Luxa blogja

Ezt a bejegyzést Attila kedvéért írom, akinek még a SOTE gólyabálján is az volt az egyik első megjegyzése, hogy minden reggel ránéz a blogra és sosincs semmi új. 🙂

Kicsit már régen voltak a dolgok, de szerencsére sok fotót csináltam és így fel tudom idézni az érdekesebb részeket. Szóval május vége felé járunk, ami azzal jár, hogy a társaság egy részének lejár a lakásbérlete és nemsokára távoznak (ők azok, akik öt hónapra igényelték és biztosak voltak abban, hogy nem buknak vizsgán – a pótvizsgák júniusban vannak…). Mivel korábban már többször volt olyan nemzeti vacsi, ahol valaki főzött egy nemzeti kaját és mindenki evett belőle, ezért én is úgy gondoltam, hogy alkotok egy ilyet.

Hozzávalók domináns része

Választásom a halászlére esett, a receptet apukámtól kaptam még otthon, sőt a biztonság kedvéért ki is próbáltam. A svéd körülmények persze kicsit mások mint a magyarok, az édesvízi hal például méregdrága, ezért eretnekségre vetemedtem: lazacból és egy beazonosítatlan másik halból (nem volt szótárban sem) készítettem az igazi tiszai halászlevet. Így is kisebb vagyon volt persze hét főre, de hát ez volt a legkevesebb.

A fáradtságos munkámnak meg is lett a gyümölcse, mindenkinek ízlett, talán nekem a legkevésbé: ők valamilyen finom levest vártak, én meg halászlét. (Ez egyébként a múlt héten sütött túrós sütinkre is igaz: nekem ízlett legkevésbé, pedig én választottam a receptet…)

Ziadnak is ízlett, bármilyen csúnyán is néz.

A vacsora után lassan búcsúk következtek: Ernst és Dominik másnap hazarepültek és Rémi is nemsokára elindult a norvég buszos túrájára. Hejdå!

Képek: Vegyes3 album 55-77.

A harmadik nap volt a három közül a legkevésbé pörgős.

A társaság fele elment kutyaszánozni (ez volt az a költségvetési tétel, amit már nem nagyon akartam finanszírozni, és igazából nem is bántam meg), mi meg a délelőttöt sífutással töltöttük. Rájöttem, hogy nagyon szeretek sífutni. 🙂 Mire két óra alatt körbejártuk a tavat, játszottunk egy kicsit  a lejtőkön és megóvtuk Sonját a rendkívül veszélyesen kinéző kutyáktól, addigra a többiek is visszaértek.

Nyomok a hóban

A délután szokás szerint ejtőzéssel és szaunázással telt, illetve megünnepeltük Sonja szülinapját. A két torta mellett kapott egy kis törölközőt (ennek létjogosultságáról majd egy másik postban), illetve Gilles-től egy nagy doboz nagyon finom belga csokit. Ez utóbbit mi is nagyon élveztük. 🙂

A vacsora valamilyen tradicionális líbiai tészta volt, a helyszínen tartózkodó osztrák-líbiai-libanoni tálalásában (ez Ziad). Kicsit túl csípős volt, de nekem bejött.

Este sikerült kipipálni a sarki fényeket is, de sajnos nem az igazán látványos színesekből jutott, hanem a fehéresebből, helyenként rozsdás árnyalattal. Azért nem néztek ki rosszul…

Éjszaka átjöttek hozzánk Manuelék némi iszogatásra, majd mi is páran átmentünk hozzájuk, lényeg a lényeg, hogy még reggel négykor is fent voltunk. Ekkor kitalálta az addigra már nem teljesen józan Bernhard, hogy menjünk napfelkeltét nézni. Nem akartuk, hogy egyedül haljon meg a hidegben (-25 fok!), ezért elkísértük. Fel is másztunk a tó közepén lévő kisebb, privát szauna tetejére és a környékbeli népszerűségünket valószínűleg kicsit csökkenő csendességgel beszélgettünk. (Ernst valamiért úgy gondolta, hogy jó ötlet farkasüvöltéssel üdvözölni a napot. Hárompercenként. Szerencsére fél óra után feladta és elment aludni.) Mivel a nap még nem nagyon látszott, ezért el akartam menni aludni, de lebeszéltek róla.

