Luxa blogja

Kicsit elindulásom után megkértem Öcsit, hogy fotózza le a gerlés és a Maós graffittit az Etele téren, mielőtt elbontják a falakat, vagy baja esik. (A legrosszabbik esetben persze még ott lesz 2015-ig…) Kisebb késéssel ez meg is történt, de cserébe túlteljesítette a tervet, ha már itt vagyok, akkor miért ne alapon lefotózta az egész sorozatot. (Köszi szépen!) A képek a galériámban megnézhetőek, klikk a képre és hajrá. (Ide meg képzeljetek egy igen, én is elítélem a csúnya graffitiket, ha házfalon van blablát. A tageket meg ki nem állhatom.)

Lehet, hogy nem Mao akar lenni, de nagyon hasonlít

Szerda délután megtartottuk a Mobile Business előadásunkat, nem sikerült rosszul, de tanulság, hogy sokkal többet kell dolgoznom egy előadáson, ha angol nyelvű. Az egész Mobile Businessről majd részletesebben írok a szerdai vizsga után.

A hét kicsit telítve volt múzeumokkal, mert csütörtökön a Swedish Societyval elmentünk a Nobel múzeumba. Ez meglepő módon a Nobel-díjról szól és nagyon modern. A helyhiány miatt ugyanis a múzeum lényege négy vetítőterem, ahol rövid videóklippeket mutatnak alkotókról, kreativitásról és különböző alkotói műhelyekről. Voltak kétségeim, de tényleg nagyon jól működik. Persze egy csomó más háttérinfót is megtudtunk a kiválasztási folyamatokról, a díj összegéről (ami állandóan változik, attól függően, hogy az alapítvány menedzserei éppen mennyire gazdálkodtak jól), meg a kategóriákról. A múzeumhoz tartozik egy kávézó is, aminek a székein a Nobel-díjasok kézjegyei láthatók, egy széken egy évnyi (azaz hat, illetve korábban öt). Azért az tetszett, hogy a bemutatásul használt széken épp Kertész Imre aláírása is szerepelt. 🙂 (Sajnos fotózni nemigen lehetett.)

A dekoráció persze nem sokáig bírta

Pénteken megint vacsorázás volt Stadshagenben, ezúttal szülinap nélkül, Daniela és Alessandro készítettek különféle édességeket, el fogok hízni. Kezdés után kis idővel belevegyültünk az egy szinttel lejebb lévő hasonló eseménybe, ami persze még többféle kaját és még több új embert jelentett, akiknek meg kéne jegyezni a nevét. A legtöbbnek nem sikerült, majd ha megint találkozunk, akkor csak menni fog…

Valamikor a héten meg gyártottam a blogról egy ilyet is a Wordle segítségével:

Egyébként teljesen látszik, hogy melyik két szót használom túl gyakran

A Wordle az RSS alapján letölti a bejegyzéseimet és megszámolja, hogy mely szavakat hányszor használtam. (Névelők, kötőszavak, stb. nélkül persze.)  Az egészből pedig egy ilyen szép képet gyárt, amit lehet ismerősöknek mutogatni.

Képek: Vegyes album: 296-300, Buli album: 102-153.

Hát egy kicsit elcsúsztam a blogírással, de eléggé el voltam foglalva és egy post megírása nem két perc. Mivel utálok hosszú bejegyzéseket olvasni (és ezért írni is), emiatt az utóbbi pár napomat szépen adagolva írom meg, így legalább fenntartom az érdeklődést.

Ha jól sejtem múlt pénteken hagytam félbe utoljára a narratíva szálát.  (Daniela egyébként még azóta tartozik nekem 400 koronával aznapról, sikerült tönkretennie valahogy a hitelkártyáját és várja az újat…)  Péntek este elmentünk bulizni jó sokan az Allhuset nevű egyetemi szórakozóhelyre, ahol ska koncert volt. Nem volt rossz, de a magyar felhozatal nagyságrendekkel jobb. Az utána következő DJ végre rendesen tudta egymás után pakolni a számokat, cserébe maguk a számok voltak egész jó számok egész borzasztó remixei.

