May
12
2009
0

Esszék, vendégek

Úgy tűnik, az esszéírás borzasztóan csökkenti a bloghoz való kedvet. A héten állandóan esszéket írtam, ma reggel nyolckor kellett leadni az utolsót.

Hét óra ötvenháromkor töltöttem fel, tehát még bőven időn belül voltam. Ezzel függ össze egyike a kevésbé népszerű véleményeimnek: a Word 2007 jobb, mint az Open Office 2.1. A kezelőfelületet kicsit szokni kell, de utána sokkal könnyebben kezelhető. Persze egy csomó funkciót kiloptak az OO-ból, de ez engem különösebben nem zavar, amíg használhatóbbá válik tőle a program. Viszont van egy olyan hibája, hogy az alapértelmezett ábraszámozásból nem tud ábrajegyzéket csinálni. (Pontosabban a képaláírásokban sor elején található mezőváltozókat nem tudja lekezelni, így vagy kell eléjük rakni egy space-t, vagy stílus alapján kell ábrajegyzéket csinálni.) A felfedezés egyébként Bíró Zolihoz köthető, aki nem különösebben értékelte, hogy diplomaírás közben ilyennel is kell foglalkoznia. Ezért némi sörért cserébe átpasszolta a problémát nekem. :)

Anyád

Anyád

Szóval nemrégiben (két hete :)) itt voltak Klauék (Klau, Magdi és Peti), ők Norvégiában tanulnak egy Hønefors (svédül én ezt nefossnak mondanám) nevű helyen, Oslótól északnyugatra. Megmutattam nekik Stockholmot, azt mondták sokkal szebb és vonzóbb, mint Oslo. Ez van, jó helyre kell jönni Erasmussal. 😛 Most jöttek jól a Swedish Society órán tanultak, kiderült, hogy tűrhetően jól tudok idegenvezetni a városban. Ha mégsem így van, akkor max. kijavítanak ha és amikor olvassák.  Távozásuk előtt még elvittem őket egy Erasmus buliba, az előValborg keretében. Ez szokás szerint a Nymbleben (HK épület) volt, jellemzően ez volt ott eddig a legrosszabb parti, csak egy teremben volt zene és az is pocsék. Petivel meg is untuk kicsit a dolgot, a csajok persze még maradni akartak, ám legyen, maradtunk. Visszafelé Magdit megpróbálta felszedni pár portugál srác, akiket azzal próbált lerázni, hogy hát ő a várostól nagyon messze lakik egy Sundbyberg nevű helyen tehát bármennyire szeretné, úgysem ugyanarra mennek haza. Az egyik srác még a liftben is velünk volt, egy szinttel feljebb lakik, mint én. Magdi azért kiábrándította szegényt így is. :)

A svéd tanárom valahol a háttérben lakik

A svéd tanárom valahol a háttérben lakik

Másnap reggel ők háromnegyed óra alvás után elindultak Skavstára, ez Stockholm kisebbik nemzetközi reptere, legalább egy órányira van. Én három óra alvás után elindultam Uppsalába, erről majd holnap írok.

Magdi és Klau a városháza előtti lovon

Képek: Vegyes2 album 163-234.

May
02
2009
2

Április vége

Az április nem volt a legtermékenyebb blogírás szempontjából, és májusra sem ígérek sokkal jobbat. Sok a dolgom és a tanulás mellett, ha szórakozni is akarok valamennyit, akkor a számítógép előtt töltött időm csökken…

A kronológiában ott tartok, hogy visszajöttem Stockholmba. Az egyik első dolog amit észrevettem, hogy a nyár itt késik egy kicsit – otthon rövidnadrág/miniszoknya, itt kabát. Az észrevételnek mondjuk választhattam volna azt a módját is, hogy megnézem a neten az időjárásjelentést; én elmentem egyetemre az otthon megszokott nyári ruháimban, mert olyan szépen süt a nap. Egy óra múlva öt fok volt és megfagytam. A második dolog pedig az, hogy a nap viszont sokáig van fent és elég lapos szögben – órákig képes pont betűzni az ablakomon, szerencsére a sötétítőfüggönyök segítenek. Egyébként Miki javaslatára áttértem a félig megsütött kis bucik vásárlására és házi megsütésére: nem szárad ki, amíg nem sütöm meg és finom. :)

A fokhagymás a legjobb

Csütörtökön a Swedish Society órával meglátogattuk Stockholm egyik elővárosát. Ez nem olyan félig-meddig külváros, mint Sundbyberg, ez igazi agglomeráció: metróval majdnem egy órába tart kijutni. Ahol mi voltunk, Alby, az tipikus példája a metróra gyöngyszerűen felfűzött külvárosnak: az állomás környékén közintézmények és boltok, valamint egy parkolóház (ezt itt lebontották, mert túl sok volt a drogos és elűzték a polgárokat), körülötte a lakótelep. Akkor a kisgyerekes családok költöztek ide, most a bevándorlók, a lakók kb. fele, a gyerekek kilencven százaléka bevándorló. (Akinek legalább három nagyszülője külföldön született.) Nem csoda, az ingatlanárak körülbelül kétszer annyiba kerülnek a belvárosban, mint itt. A környék egyébként kellemesen tiszta, bár a kísérő hölgy szerint előző este volt a heti takarítás, általában kicsit piszkosabb. Annyira nem vészes a hely egyébként, de én jobb helyen élek. Meg közelebb.