6 óra 5 perc

Ezalatt a fél óra alatt persze rájöttünk, hogy egyáltalán nem készültünk fel arra, hogy itt tényleg hideg van. Nagyon hideg. Nekem például nagyon fázott a lábam (utcai bakancs volt rajtam túrabakancs helyett és csak egy vastag zokni) és persze állandóan mozognunk kellett. Annyi eszünk mondjuk nem volt, hogy kihozzuk a sífutó cuccokat…

6 óra 31 perc

Kicsit később bevonultunk a tó közepére, hogy a fák ne takarjanak annyira, ez persze további szenvedést jelentett a hidegben, Bernhard kezdett elég rosszul kinézni, amin a rumos tonik sem segített (ennek vmi hihetetlen undorító íze van, én egy kortynál többet nem bírtam meginni, még jó, hogy elég kevés volt), de legalább nem fázott annyira. Ekkor már ő akarta feladni, de meggyőztük, hogy ha már egy órát vártunk, akkor még húsz perc csak nem árt. Végül tényleg felkelt a nap, mehettünk aludni.

6 óra 41 perc

Másnap (hosszas takarítás után) hazarepültünk.

Képek: Kiruna 148-193, Közlekedés 34-36.

Balról jobbra, első sor: Manuel, Ernst, Én, Ivan, Bernhard, Remo; második sor: Luca, Ziad, Sonja, Andreas, Maria, Dominik, Laure, Louis, Daniel, Dali, Markus, Gilles. Készítette: Manuel Forrer

A második nap fő programja a híres Jégszálló megtekintése volt. A hotel Jukkasjärviban (ez mellesleg egy finn nemzetiségű falu volt valaha, talán most is az) fekszik, tehát valahogy el kellett ide jutni a táborból. Ehhez a helyi közlekedés egyik legfontosabb eszközét, a snowmobile-t használtuk. A snowmobile egy-két személyes valami, elől sílécekkel, hátul pedig lánctalppal. A mi példányaink olyan kilencvennel tudtak menni, de ezt csak a folyón tudtuk kihasználni, ugyanis nagyon érzékeny a buckákra és emiatt kegyetlenül dobálja az embert. Ez különösen igaz volt az erdei ösvényre, itt még kisebb ugratók is voltak, amiket persze a társaság többsége nagyon élvezett. Laurie mondjuk kevésbé, neki sikerült találkoznia egy fával, de megúszta különösebb gond nélkül és még a kauciót sem kellett kifizetnie.

Újonnan egymilliónál kezdődnek

A menetszél és az egyébként is hideg idő miatt jól be is öltöztünk, gyakorlatilag a síruhámra (kabát nélkül) vettem fel még egy overállt, nagyon vastag zoknit és csizmát. Kellett is , mert néha még így is hűvös volt.

Maga az Icehotel nagyon látványos, bár kicsit nagyobbra számítottam. Mármint magasabbra. Mivel nyáron elolvadna, ezért minden évben újjáépítik valamikor november környékén a közeli folyóból elöző évben kivágott jégtömbökből. Emiatt a design minden évben más és más. Két fő részből áll, a templomból és a tényleges szállóból.

Jégvágás

A templomot idén lapp szellemiségben tervezték, ez leginkább a sok agancsban nyilvánul meg, a rénszarvasbőr állandó kellék, mert közvetlenül a jégen ülni nem egészséges. A hely állítólag népszerű esküvői célpont, minden nap van egy-kettő, illetve gyerekeket is hoznak keresztelni. Tradicionálisan az ilyen gyerekek nevében szerepel az ice vagy is szótag, például Beatrice, Isidor, stb. A templomot építésekor felszentelik, majd olvadás előtt izé, szóval elveszik a szentségét. Bónusz pont annak, aki rájön, hogy van a deconsecrate magyarul, nekem fogalmam sincs. (A megszentségtelenít az a desecrate.)

