemesebb mély hóban ezekkel siklani, mint térdig besüppedve gyalogolni.

Legyen rólam is kép. 🙂

Síelés után esti szaunázás következett, Ernst itt már kezdte megmutatni karmait, ami miatt a kirándulás végére ördögnek becéztük, és félelemmel tekintettük minden lépését a szaunában, de erről bővebben a második napról szóló, holnapi postban.

Képek: Vegyes 350-351, Kiruna 1-58, Közlekedés 27-33.

Miután a szerdai vizsgámmal lezártam az writing good essays aktuális negyedévet, egy hosszú hétvégényi aktív pihenés következett. Pénteken elnéztünk a metróhoz tartozó talált tárgyak osztályára, ugyanis sikerült pár hete elhagynom egy fél pár kesztyűt (:(), és azt mondták, hogy legalább egy hét az átfutási idő. Gondoltam három hét elég lesz. A kesztyű nem lett meg, szóval vennem kell egy pár újat. A lényeg mindenesetre nem ebben van, hanem abban, hogy ezután elnéztünk sushit enni egy japán gyorsétterembe, amiből végülis egy miso leves, húsz darabos sushitál és egy bento lett (hétvégi dorbézolás #1). A sushi kicsi rizsgombócokból áll, amire különféle feltéteket raknak, leggyakrabban halat, bár mi kaptunk pl. avokádósat is. A bento gyakorlatilag egy nagy doboz, benne mindenféle vegyes dologgal, a miénk még egy adag sushi melett tartalmazott csirkehúst, marhahúst (konkrétan a pultos szerint ox, de ennek nem tulajdonítok nagy jelentőséget) zöldségeket és rizst. A kajához ingyen citromos víz járt, ami a wasabi csípőssége miatt szép gesztus. Ja, megint pálcikákat használtam. 🙂

Mivel a szombati síeléshez szükségem volt egy lap nyomtatására, ezért elmentünk a Stockholmi Egyetem könyvtárába (igazából Daniela oda ment tanulni, csak ugye még ide-oda elnéztünk, pl. ő is elhagyta a kesztyűjét.), ahol nagy meglepetésemre a gépek fele Mac volt. Biztos a designerek miatt.

A péntek este egy szaunapartival fejeződött be, François vezetésével befoglaltuk a HK szaunát kb. tizenöten és alkoholizálással valamint hógolyózással zártuk a napot. Egyesek tiltakoztak, hogy nyilvánosan rakjak fel erről képeket, de küldök linket az albumhoz, ha érdekel valakit. (Regelni nem kell.) Innen negyed egy körül távoztam, mert a síbusz reggel hétkor indult.

Egy képet azért berakok

A busz olyan volt, mint bármelyik másik síbusz, beleértve azt is, hogy a mögöttünk lévő társaság bűzlött az alkoholtól. Maga a pálya (Romme Alpin) egyébként nem volt nagy szám, itt van róla egy térkép. Egy napos kikapcsolódásra azért elegek voltak a pályák és szerencsére nem volt nagy tömeg, a hó meg kiváló minőségű volt. A lejtők egyébként elég könnyűek voltak, egy itteni fekete olyan nehéz, mint egy francia vagy osztrák piros. A reggelim nem volt túl bőséges a korai indulás előtt, emiatt a hüttében (amit persze itt vmi teljesen másnak hívnak (Toppstugan)) elettem egy halom koronát (golaschsoppe és palacsinta, hétvégi dorbézolás #2). Visszafelé a buszon kicsit elpilledtem, és fura álmaim voltak a háttérben futó film és Žagar kombinációjából. Később kiderült, hogy másoknak is, persze Žagar nélkül.

Bernhard, Sonja, én, Daniel

Este Tentapub volt, ez a buli, amin a nép hivatalosan is megünnepli a vizsgaidőszak végét és azt, hogy a HK olcsón adja a piát. A társaság nagyon jó volt és a zene sem volt a szokásos nagyon rossz. A ruhatárban mindenesetre elhagyták a pulcsimat, de épp az ismerős Michael volt bent, tehát megígérte, hogy megkeresi és kedden elhozza Kista pubba.

A többit később.

Képek: Vegyes album 302-324.

Szombat reggel a vendégeim továbbutaztak Londonba, én meg összepakoltam pár dolgot (leginkább csokit, banánt és innivalót), majd bemetróztam T-Centralba találkozni pár ismerőssel, akikkel megbeszéltünk egy Uppsalai kirándulást. A pár emberkéből közben kb. 10 emberke lett, mert mindenki szólt az ismerőseinek is.