A vendégelőadó és egy osztrák punk

Pénteken éppen sétáltam kifele a lakásomból, amikor a találkoztam a szembeszomszéddal, és megkérdezte, hogy hallottam-e a tűzről. Nem, vasárnap jöttem haza, milyen tűzről? Oh, nem olyan rég, most volt egy órája, még a tűzoltók is itt vannak, a hatodikon valakik elmentek bevásárolni és égett a lakás, mire visszaértek… Ő már becsomagolta a macskáit is, biztos, ami biztos alapon. És tényleg, füstszag mindenhol, tűzoltók és család a ház előtt. Azért nem örültem volna annak, ha leég az egész…

Közben mellesleg megint elolvastam az Isten kilencmilliárd neve című Arthur C. Clarke novellát, mindenkinek ajánlom, a befejezés sokak szerint egyike a legnagyobbaknak. (Angolul/magyarul)

És végül egy kép Lappisról, Európa legnagyobb kollégiumáról. (Legalábbis állítólag, és persze nem egy épület.)

Részlet

Képek: Vegyes 2 album 92-162.

Written by in: Blogblogblog | Címke:, ,
Apr
20
2009
1

Újra otthon

Az utóbbi másfél hetet Budapesten és Miskolcon töltöttem különféle tevékenységekkel. Voltam OTDK-n, találkoztam egy csomó ismerőssel (bár sokakra így sem jutott idő) és felfrissítettem a ruhatáramat. Érdekes jelenség, hogy, amikor kijöttem Svédországba, akkor mindent átszámoltam forintba, és szinte idegösszeroppanást kaptam az élelmiszeráraktól. Magyarországra való visszaérkeztemkor pedig mindent koronában néztem. Olcsó…

A lelkesedésemet mondjuk átmenetileg csökkentette, hogy egy hétig nem jutott eszembe az OTP-s kártyám kódja – szerencsére volt elég készpénzem.

Az OTDK nem volt rossz, a Miskatonic Miskolci Egyetemnek nagyon szép kampusza van egy nagy park közepén. A kollégiumaik egész kellemesek, mi is itt voltunk elszállásolva (a helyieket meg három napra kidobták…), itt nem kell 40 perceket utazni az előadásokra. Maguk az előadások az egészen szánalmastól az állleesősen lehengerlőig terjedtek (előzőbe tartozik a menet közben cserélhető tranzisztorú autóvezérlős szerencsétlen, utóbbiba a szekciónk győztese az anyagvizsgálatos adatbázisaival). Mindenesetre megismertem jobban egy csomó érdekes emberkét, meg persze a Miskolcon kötelező Barlangfürdőzés sem maradt el. Miskolcon egyébként szépen ápolják a selmeci hagyományokat ez többek között felfedezhető az egyenruhákon, illetve a különféle szakkifejezéseken (pl. firma, balek stb.) Nem értem el helyezést, de annyira azért nem bánom…

A könyv nagyobb, mint a borító

A könyv nagyobb, mint a borító

Otthon és a repülőutakon volt időm elolvasni a House of Leaves című regényt. Egy Johhny Truant nevű emberről szól, aki egy Zampanò nevű ember kéziratából szerkeszt egy könyvet, aki egy Navidson nevű Pulitzer-díjas fotós videoblogját elemzi és kommentálja. Vagy mégse? Navidson és családja megvesz egy kellemes vidéki házat, beköltöznek, majd véletlenül felfedezik, hogy a ház belülről nagyobb, mint kívülről. A könyv egyébként egyike az eddigi legnehezebb angol nyelvű olvasmányaimnak, amit nem tesz egyszerűbbé az a tény, hogy a könyvbéli témák a könyv tipográfiájában is megjelennek. Sokak szerint öncélú művészkedés, nekem bejött.

Labirintus

Labirintus

Apr
09
2009
2

A királynő szigete és egy hazaút

Hétvégén Drottningholmba mentünk el, ez az egyik fő királyi palota a kettő közül, ami azt jelenti, hogy laknak is benne. A szűkebben vett svéd királyi család hivatalosan öt generic cialis tagból áll, király, királyné, két lány, egy fiú. A legtöbb országgal ellentétben 1979-ban bevezették azt a szabályozást, hogy a legidősebb gyerek örököl nemre való tekintet nélkül; legalább könnyebb lesz elkerülni az olyan problémákat, amibe Japán egész csúnyán belefutott (és valami hihetetlen szerencsével úszott meg).