Kép az oltár felől

A hotel mostani változatában körülbelül nyolcvan szoba van, ezek fele közönséges szoba (3500 kr – 98000 Ft.), másik fele design szoba, mindegyik különböző dekorációval (4300 kr – 120000 Ft.). Az árak egy éjszakára és a teljes két fős szobára vonatkoznak. Aki igazán különlegesre vágyik az kibérelheti az Art Suite-ot is (7000 kr – 196000 Ft.), ennek az a specialitása, hogy a csak az itt alvók élvezhetik a szépségét, a turisták elől el van zárva. (Épp ezért persze, lehet, hogy nagy átverés az egész és nem is szép.) A szálló ugyanis hat óráig 100 kr (2800 Ft.) ellenében látogatható, angol nyelvű vezetéssel egybekötve.

A galériában még több kép

A hotel része még az Absolut Icebar is, itt különféle italokat szolgálnak fel jégpoharakban. A különféle italok persze jórészt az Absolut cég termékei, de azért szórakoztató lehet. Persze az italok megívására csak kb. öt perc van, ugyanis utána belefagy a pohárba és olvasztgatni kell. Ez utóbbi egyébként nekünk is gondot okozott, a sör rendszeresen belefagyott a dobozokba. Ha ez felbontás előtt történik, akkor persze ömlik ki belőle, mert a jég több helyet foglal a víznél.

Hőszigetelt palackok

A Jégszálló elhagyása után megint egy kis snowmobile-ozás következett (itt megtapasztaltam, hogy ketten sokkal rosszabb menni, mert nem gyorsul annyira és nem tudod előre, hogy hol lesz a súlypontod), majd rénszarvas ebéd a tábortűz körül. Ez rénszarvashúsból, krumpliból és áfonyalekvárból állt, és nagyon ízlett.

Itt még készül

A szokásos délutáni aktivitásból kimaradt a sífutás, cserébe próbálkoztunk a lékhorgászattal. Az elmélet annyi, hogy a jégbe fúrunk egy léket, bedobjuk a csalit majd várunk. A gyakorlat az, hogy a léket fúrni szórakoztató, de nagyon fárasztó, várni meg borzasztó hideg és unalmas. Végül három nap alatt senki nem fogott semmit.

A rénszarvasbőrők elengedhetetlenek

Ezután az est fénypontja, a szauna következett. A szauna itt egy, a befagyott tó közepén álló kis házikó, egy tényleges szauna résszel és egy előtérrel (plusz egy raktárral). Mindkét szobában egy-egy fatüzelésű kályha van, ebbe kell pakolni az előzőleg felhasogatott fát. A szauna rész alján van egy csapóajtó, ez közvetlenül a tóba vezet, ami itt a szauna miatt kicsit melegebb, valahol nulla és három fok között. Mindenesetre jégdarabok még vidáman úszkálnak benne. Innen lehet kinyerni a vizet, illetve ide lehet beugrálni kicsit hűlni. A tipikus kör tehát egy kis sörözéssel vegyített melegedéssel kezdődik, amikor már nagyon meleg van, akkor vagy séta a hidegben (esetleg hóban fürdés), vagy pedig rövid úszkálás (pár másodperc) a tóban jön. Utóbbi során az első másodpercekben nem éreztem semmit, majd kezdett nagyon hideg lenni, a kimászás után meg kellemes bizsergés következett a lehűtött helyeken. Így a szauna itt a közösségi élet egyik középpontja, órákat lehet eltölteni különösebb problémák nélkül.