Tőlem egy pici Unicumot kapott

Ernstnek mostanában volt a szülinapja, ezért megejtettük a szokásos szülinapi ünneplős vacsorát a Stadshageni kollégiumban. Ilyenkor mindig az ünnepelt készít valami kaját (tiszta Hobbitfalva), Ernst egy tradicionális osztrák édesség a Kaiserschmarren volt, ami állítólag anno Sissynek lett készítve, de az ő adagját is Ferencjóska ette meg, mert a császárné szerint túlságosan hizlalná. (Sissyt valamiért nem szeretem. Lady Dit sem.) A császárné mellesleg rosszul járt, nemcsak azért mert ledöfték, hanem mert a kaja határozottan finom volt. Édes-habos-tésztás és laktató.

Az ezutáni metrózás során Bernhard végre megmagyarázott nekem valamit, amit addig nem értettem és tudatosan fel sem fogtam, hogy nem értem. Amikor a metró elindul, én megszokásból néha nem szoktam kapaszkodni, csak úgy állok, hogy ne legyen probléma. És itt mindig meg kell kapaszkodnom, míg otthon gond nélkül megállok. A probléma abból adódik, hogy az itteni metrók rossz irányba mennek! A metrók megépítésekor ugyanis Svédországban még bal oldali közlekedés volt, és a metrókat is így építették. Ezért én a másik irányú indulásra számítok, ami persze pont arra nem jó, amerre ténylegesen megyünk. 🙂

Frank Cadogan Cowper: Vanity

Kedden elnéztünk Sonjával az egyik helybeli múzeumba (van 63 legalább), ahhol az állandó kiállításokon kívűl (Rembrandt, vegyes svéd, vegyes francia) kívűl megnéztünk egy preraffaelita kiálítást is. Lehet, hogy műveletlen vagyok, de eddig ők kimaradtak az életemből. Ők olyan XIX. századi művészek voltak, akik a Raffaello előtti művészethez nyúltak vissza inspirációként. A képek jók voltak, de én hiányoltam a múzeumból a képek számozását és a különböző kiállítások elválasztását. A svéd néplélekre jellemző dolog még az önkiszolgáló ruhatár. Magyarul van egy ruhatár, keresel egy vállfát és ráakasztod a kabátodat. Úgy tűnik a svédek becsületesek, kevés a bevándorló és/vagy minden be van kamerázva.

Kedd este észrevettem, hogy a sundbybergi ICA polcain megjelent egy új termék, és még csak nem is volt drága. Rögtön vettem is belőle egy párat.

Finom.

Képek: Vegyes album: 270-296, Buli album: 77-101.

Szombat reggel a vendégeim továbbutaztak Londonba, én meg összepakoltam pár dolgot (leginkább csokit, banánt és innivalót), majd bemetróztam T-Centralba találkozni pár ismerőssel, akikkel megbeszéltünk egy Uppsalai kirándulást. A pár emberkéből közben kb. 10 emberke lett, mert mindenki szólt az ismerőseinek is.

Uppsala Stockholmtól 70 km-re fekvő város, itt található az ország legelső egyeteme (1477 Wikipédia szerint), illetve ez a Svéd Egyház központja is. Utóbbi egészen sokáig a szokásos adminisztrációs feladatokat is ellátta, de most már az egyház és állam teljesen szétvált. Azért a királytól még elvárják, hogy evangélikus legyen.