Balról jobbra

Balról jobbra: Károly Fülöp herceg, Madeleine hercegnő, XVI. Károly Gusztáv, Szilvia királyné, Viktória koronahercegnő

Szóval Drottningholmban lakik a király és a királyné, a gyerekek már kirepültek. Ha a zászlórendszer olyan, mint Londonban, akkor épp otthon voltak látogatásunk alatt, természetesen a látogatóktól jól elzárt részeken. A kastély egyébként nem túl nagy és belülről annyira nem is különleges, a történelmi áttekintés jobban érdekelt. (Ennek hosszabb ismertetését most kihagyom, a lényeg annyi, hogy a kastélyt Hedvig Eleonóra régens-királyné építette a XVII. században, később pedig Louise Ulrika királyné alatt nyerte el mostani formáját.)

Én, kastéllyal

Az épületnél nekem sokkal jobban tetszett az azt körbevevő park, ezt francia mintára egészen szabályosra tervezték, mindenesetre tele van sövényekkel, hatalmas fákkal és egyébként is nagyon jól néz ki. A kínai pavilonok egyikében pedig egy kellemes kis kávézó is működik, ahol finom sütiket árulnak.

A pavilonok nem tetszenek, inkább a sütit mutatom meg

A parkhoz tartozik egy nagyon nagy kutyafuttató is, helyes kis vizesárokkal körülvéve. Mivel Sonja rettenetes fél a kutyáktól, ezért ez egy különösen szórakoztató része volt a kirándulásnak. :)

Sonját biztonságba kísérik

A hétvége többi része tanulással telt, az egyik tárgyam (Wireless Transmission Techniques) elég nehéz, kicsit olyan mint a Mobil és szélessávú kommunikáció és a paplacis Mobil hírközlés alapjai vegyítve, csak sokkal több, elsőre nagyon nehéz számolási példával. (Antennák, hulámterjedés, integrálások.) Ebből volt egy kétfős házi feladat, amit Ana Maria Melendez Queroval kellett megcsinálnom, ő egy helyes kis spanyol csaj, eléggé ért a dolgokhoz, de a kommunikáció kicsit nehézkes a hiányos angoltudása miatt. Nem olyan fájdalmas mint Zuzu Petalsszal, de legalább olyan szórakoztató.

Még korábbi fotó, de most is így néz ki

A házit kedden adták ki, én ugye szerdán jöttem haza, később mindkettőnknek van elég dolga. Megoldás: kedden átmegyek és megcsináljuk egy lendülettel. Szerencsére a tanár már délután felrakta, tehát az eredeti 9PM-3AM terv helyett 6PM-1AM lett, ami azért jóval barátságosabb. A házi egyébként meglepően egyszerű volt, nagyrészt Matlabos számolgatás, vevőoptimalizálás meg ilyenek, de a végére elég hullák voltunk mindketten.

A picture with extremely important information regarding Swedens strategy to win the football word championship in 2010

"...a picture with extremely important information regarding Sweden's strategy to win the football word championship in 2010."

A gépem reggel tízkor indult Arlandáról, szóval kicsit kómásan indult a reggelem három óra alvás után. Csomagolás, mosogatás, jegyvétel Arlanda Expressre, rohanás pendeltåghoz (kb. HÉV). Az Arlanda Express elé beállt valami lassú jármű, ezért a normális sebessége felével ment csak (vagyis nyolcvanöttel csorogtunk), jellemző módon ezért nem győztek két nyelven szóban és feliratokkal bocsánatot kérni. Más világ…

A check-in persze eltartott egy ideig, a WizzAir ugyanis kedd este otthagyott 50 magyar utast Stockholmban gép nélkül, akik egy része persze a reggeli Malév gépre szorult át.  (Utánaolvastam, a WizzAir gép hajnalban kilenc utas kivételével mégis elrepült, csak gyárilag volt túlfoglalás.) Azok a kedves utasok, akik hajlandóak voltak a szerda reggeli helyett a szerda esti járatot választani, 250 euró hálapénzben részesültek. Nem is rossz egy napi keresetnek, de én nem éltem a lehetőséggel.

Ferihegyen kiderült, hogy fogalmam sincs az OTP-s kártyám PIN-kódjáról, ami még okozhat kellemetlenségeket, de most szerencsére meghálálta magát, hogy mindhárom kártyámat magammal hordom: nemsokára már a kisbuszban voltam, ahol szórakoztató társalgást folytattam egy idős svéd házaspárral, akik többek között megjegyezték, hogy Budapest milyen szép tiszta. Mindezt úgy, hogy Stockholmból jöttek. Az országimázst próbáltam nem nagyon rombolni, de azért igyekeztem majdani csalódásukat enyhíteni. Azért remélem jól érzik magukat.