Szauna messzíről

Ez az idillt persze kicsit megtörte a második nap estéje, amikor végül hárman maradtunk a szaunában Ernsttel és Ziaddal. Alapvetően jól bírtuk a dolgot, ezért kicsit fokoztuk a tempót és raktunk meg a tűzre rendesen fát is, vizet is. A fűtésnek Ernst a nagy mestere, a technikája egy rövid ajtónyitásos szellőztetéssel (legyen friss levegő), a friss levegő elkeverésével majd az ajtók alapos becsukásával kezdődik. Ezután önt egy kis vizet a kövekre, a keletkező gőzt elkeveri a szaunában, majd lezárásként a szauna tetején felgyűlő forró levegőt a bennlévők felé legyezi (aufguß). (Ehhez persze kell egy törölköző.) Utóbbi érdekes élmény, de nem rossz – amíg az a levegő nem túl forró. Ezt a kört futottuk le három-négyszer, majd elkezdtünk különféle gondolkozós játékokat játszani, hogy teszteljük, hogyan viselkedik az agy melegben. Azért a teljesítményünk érezhetően leromlott. Mivel úgy éreztük, hogy még bírjuk egy kicsit, ezért Ernst futott még négy-öt kört ( a végére a vaskályha egy része már vörösizzásban volt). Az utolsó kettő már határozottan fájós volt, a legutolsó adag meleg levegő hatására meg Ziaddal elértük a tűréshatárunkat és reflexszerűen kimenekültünk a szaunából a hóra. (A reflexszerű itt tényleg azt jelenti, hogy a hőhullám után gondolkodás nélkül ugrottunk.) Nem volt azért rossz így utólag. 🙂

Szauna után az emberek gőzölögnek

Képek: Kiruna 59-147.

Miután a szerdai vizsgámmal lezártam az writing good essays aktuális negyedévet, egy hosszú hétvégényi aktív pihenés következett. Pénteken elnéztünk a metróhoz tartozó talált tárgyak osztályára, ugyanis sikerült pár hete elhagynom egy fél pár kesztyűt (:(), és azt mondták, hogy legalább egy hét az átfutási idő. Gondoltam három hét elég lesz. A kesztyű nem lett meg, szóval vennem kell egy pár újat. A lényeg mindenesetre nem ebben van, hanem abban, hogy ezután elnéztünk sushit enni egy japán gyorsétterembe, amiből végülis egy miso leves, húsz darabos sushitál és egy bento lett (hétvégi dorbézolás #1). A sushi kicsi rizsgombócokból áll, amire különféle feltéteket raknak, leggyakrabban halat, bár mi kaptunk pl. avokádósat is. A bento gyakorlatilag egy nagy doboz, benne mindenféle vegyes dologgal, a miénk még egy adag sushi melett tartalmazott csirkehúst, marhahúst (konkrétan a pultos szerint ox, de ennek nem tulajdonítok nagy jelentőséget) zöldségeket és rizst. A kajához ingyen citromos víz járt, ami a wasabi csípőssége miatt szép gesztus. Ja, megint pálcikákat használtam. 🙂

Mivel a szombati síeléshez szükségem volt egy lap nyomtatására, ezért elmentünk a Stockholmi Egyetem könyvtárába (igazából Daniela oda ment tanulni, csak ugye még ide-oda elnéztünk, pl. ő is elhagyta a kesztyűjét.), ahol nagy meglepetésemre a gépek fele Mac volt. Biztos a designerek miatt.

A péntek este egy szaunapartival fejeződött be, François vezetésével befoglaltuk a HK szaunát kb. tizenöten és alkoholizálással valamint hógolyózással zártuk a napot. Egyesek tiltakoztak, hogy nyilvánosan rakjak fel erről képeket, de küldök linket az albumhoz, ha érdekel valakit. (Regelni nem kell.) Innen negyed egy körül távoztam, mert a síbusz reggel hétkor indult.