Uppsala Stockholmtól 70 km-re fekvő város, itt található az ország legelső egyeteme (1477 Wikipédia szerint), illetve ez a Svéd Egyház központja is. Utóbbi egészen sokáig a szokásos adminisztrációs feladatokat is ellátta, de most már az egyház és állam teljesen szétvált. Azért a királytól még elvárják, hogy evangélikus legyen.

Uppsalába legegyszerűbb vonattal eljutni, így egy újabb kitérőt tettem a svéd online jegyvásárlás bugyraiba. A probléma abból adódott, hogy a rendszer nem volt hajlandó elfogadni a Nordeás (ez egy helybeli bank) Visa Electron kártyámat, csak az OTP-től kapottat. Mindkettő Visa Electron, tehát nem dombornyomású, nem egészen értem az okokat. Mindegy, a problémát megoldottam, meg is kaptam szépen a kinyomtatandó pdf-eket. Választhattam volna sms jegyet is, de ennyire még nem bíztam a rendszerben. Mint utólag persze kiderült (mások ilyet is vettek), az sms teljesen jól működik, a kalauz lefényképezi a telefon kijelzőjét a kóddal és az alapján visszafejti, hogy érvényes-e. Kíváncsi vagyok, mit csinálnak az olyan telefonokkal, amiken nem fér el a kód egy képernyőn. A retúrjegy egyébként 78 kr (2340 Ft.), a vonat leginkább az IC-k színvonalára emlékeztet. Van itt is IC, az lehet, hogy jobban néz ki. Mindenesetre 40 perc alatt megérkeztünk Uppsalába. Ez 105 km/h-ás átlag, ami kellemes, tekintve, hogy volt közben pár megálló is.

Kicsiny társaságunk Uppsalában (engem kivéve)

Uppsala belvárosa sokkal kisebb, mint Stockholmé, ezért elég hamar sikerült minden lényeges dolgot megtalálnunk. Ebben a turistairodából szerzett térkép is segített, itt vettünk magunknak Uppsala kártyát, ami ingyen belépést biztosít a múzeumokba, illetve szabadon lehet vele buszozni. Ami a városban leghamarabb feltűnt, az az, hogy a katedrális tényleg mindenhonnan látható, ezért ezzel kezdtük a nézelődést.

Most kellett volna egy nagylátószögű objektív

A katedrális nagyon nagy, nem is sikerült rendesen lefotózni a külsejét, a belsejéről viszont készítettem pár jó képet, a galériában meg lehet őket nézni. Bár belülről úgy néz ki, mint minden hasonló méretű templom. (Ezért az építészek persze biztos megölnének…) A templomban van eltemetve  egy halom híres svéd, több király, tehát tökéletesen betölti az ilyen fontosságú templomok funkcióit.
Az épületen belül még (legalább) két érdekes dolog található. Az első a kincstár, ami tökéletesen reprezentálja azt, hogy a huszadik felbecsülhetetlen értékű korona és hatszázéves püspöki palást már nem nyújt túl sok új élményt.

Azért az első tíz még impresszív

A másik érdekes dolog az ez:

Itt tényleg mindenhol lehet kártyával fizetni

A katedrális után megnéztük az Egyetemi Múzeumot, ez leginkább egy történelmi tárlat volt a vikingekről, tudományról és a kis orvostanhallgatók oktatásáról. Az épületben található ugyanis egy anatómiai előadó XVII. század módjára, ahol az érdeklődő polgárok és hallgatók meggyőződhettek róla, hogy belülről mindenki rózsaszín.

Az első soroknak akár oszthattak szuvenírt is

Még pár múzeum és templom után elnéztünk Gamla Uppsalába (Régi Uppsala), ahol autentikus viking sírhalmok találhatóak egy nagyon hangulatos múzeummal társítva. Még több fegyver, még több viking sisak, még több kulturális háttér. Be is ruháztam egy 20 koronás (600 Ft.) poszterbe, ami a szép zöldellő sírdombokat ábrázolja. Mi persze szép fehérlő sírdombokat kaptunk, de azért jól néztek ki.

A bejegyzés utolsó képe

A központba való visszatérés után ebédeltünk (négy órakor) egy Maxben. Ez a McDonalds helybeli megfelelője, a különbségek kimerülnek abban, hogy itt lassabb a kiszolgálás és a hamburgerek előállításával generált szén-dioxidot a cég afrikai erdőtelepítésekkel kompenzálja. A kaja ugyanolyan mű. Mivel a visszaindulásig még volt három óránk, egy moziban megnéztük életem első olyan Will Smith filmjét, ami tényleg tetszett: Seven Pounds. A mozijegy itt 100 kr (3000 Ft.) és még italtartók sincsenek a székeken.

Hazaérkezés után még voltam egy szinttel lejebb házibuliba, megint problémáim lesznek a nevekkel…

Képek: Vegyes album 171-265, Közlekedés album 21-26