Képek: Vegyes2 album 1-91.

Written by in: Blogblogblog | Címke:, ,
Apr
02
2009
0

Fáradt

A mai napom borzasztó. Reggel nyolckor Telecom Policies and Regulatory Principles, tízkor három óra szünet. Egytől Wireless Transmission Techniques, háromkor két óra szünet. Öttől Swedish Society, kilenctől pihi. Most filmezés lesz, valami Ingmar Bergman filmet nézünk meg, ami azt jelenti, hogy nem tudok menni táncra, mert tényleg kilencig tart az óra. Ami azt jelenti, hogy három hétig kimarad, mert utána meg hazamegyek.

Mármint haza haza. Nyolcadikán indulok, szerencsére dél körül, tehát nem kell se nagyon korán kelni, se éjjel bóklászni Ferihegyen. Bár így sem lesz öröm, mert nem tudnak kijönni elém, igénybe kell vennem valami fizetős eszközt. Jobb országokban gyorsvasút van a reptér melett, nálunk hiénataxisok és kisbuszok. Már alig várom.

Nyolcadika szerdától tizedike péntekig biztos nem érek rá, a szombatom szabad azt hiszem, vasárnap-hétfő húsvét, keddtől péntekig OTDK-val vagyok lefoglalva. Szombatom szabad. Ez alapján lehet keresni.

Miért nincs itt egy kanapé?

:(

:(

Written by in: Blogblogblog | Címke:,
Mar
31
2009
0

Szemelvények Stockholm történetéből

Nemrégiben (értsd, eddig nem volt időm vagy kedvem ezt a bejegyzést megírni) a Swedish Society tárgy keretében kisebb kirándulás volt Stockholmban, ahol egy várostörténész röviden beszámolt a város történetéről. Ebből következik most pár részlet. (A teljes hitelesség nem garantált, mert mocskosul fáztam. Jobban, mint északon.)

Stockholm, mint minden normális város (tehát nem mondjuk Dunaújváros – bocs Emese, Pitya ha olvassátok :P), egy évszázadokkal ezelőtt alapított erőddel és óvárossal indult. Az erőd természetesen nem véletlenül volt ott, ahol volt, Stockholm abban a csatornában fekszik, ami a Balti-tengert összeköti a Mälaren-tóval, vagyis kiválóan lehetett adóztatni és fosztogatni a tizenharmadik századi hajókat. A város neve is az erődből jön: Stock – erőd vagy fatörzs, holm – sziget (régiesen, mostmár csak simán ö).

A város tényleges magja, a mostani Gamla Stan (még mindig óváros) a környék legmagasabb pontján fekszik, ide építettek még egy őrtornyot, hogy még jobban körül tudjanak nézni. A másik legmagasabb pontjára pedig a főtér került. Ezt hívják Stortorgetnek (stor – nagy, torg – tér, -et – a/az). A tér jellegzetességei között megtalálható a Nobel Museum, a nincs templom jelenség és a Stockholmi vérfürdő. A Nobel Museumról azt hiszem már írtam, a nincs templom jelenség azt takarja, hogy a főtereken általában található egy templom, na ez itt hiányzik. A templomot ugyanis berakták a kereskedőház mögé, ekkor ugyanis a térségben a Hansa-szövetség hatása érvényesült, a pénz fontosabb volt, mint a vallás. A kereskedőházból lett mellesleg pár áttétellel a Nobel Museum.

Pár ház a régi főtérről

A vérfürdő pedig II.  (Jó) Keresztyén dán király műve volt, aki miután a tizenhatodik században elfoglalta a várost, általános amnesztiát hirdetett és meghívta a helyi vezetőket egy baráti hangulatú ebédre a főtérre. II. (Jó) Keresztyén dán király azóta Svédországban II. (Zsarnok) Keresztyén dán királyként ismert. Egyébként a dolog hosszabb távon sem volt túl sikeres, mert a mészárlást követően emelkedett ki az ellenállásból Gustav Vasa, aki kisöpörte a dánokat és egyesítette az országot. Királlyá választása máig nemzeti ünnep.