Uppsalába legegyszerűbb vonattal eljutni, így egy újabb kitérőt tettem a svéd online jegyvásárlás bugyraiba. A probléma abból adódott, hogy a rendszer nem volt hajlandó elfogadni a Nordeás (ez egy helybeli bank) Visa Electron kártyámat, csak az OTP-től kapottat. Mindkettő Visa Electron, tehát nem dombornyomású, nem egészen értem az okokat. Mindegy, a problémát megoldottam, meg is kaptam szépen a kinyomtatandó pdf-eket. Választhattam volna sms jegyet is, de ennyire még nem bíztam a rendszerben. Mint utólag persze kiderült (mások ilyet is vettek), az sms teljesen jól működik, a kalauz lefényképezi a telefon kijelzőjét a kóddal és az alapján visszafejti, hogy érvényes-e. Kíváncsi vagyok, mit csinálnak az olyan telefonokkal, amiken nem fér el a kód egy képernyőn. A retúrjegy egyébként 78 kr (2340 Ft.), a vonat leginkább az IC-k színvonalára emlékeztet. Van itt is IC, az lehet, hogy jobban néz ki. Mindenesetre 40 perc alatt megérkeztünk Uppsalába. Ez 105 km/h-ás átlag, ami kellemes, tekintve, hogy volt közben pár megálló is.

Kicsiny társaságunk Uppsalában (engem kivéve)

Uppsala belvárosa sokkal kisebb, mint Stockholmé, ezért elég hamar sikerült minden lényeges dolgot megtalálnunk. Ebben a turistairodából szerzett térkép is segített, itt vettünk magunknak Uppsala kártyát, ami ingyen belépést biztosít a múzeumokba, illetve szabadon lehet vele buszozni. Ami a városban leghamarabb feltűnt, az az, hogy a katedrális tényleg mindenhonnan látható, ezért ezzel kezdtük a nézelődést.

Most kellett volna egy nagylátószögű objektív

A katedrális nagyon nagy, nem is sikerült rendesen lefotózni a külsejét, a belsejéről viszont készítettem pár jó képet, a galériában meg lehet őket nézni. Bár belülről úgy néz ki, mint minden hasonló méretű templom. (Ezért az építészek persze biztos megölnének…) A templomban van eltemetve  egy halom híres svéd, több király, tehát tökéletesen betölti az ilyen fontosságú templomok funkcióit.
Az épületen belül még (legalább) két érdekes dolog található. Az első a kincstár, ami tökéletesen reprezentálja azt, hogy a huszadik felbecsülhetetlen értékű korona és hatszázéves püspöki palást már nem nyújt túl sok új élményt.

Azért az első tíz még impresszív

A másik érdekes dolog az ez:

Itt tényleg mindenhol lehet kártyával fizetni

A katedrális után megnéztük az Egyetemi Múzeumot, ez leginkább egy történelmi tárlat volt a vikingekről, tudományról és a kis orvostanhallgatók oktatásáról. Az épületben található ugyanis egy anatómiai előadó XVII. század módjára, ahol az érdeklődő polgárok és hallgatók meggyőződhettek róla, hogy belülről mindenki rózsaszín.

Az első soroknak akár oszthattak szuvenírt is

Még pár múzeum és templom után elnéztünk Gamla Uppsalába (Régi Uppsala), ahol autentikus viking sírhalmok találhatóak egy nagyon hangulatos múzeummal társítva. Még több fegyver, még több viking sisak, még több kulturális háttér. Be is ruháztam egy 20 koronás (600 Ft.) poszterbe, ami a szép zöldellő sírdombokat ábrázolja. Mi persze szép fehérlő sírdombokat kaptunk, de azért jól néztek ki.

A bejegyzés utolsó képe

A központba való visszatérés után ebédeltünk (négy órakor) egy Maxben. Ez a McDonalds helybeli megfelelője, a különbségek kimerülnek abban, hogy itt lassabb a kiszolgálás és a hamburgerek előállításával generált szén-dioxidot a cég afrikai erdőtelepítésekkel kompenzálja. A kaja ugyanolyan mű. Mivel a visszaindulásig még volt három óránk, egy moziban megnéztük életem első olyan Will Smith filmjét, ami tényleg tetszett: Seven Pounds. A mozijegy itt 100 kr (3000 Ft.) és még italtartók sincsenek a székeken.

Hazaérkezés után még voltam egy szinttel lejebb házibuliba, megint problémáim lesznek a nevekkel…

Képek: Vegyes album 171-265, Közlekedés album 21-26