Egy képet azért berakok

A busz olyan volt, mint bármelyik másik síbusz, beleértve azt is, hogy a mögöttünk lévő társaság bűzlött az alkoholtól. Maga a pálya (Romme Alpin) egyébként nem volt nagy szám, itt van róla egy térkép. Egy napos kikapcsolódásra azért elegek voltak a pályák és szerencsére nem volt nagy tömeg, a hó meg kiváló minőségű volt. A lejtők egyébként elég könnyűek voltak, egy itteni fekete olyan nehéz, mint egy francia vagy osztrák piros. A reggelim nem volt túl bőséges a korai indulás előtt, emiatt a hüttében (amit persze itt vmi teljesen másnak hívnak (Toppstugan)) elettem egy halom koronát (golaschsoppe és palacsinta, hétvégi dorbézolás #2). Visszafelé a buszon kicsit elpilledtem, és fura álmaim voltak a háttérben futó film és Žagar kombinációjából. Később kiderült, hogy másoknak is, persze Žagar nélkül.

Bernhard, Sonja, én, Daniel

Este Tentapub volt, ez a buli, amin a nép hivatalosan is megünnepli a vizsgaidőszak végét és azt, hogy a HK olcsón adja a piát. A társaság nagyon jó volt és a zene sem volt a szokásos nagyon rossz. A ruhatárban mindenesetre elhagyták a pulcsimat, de épp az ismerős Michael volt bent, tehát megígérte, hogy megkeresi és kedden elhozza Kista pubba.

A többit később.

Képek: Vegyes album 302-324.

Tegnap reggel végre rászántam magam, hogy elmenjek orvoshoz. Igazából már korábban megtettem, de nem tudtam mennyi ideig fog tartani, ezért egy üres napot akartam hagyni erre. Felhívtam a Stockholmi Központi Egészségügyi Forródrótot. Ez a nem sürgősségi ellátás alfája, lehet őket kérdezgetni mindenféle dologgal kapcsolatban, azt is elmondják, hogy mit csinálj a gyerekkel, ha lázas, meg azt is, hogy hova menjél, ha hirtelen kiütések jelentek meg az alkarodon. A kiszolgálás a svéd menürendszerrel kezdődik, majd ha nem nyomsz semmit, akkor egy kezelő kapcsolása következik. Ő csak diszpécser, ő irányít tovább a tényleges nővérekhez, akinek el lehet mondani a panaszokat. Mérlegelnek kicsit, közlik az azonnali teendőket (esetemben semmi különös) és a legközelebbi rendelő elérhetőségét és telefonszámát. (A telefonszámot mondjuk rosszul mondta, de a KTH honlapjáról elérhető Health Care Guide-ban szerepelt.) Sokat sejtető, hogy ez a szolgáltatás nem csak svédül és angolul érhető el (ez utóbbit nem említik külön, szimplán beszélnek angolul és annyi), hanem szerb-horvátul és arabul is.

A rendelőben szintén automata van először, majd várólista a nővérkénél, itt harminc másodpercenként bemondják, hogy hányan vannak a vonalban előtted. Civilizált. Tünetek elmondása, időpontfoglalás. Én egy órára kaptam időpontot, és mire ide eljutottam már fél tizenkettő volt, így gyors borotválkozás, zuhanyzás és reggeli következett.

Magában az orvosi rendelőben a recepción történő fizetéssel kezdődik a kiszolgálás, a vizitdíj 130 kr (3850 Ft.). Az orvos név alapján szólít, és az otthonitól eltérően nem saját szobája van, hanem egy éppen üres vizsgálószobát használ. Ami szintén meglepődtem, hogy a tünetek meghallgatása után fülembe való belenézéssel kezdte, majd szokásos torok, sóhajtson stb. Valamilyen vírusos betegségem van, napokon belül jobban leszek, de addig is: 38 alatt ne foglalkozzak lázzal, csak jót tesz, felette 1 mg paracetamol, köhögés ellen meg felírt valamilyen oldatot. Morfint tartalmaz, ugye tudom mi az, este jól alszom tőle, ha reggel veszem be meg nem vezethetek. Aha, értem. (Azt nem tettem hozzá, hogy legutoljára akkor találkoztam vele, amikor a Pityával voltam kínai piacon és megpróbáltak kamionról leesett morfint eladni nekünk.) A paracetamol vény nélküli, de az oldathoz vény kell. Ha lett volna svéd személyi számom, akkor csak annyi lett volna, hogy bemegyek egy patikába és a nevem alapján kiadják, de így fizikailag is meg kellett írnia a vényt. Az orvosok itt is csúnyán írnak.