Balra püspököket végeznek ki, jobbra a korábbi királyt ássák ki

Balra püspököket szúrnak le, jobbra az előző királyt ássák ki

Az idők teltével persze a város bőven kinőtte a kezdeti, nem túl nagy szigetet, és végül a XX. század közepére érkeztek el arra a pontra, hogy komoly városátépítés során egy új városközpontot hozzanak létre. Svédország identitásának ekkor már komoly része volt, hogy márpedig mi modernek vagyunk és modern nemzetnek modern városközpont kell. Ki is írtak rá egy közbeszerzési pályázatot, amire számos nemzetközi beadvány érkezett. (A sokak által kedvelt Charles-Édouard Jeanneret-Gris például azt javasolta, hogy az operaház és a királyi palota kivételével romboljanak le mindent, majd építsenek fel egy oszlopokon nyugvó várost.) A pályázatot természetesen a pályázati bizottság elnökének cége nyerte (vagy valami hasonló volt), de idejében kiderült ahhoz, hogy a második helyezett tervét valósítsák meg. Ehhez persze még mindig le kellett rombolni a fél várost (központi pályaudvar és kéregközeli metró építése miatt), de a közvélemény támogatta a dolgot. Így alakult ki a város új főtere, a kor szellemének megfelelően egy dizájnos körforgalommal, mert az mutatja az ember és a technika együttélését. A dugódíjat az utóbbi pár évben vezették be…

A háromszögek a szintvonalakkal függenek össze

Written by in: Blogblogblog,Uncategorized | Címke:
Mar
30
2009
0

Kiruna, harmadik nap

A harmadik nap volt a három közül a legkevésbé pörgős.

A társaság fele elment kutyaszánozni (ez volt az a költségvetési tétel, amit már nem nagyon akartam finanszírozni, és igazából nem is bántam meg), mi meg a délelőttöt sífutással töltöttük. Rájöttem, hogy nagyon szeretek sífutni. :) Mire két óra alatt körbejártuk a tavat, játszottunk egy kicsit  a lejtőkön és megóvtuk Sonját a rendkívül veszélyesen kinéző kutyáktól, addigra a többiek is visszaértek.

Nyomok a hóban

A délután szokás szerint ejtőzéssel és szaunázással telt, illetve megünnepeltük Sonja szülinapját. A két torta mellett kapott egy kis törölközőt (ennek létjogosultságáról majd egy másik postban), illetve Gilles-től egy nagy doboz nagyon finom belga csokit. Ez utóbbit mi is nagyon élveztük. :)

Tortavágás

A vacsora valamilyen tradicionális líbiai tészta volt, a helyszínen tartózkodó osztrák-líbiai-libanoni tálalásában (ez Ziad). Kicsit túl csípős volt, de nekem bejött.

Este sikerült kipipálni a sarki fényeket is, de sajnos nem az igazán látványos színesekből jutott, hanem a fehéresebből, helyenként rozsdás árnyalattal. Azért nem néztek ki rosszul…

Éjszaka átjöttek hozzánk Manuelék némi iszogatásra, majd mi is páran átmentünk hozzájuk, lényeg a lényeg, hogy még reggel négykor is fent voltunk. Ekkor kitalálta az addigra már nem teljesen józan Bernhard, hogy menjünk napfelkeltét nézni. Nem akartuk, hogy egyedül haljon meg a hidegben (-25 fok!), ezért elkísértük. Fel is másztunk a tó közepén lévő kisebb, privát szauna tetejére és a környékbeli népszerűségünket valószínűleg kicsit csökkenő csendességgel beszélgettünk. (Ernst valamiért úgy gondolta, hogy jó ötlet farkasüvöltéssel üdvözölni a napot. Hárompercenként. Szerencsére fél óra után feladta és elment aludni.) Mivel a nap még nem nagyon látszott, ezért el akartam menni aludni, de lebeszéltek róla.

6 óra 5 perc

Ezalatt a fél óra alatt persze rájöttünk, hogy egyáltalán nem készültünk fel arra, hogy itt tényleg hideg van. Nagyon hideg. Nekem például nagyon fázott a lábam (utcai bakancs volt rajtam túrabakancs helyett és csak egy vastag zokni) és persze állandóan mozognunk kellett. Annyi eszünk mondjuk nem volt, hogy kihozzuk a sífutó cuccokat…

6 óra 31 perc

Kicsit később bevonultunk a tó közepére, hogy a fák ne takarjanak annyira, ez persze további szenvedést jelentett a hidegben, Bernhard kezdett elég rosszul kinézni, amin a rumos tonik sem segített (ennek vmi hihetetlen undorító íze van, én egy kortynál többet nem bírtam meginni, még jó, hogy elég kevés volt), de legalább nem fázott annyira. Ekkor már ő akarta feladni, de meggyőztük, hogy ha már egy órát vártunk, akkor még húsz perc csak nem árt. Végül tényleg felkelt a nap, mehettünk aludni.

6 óra 41 perc

Másnap (hosszas takarítás után) hazarepültünk.

Képek: Kiruna 148-193, Közlekedés 34-36.

