A rektor beszédének meg nem hallgatása és ebéd (szokás szerint csak a Max volt nyitva a megfizethető helyek közül) átvonultunk a rét zsúfoltabb felére megkeresni az ismerőseinket és figyelmen kívül hagyni a közterületen való alkoholfogyasztás tilalmát. Kivételesen nagyon szép idő volt, a napszemüvegen kívül szolidan le is égtem, naptej nem volt nálam, eszembe sem jutott, hogy szükség lenne rá. Megint találkoztam Marcus pár osztrák ismerősével, akik feltették azt az egészen indiszkrét kérdést, hogy akkor mi is van azokkal a magyarországi cigányokkal? Aú. Rövid 20 percben válaszoltam a kérdésre.
Louis vett magának egy zseniális napszemüveget
Pár óra pihenés után elmentünk körülnézni, hogy milyen lehetőségek vannak esetleg táncolni.
Itt megtaláltuk az eddigi legjobb DJ-t Svédországban, a srác zenéje is jó volt, és még az átvezetései is tökéletesek voltak. A zene kisebb hátulütője az volt, hogy sem éneket, sem hangszereket nem tartalmazott, de ezt ugye Öcsi áldásos befolyásának köszönthetően már legalábbis megszoktam.
Ritka, mint a fehér holló
Mire meguntuk, addigra már lassan indulhattunk is Gamla Uppsalába (ugye itt voltak a sírdombok), ahol az ünnepet hatalmas tábortűzzel zárták le. A hatalmas, az tényleg nagyon nagyot jelent, ekkora tüzet (egyetlen, kevésbé szórakoztató kivétellel még sokkal korábbról) még sohasem láttam, a lángok többembernyiek voltak.
A pici pöckök az emberek
Mindenféle tiltással nem törődve az emberek simán felmásztak a sírbuckákra, ami már csak a gyönyörű naplemente látványa miatt is bőven bocsánatos bűnnek tűnt, és még csoportfotók készítésére is kiváló alkalmat adott.
Amikor utoljára itt voltam, még fehérek voltak
A városba való visszatérés után végül egy zenés-táncos szórakozóhelyen kötöttünk ki, majd az utolsó vonattal hazamentünk.
Balról jobbra: Bernhard, Ziad, Sonja, Ernst, Dominik, Pierre
Képek: Vegyes2 album: 293-321.