A patikusok viszont az elektronikus rendszer miatt nincsenek hozzászokva. Magát a gyógyszert el tudták olvasni, de a felíró orvos nevét nem, persze én sem tudtam, a pecséten meg itt nincs rajta. Végül a harmadik hölgynek sikerült kivennie, hurrá, megkaptam a gyógyszert, mehettem fizetni. A patika itt olyan, mint bármely másik bolt, a vény nélkül kapható gyógyszerek szépen ki vannak rakva, a vénnyel kaphatóakhoz pedig számos hívórendszer van. A morfin mellé vettem még egy adag pezsgőtabletta formájú paracetamolt is.

10 ml az adag

Maga az üvegcse fent látható, picit több hatóanyag található benne, mint a halálos adag, ezért a gyerekzár elég indokolt. Az íze édes, de nem igazán ízlik, nem egy elix thymi. Annyira nem álmosít, de a száraz köhögés ellen tényleg nagyon jó. Mint minden gyógyszeren, ezen is rajta van a neve Braille-írással.

Mivel az étvágyam visszajött ezért ma elmentem bevásárolni és már sokadjára szembesültem azzal, hogy mit hiányolok leginkább a svéd közértekből: a normális kenyeret. Van a lepény, ami finom de édes és nem kenyérszerű. Van a bagett, ami olyan, mint otthon, de egy nap alatt kiszárad. És van a svéd kenyér, ami picit puhább, mint a magyar, a héja egyáltalán nem ropogós és szintén édes. Mivel ezeket mind unom már, ezért egy fél kilós, magos barna kenyeret vettem, ez kívülről ropogósnak tűnik, remélem nem édes. Ha mégis, akkor lehet, hogy kenyeret fogok sütni…

Drágább is, mint a többi

Jé, éjfél. És az MR2-n Himnusz megy. 🙂 Ez pozitív, még ha kicsit el is üt a rádió már nem annyira új profiljától.

Egy apróság: mától az árakat fejben 30-cal szorzom és nem 25-tel, mivel én már 28.5-ért kapom. Egyébként a korona októberig kb. együtt mozgott az euróval, mostanában már nem ennyire szoros a kapcsolat, de az elmondható, hogy nem csak az euró drágul.

Képek: Vegyes album 145-146.

Az utóbbi napokban sikerült körülbelül 150 buli témájú képet gyártanom, amiből 80 meg is ütötte a mércét, tehát megtartom. 🙂 Nyitottam is egy új albumot az eddigiek mellé Svéd bulik címmel, így akit csak egy téma érdekel, az könnyebben tudja az őt nem érdeklő képeket kiválogatni.

A sorozat Luca szülinapi partijával kezdődött, amit a stadshageni kollégium egyik folyosóján tartottunk meg, a szobákba ugyanis már nem fér be a társaság. Luca és Alessandro főztek, előbbi valamilyen zöldséges tésztát, imádja a zöldséges tésztákat és úgy főz, hogy még nekem is ízlik, utóbbi pedig fűszeres krumplis csirkecombot. Mindkettő nagyon finom volt, úgy tűnik, hogy az olaszok tényleg tudnak főzni… A kaja mellé nagyrészt söröket és cidert ittunk (a kb. 20 jelenlévőből szinte mindenki hozott egy hatos csomagot, tehát volt elég), kivéve Luca, aki szülinapjára valamilyen svéd italt kapott, erről a likőrszerűségről még lesz szó.