Mar
28
2009
2

Kiruna, második nap

Balról jobbra, első sor: Manuel, Ernst, Én, Ivan, Bernhard, Remo; második sor: Luca, Ziad, Sonja, Andreas, Maria, Dominik, Laure, Louis, Daniel, Dali, Markus, Gilles. Készítette: Manuel Forrer

A második nap fő programja a híres Jégszálló megtekintése volt. A hotel Jukkasjärviban (ez mellesleg egy finn nemzetiségű falu volt valaha, talán most is az) fekszik, tehát valahogy el kellett ide jutni a táborból. Ehhez a helyi közlekedés egyik legfontosabb eszközét, a snowmobile-t használtuk. A snowmobile egy-két személyes valami, elől sílécekkel, hátul pedig lánctalppal. A mi példányaink olyan kilencvennel tudtak menni, de ezt csak a folyón tudtuk kihasználni, ugyanis nagyon érzékeny a buckákra és emiatt kegyetlenül dobálja az embert. Ez különösen igaz volt az erdei ösvényre, itt még kisebb ugratók is voltak, amiket persze a társaság többsége nagyon élvezett. Laurie mondjuk kevésbé, neki sikerült találkoznia egy fával, de megúszta különösebb gond nélkül és még a kauciót sem kellett kifizetnie.

Újonnan egymilliónál kezdődnek

A menetszél és az egyébként is hideg idő miatt jól be is öltöztünk, gyakorlatilag a síruhámra (kabát nélkül) vettem fel még egy overállt, nagyon vastag zoknit és csizmát. Kellett is , mert néha még így is hűvös volt.

Maga az Icehotel nagyon látványos, bár kicsit nagyobbra számítottam. Mármint magasabbra. Mivel nyáron elolvadna, ezért minden évben újjáépítik valamikor november környékén a közeli folyóból elöző évben kivágott jégtömbökből. Emiatt a design minden évben más és más. Két fő részből áll, a templomból és a tényleges szállóból.

Jégvágás

A templomot idén lapp szellemiségben tervezték, ez leginkább a sok agancsban nyilvánul meg, a rénszarvasbőr állandó kellék, mert közvetlenül a jégen ülni nem egészséges. A hely állítólag népszerű esküvői célpont, minden nap van egy-kettő, illetve gyerekeket is hoznak keresztelni. Tradicionálisan az ilyen gyerekek nevében szerepel az ice vagy is szótag, például Beatrice, Isidor, stb. A templomot építésekor felszentelik, majd olvadás előtt izé, szóval elveszik a szentségét. Bónusz pont annak, aki rájön, hogy van a deconsecrate magyarul, nekem fogalmam sincs. (A megszentségtelenít az a desecrate.)

Kép az oltár felől

A hotel mostani változatában körülbelül nyolcvan szoba van, ezek fele közönséges szoba (3500 kr – 98000 Ft.), másik fele design szoba, mindegyik különböző dekorációval (4300 kr – 120000 Ft.). Az árak egy éjszakára és a teljes két fős szobára vonatkoznak. Aki igazán különlegesre vágyik az kibérelheti az Art Suite-ot is (7000 kr – 196000 Ft.), ennek az a specialitása, hogy a csak az itt alvók élvezhetik a szépségét, a turisták elől el van zárva. (Épp ezért persze, lehet, hogy nagy átverés az egész és nem is szép.) A szálló ugyanis hat óráig 100 kr (2800 Ft.) ellenében látogatható, angol nyelvű vezetéssel egybekötve.

A galériában még több kép

A hotel része még az Absolut Icebar is, itt különféle italokat szolgálnak fel jégpoharakban. A különféle italok persze jórészt az Absolut cég termékei, de azért szórakoztató lehet. Persze az italok megívására csak kb. öt perc van, ugyanis utána belefagy a pohárba és olvasztgatni kell. Ez utóbbi egyébként nekünk is gondot okozott, a sör rendszeresen belefagyott a dobozokba. Ha ez felbontás előtt történik, akkor persze ömlik ki belőle, mert a jég több helyet foglal a víznél.

Hőszigetelt palackok

A Jégszálló elhagyása után megint egy kis snowmobile-ozás következett (itt megtapasztaltam, hogy ketten sokkal rosszabb menni, mert nem gyorsul annyira és nem tudod előre, hogy hol lesz a súlypontod), majd rénszarvas ebéd a tábortűz körül. Ez rénszarvashúsból, krumpliból és áfonyalekvárból állt, és nagyon ízlett.

Itt még készül

A szokásos délutáni aktivitásból kimaradt a sífutás, cserébe próbálkoztunk a lékhorgászattal. Az elmélet annyi, hogy a jégbe fúrunk egy léket, bedobjuk a csalit majd várunk. A gyakorlat az, hogy a léket fúrni szórakoztató, de nagyon fárasztó, várni meg borzasztó hideg és unalmas. Végül három nap alatt senki nem fogott semmit.

A rénszarvasbőrők elengedhetetlenek

Ezután az est fénypontja, a szauna következett. A szauna itt egy, a befagyott tó közepén álló kis házikó, egy tényleges szauna résszel és egy előtérrel (plusz egy raktárral). Mindkét szobában egy-egy fatüzelésű kályha van, ebbe kell pakolni az előzőleg felhasogatott fát. A szauna rész alján van egy csapóajtó, ez közvetlenül a tóba vezet, ami itt a szauna miatt kicsit melegebb, valahol nulla és három fok között. Mindenesetre jégdarabok még vidáman úszkálnak benne. Innen lehet kinyerni a vizet, illetve ide lehet beugrálni kicsit hűlni. A tipikus kör tehát egy kis sörözéssel vegyített melegedéssel kezdődik, amikor már nagyon meleg van, akkor vagy séta a hidegben (esetleg hóban fürdés), vagy pedig rövid úszkálás (pár másodperc) a tóban jön. Utóbbi során az első másodpercekben nem éreztem semmit, majd kezdett nagyon hideg lenni, a kimászás után meg kellemes bizsergés következett a lehűtött helyeken. Így a szauna itt a közösségi élet egyik középpontja, órákat lehet eltölteni különösebb problémák nélkül.

Szauna messzíről

Ez az idillt persze kicsit megtörte a második nap estéje, amikor végül hárman maradtunk a szaunában Ernsttel és Ziaddal. Alapvetően jól bírtuk a dolgot, ezért kicsit fokoztuk a tempót és raktunk meg a tűzre rendesen fát is, vizet is. A fűtésnek Ernst a nagy mestere, a technikája egy rövid ajtónyitásos szellőztetéssel (legyen friss levegő), a friss levegő elkeverésével majd az ajtók alapos becsukásával kezdődik. Ezután önt egy kis vizet a kövekre, a keletkező gőzt elkeveri a szaunában, majd lezárásként a szauna tetején felgyűlő forró levegőt a bennlévők felé legyezi (aufguß). (Ehhez persze kell egy törölköző.) Utóbbi érdekes élmény, de nem rossz – amíg az a levegő nem túl forró. Ezt a kört futottuk le három-négyszer, majd elkezdtünk különféle gondolkozós játékokat játszani, hogy teszteljük, hogyan viselkedik az agy melegben. Azért a teljesítményünk érezhetően leromlott. Mivel úgy éreztük, hogy még bírjuk egy kicsit, ezért Ernst futott még négy-öt kört ( a végére a vaskályha egy része már vörösizzásban volt). Az utolsó kettő már határozottan fájós volt, a legutolsó adag meleg levegő hatására meg Ziaddal elértük a tűréshatárunkat és reflexszerűen kimenekültünk a szaunából a hóra. (A reflexszerű itt tényleg azt jelenti, hogy a hőhullám után gondolkodás nélkül ugrottunk.) Nem volt azért rossz így utólag. :)

Szauna után az emberek gőzölögnek

Képek: Kiruna 59-147.

Mar
26
2009
0

Kiruna, első nap

Balról jobbra: Maria, Dominik, Ernst, Ziad, Bernhard, Sonja, Gilles, Luca

Hosszú szervezés után végül sikerült összehoznunk a kirunai kirándulást. Magáról Kirunáról annyit, hogy Svédország legészakibb városa kb. tizennyolcezer lakossal, akiknek többsége vasbányászatból él. A város a sarkkörtől északra van, ezért elég hideg tud lenni. Itt ez azt jelenti, hogy nappal olyan kellemes -10-tól +5-ig fok van, éjszaka meg kevésbé kellemes -30 fok is előfordul (szerencsére ritkán), a realitás mondjuk -20 környéke. A városban persze ennél kb. öt fokkal melegebb van, de mi egy kellemes kis tóparti kempingbe foglaltunk szállást.

Mivel azért ezekkel az infókkal már induláskor is tisztában voltam, ezért elég melegen csomagoltam: teljes síruha, kesztyűk (síkesztyű és egy frissen beszerzett pár, Attila postája ekkor még nem érkezett meg a lassan egy éve nála levőkkel- de utólag az vékony is lett volna), ágynemű. Mivel vasárnap indultunk és a Systembolag ilyenkor zárva van, ezért némi alkoholt is elraktam, ezek közül az alpesi szeder likőr érdemel külön említést.

Még nekem is túl édes

Stockholmból Kirunába kocsi nélkül vonattal vagy repülővel lehet eljutni. Mivel az előbbi tizennyolc óra, emiatt inkább a Norwegiant választottuk, ez egy viszonylag olcsó norvég (meglepő, nem?) légitársaság nagyon civilizált foglalórendszerrel. Mellesleg júniusban haza is velük megyek. A kirunai repülőtér a legkisebb nemzetközi repülőtér, amit eddig láttam (nem mintha állandóan repülnék…), egy terminállal és szinte családias hangulattal. A várója például nem sokkal kisebb, mint a Kelenföldi pályaudvarnak.