Luca a legújabb szerzeményét vizsgálja

Itt megint sikerült összeismerkedni egy pár új emberrel, szerencsére a legtöbbnek a nevét sikerült legalább részben megjegyezni, valahogy a lányok könnyebben mennek. 🙂 A többieket meg a Facebook, a Picasa és Remi segítségével sikerült összerakni, mondjuk leírni nem tudnám őket. (A hollandiai Katelijn-t például magamtól sosem sikerült volna. 🙂 ) Azért az arc- és névmemóriámon még keményen dolgoznom kéne.

Luca (sikeres) győzködése, hogy szaxofonozzon

Az ünneplés közben Markus barátnőjével, Danielaval megbeszéltük, hogy eljárunk salsázni, állítólag Markus mondta neki, hogy én is szeretnék táncolni, ezek szerint nem zavarja. Még nem döntöttük el, hogy a KTH-ba vagy a SU-ba járunk, SU kicsit drágább, de jobb időpontban van. A SU a Stockholms Universitet rövidítése, ez a helybeli ELTE, tanítanak itt filmezéstől (Daniela valami hasonlót tanul, meg designt) a nyelvészeten át a jogig mindenfélét. Kíváncsi vagyok, hogy a bölcsészeknek Svédországban milyen lehetőségeik vannak, valahogy úgy érzem, hogy nem a kecsápot, nagy kólát kérsz hozzá vonalon mozognak.

Másnap este pedig eljött a már régen várt svéd vacsora ideje, itt tradicionális svéd ételekhez tradicionális svéd zene, tradicionális svéd dalok és tradicionális svéd import Chianti járt. (A Chiantiról mellesleg mindig ez jut eszembe: http://www.youtube.com/watch?v=iVlkZVAw8Gc.) A szervezés egyébként messze volt a tökéletestől, ugyanis Európa vezető műszaki egyetemén a hangosítás ismeretlen fogalom, így mi semmit nem hallottunk az elmondott háttérinfókból és az elénekelt dalokból, főleg mivel a környéken mindenki beszélgetett. A dalokkal kapcsolatban elkövettek még egy hibát: a daloskönyvben szerepelt a dal angol fordítása és a svéd énekelt szöveg angol fonetikus átirata. Ezzel gyakorlatilag énekelhetetlenné tették őket, ugyanis a cserediákok nagyrésze nem angol anyanyelvű és tipikusan inkább szavak kiejtését tanulja meg, mint betűkét. Vagyis esélyünk sem volt a szöveget elég gyorsan feldolgozni (kivétel a Helan går, mert ezt már ismertük korábbról), sokkal többet értünk volna a normális svéd szöveggel. Egyébként a kaják finom voltak, bár azért az éttermi szintet nem érték el.  A menühöz járt egy doboz sör (svéd, tehát nem finom), egy fél üveg a már említett Chinatiból elvileg azoknak, akiknek a jegye ezt tartalmazta, de a gyakorlatban mindenki kapott és két feles a Luca-féle likőrből. Én egy osztrák csajjal (Steffivel) szemben ültem, aki csak egy pohár bort kért, így kicsit több jutott.

Az asztal most még szép rendezett

A vacsora után ért a nap meglepetése, ugyanis kiderült, hogy a mögöttem ülő német srác az ősi bajor Botond névre hallgat és tud magyarul. Egy számomra új élmény következett, ugyanis magyarul beszéltem valakivel úgy, hogy közben az a beidegződés élt bennem, hogy vele angolul kell beszélnem. Nagyon nehéz, majdnem neki ment jobban a magyar mint nekem, ugyanis ők otthon magyarul beszélnek, valamikor a rendszerváltás környékén emigráltak a szülei.

Egész jók voltak

A vacsora után ereszd-el-a-hajam következett tánccal és zenészekkel, ahol a lelkesedést tovább növelte  a maradék Chinati (ami persze másodpercek alatt elfogyott) és pár sörcsap.  Megint későn értem haza, ami a másnap reggeli mosás miatt nem volt túl szerencsés, de azért sikerült felkelni.

Képek: Svéd bulik album 1-76