Itt még kellemesen meleg van

Némi bevásárlás után találkoztunk Mirjammal, egy eredetileg Londonban élő spanyol nővel, aki az utóbbi tíz évben a svéd férjével kempinget üzemeltet Kirunában. Mi egy nyolcszemélyes házban laktunk kilencen, de ez nem okozott problémát, kellemesen elfértünk, csak a melegvízzel kellett óvatosan bánni.

A tévét szerintem be sem kapcsoltuk

A berendezkedés után Bernharddal rögtön el is mentünk sífutni (cross-country skiing, ha így valakinek ismerősebb). Az itt használt felszerelés egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a sícipő sarka nincs lerögzítve és sokkal hajlékonyabb az alpesi sícipőkhöz képest, így lehetővé teszi a tipikus sífutó mozgást, aminek a már elég fáradt változatát Sonja demonstrálja ezen a rövid videón. A lécek könnyebbek és keskenyebbek, vagyis nagyon gyorsan lehet velük vízszintes terepen haladni, ha az elég sima és mindenképpen kellemesebb mély hóban ezekkel siklani, mint térdig besüppedve gyalogolni.

Legyen rólam is kép. :)

Síelés után esti szaunázás következett, Ernst itt már kezdte megmutatni karmait, ami miatt a kirándulás végére ördögnek becéztük, és félelemmel tekintettük minden lépését a szaunában, de erről bővebben a második napról szóló, holnapi postban.

Képek: Vegyes 350-351, Kiruna 1-58, Közlekedés 27-33.

Written by in: Blogblogblog | Címke:,
Mar
17
2009
3

Vasárnap hajnal

Ott hagytam abba, hogy Michael megígérte, hogy visszadja a pulcsimat ma és elindultam hazafelé. Útközben kaptam Markustól egy sms-t, hogy “Wenn sie nicht schweitzer deutsch kann wird es prolblematisch”. Úgy tűnik elfelejtette azt az aprócska problémát, hogy nem tudok németül, sebaj kitaláljuk mit akar:

  • Wenn: biztos valami kérdőszó, mondjuk az, hogy hol
  • sie: she?
  • nicht: nem
  • schweitzer: na ez passz, ugorjunk
  • deutsch: ez német, ez ok
  • kann: talán can?
  • wird: hmm, mondjuk wierd az az fura
  • es: passz
  • problematisch: olyan nincs, hogy ez nem azt jelenti, hogy problémás

Aha, szóval azt kérdezi, hogy hol van valami csaj és vmi szerinte fura és problémás. Következtetés: anyád, miért pont én tudjam, hol van a barátnőd. (Danielaval mellesleg elég jóban vagyok, de amikor utoljára láttam az este, akkor egy bangladeshi sráccal táncolt.) Hazaértem, leültem a gép elé, előhúztam a Google Translate-t, majd úgy döntöttem, hogy a német nyelvértelmezési képességeim még bőven csiszolásra szorulnak. Épp elkezdtem neki írni egy válasz sms-t, természetesen németül, amikor kopogtak és bejött a nyitott ajtón egy elég nagydarab tetovált metálos csaj. Hazaérkeztemkor elfelejtettem becsukni az ajtót…

Kiderült, hogy ő a szembeszomszéd (meg az alkatilag hasonló, szintén tetovált, szintén metálos pasija) és az előszőr is azt tanácsolja, hogy ebben az apartmanházban mindig alaposan zárjam be az ajtót, másrészt aziránt érdeklődik, hogy nem tudok-e valamit a folyósón összetört üvegajtóról.  Ezután beszélgettünk vagy öt percet, amiután feltette azt a kérdést, amit minden metálos csaj (v nemcsaj) feltesz öt perc után: van-e nálad alkohol. Gondoltam ennyit megér a jószomszédi viszony, ezért elővettem a hűtőből az iszonyatosan rossz izű dél-afrikai boromat, amit néha főzéshez használok és átmentem hozzájuk. Itt megismerkedtem a bandájuk még két tagjával (szintén hízóméret), egy pokróc alól álmosan kinéző hajzuhataggal (vkinek a barátnője Kaliforniából) és két macskával, akik nem szeretik ha felveszik őket, pedig de.

Annak ellenére, hogy a társaság a KTH-t sznob helynek tartja (de tippre szerintem bármilyen egyetemi szintű oktatásról ez a véleményük), az eddigi ittartózkodásom során nekik volt a legtisztább angol és svéd kiejtésük és értelmesen beszélgettünk a metálról, a svéd politikáról és történelemről. Végül négy körül sikerült ténylegesen lefeküdnöm…

Written by in: Blogblogblog | Címke:,

Powered by WordPress. Theme: TheBuckmaker. Download PHP Scripts, Tyrol