Feb
03
2009
3

Napi kis színes statisztikák

Mivel átléptünk februárba, ezért alaposabban is ránéztem a látogatási statisztikákra. Átlagosan kicsit több, mint negyven látogatás van naponta, ez olvasóban nem tudom mennyit jelent, de gondolom körülbelül ugyanennyit (nem mindenki néz rám mindennap, de a negyvenbe többször is be kerül egy ember, ilyenek). Összességében elégedett vagyok vele, olvassatok tovább is, illetve köszi, hogy olvastok. 🙂

Az operációs rendszerek listáját magasan (90%) a Windows vezeti, a többi Linux és Macintosh. Böngészőknél 65% Firefox, 30% IE, jelentős még a Safari és a Mozilla. Opera és Chrome is van egy kevés, de a Lynx meglepett. Csak egyszeri eset, de mégis, Lynx?

Kereső kifejezésekből nincsenek nagyon extrák (szerencsére). De most döbbentem rá, hogy Lux Andrásként még egyáltalán nem szereplek az oldalon, a leggyakoribb keresés a Luxa, luxa+blog, hasonlók. Prominens helyen szerepel még pár Svédországos kifejezés (bár a mellesleg+svéd+lányok azt hiszem nem azt találta, amit keresett), illetve légli+géza és az ékezetmentes formái. Megnéztem, azt hiszem éppen az ötödik oldal közepén vagyok, ha Légli Gézára keres rá valaki. Miután szőlőalapú szeszesitalával hónapokra traumatizálta a társaságot, azt hiszem megérdemli. A heveny+szinonimája az orvosos bejegyzésből van, és tényleg az akut, érdemes volt itt keresgélni. Az ingyen+elvihető+dolgok viszont azt hiszem nem egészen jött be. 🙂

Written by in: Blogblogblog | Címke:
Feb
01
2009
5

Orvosnál Svédországban

Tegnap reggel végre rászántam magam, hogy elmenjek orvoshoz. Igazából már korábban megtettem, de nem tudtam mennyi ideig fog tartani, ezért egy üres napot akartam hagyni erre. Felhívtam a Stockholmi Központi Egészségügyi Forródrótot. Ez a nem sürgősségi ellátás alfája, lehet őket kérdezgetni mindenféle dologgal kapcsolatban, azt is elmondják, hogy mit csinálj a gyerekkel, ha lázas, meg azt is, hogy hova menjél, ha hirtelen kiütések jelentek meg az alkarodon. A kiszolgálás a svéd menürendszerrel kezdődik, majd ha nem nyomsz semmit, akkor egy kezelő kapcsolása következik. Ő csak diszpécser, ő irányít tovább a tényleges nővérekhez, akinek el lehet mondani a panaszokat. Mérlegelnek kicsit, közlik az azonnali teendőket (esetemben semmi különös) és a legközelebbi rendelő elérhetőségét és telefonszámát. (A telefonszámot mondjuk rosszul mondta, de a KTH honlapjáról elérhető Health Care Guide-ban szerepelt.) Sokat sejtető, hogy ez a szolgáltatás nem csak svédül és angolul érhető el (ez utóbbit nem említik külön, szimplán beszélnek angolul és annyi), hanem szerb-horvátul és arabul is.

A rendelőben szintén automata van először, majd várólista a nővérkénél, itt harminc másodpercenként bemondják, hogy hányan vannak a vonalban előtted. Civilizált. Tünetek elmondása, időpontfoglalás. Én egy órára kaptam időpontot, és mire ide eljutottam már fél tizenkettő volt, így gyors borotválkozás, zuhanyzás és reggeli következett.

Magában az orvosi rendelőben a recepción történő fizetéssel kezdődik a kiszolgálás, a vizitdíj 130 kr (3850 Ft.). Az orvos név alapján szólít, és az otthonitól eltérően nem saját szobája van, hanem egy éppen üres vizsgálószobát használ. Ami szintén meglepődtem, hogy a tünetek meghallgatása után fülembe való belenézéssel kezdte, majd szokásos torok, sóhajtson stb. Valamilyen vírusos betegségem van, napokon belül jobban leszek, de addig is: 38 alatt ne foglalkozzak lázzal, csak jót tesz, felette 1 mg paracetamol, köhögés ellen meg felírt valamilyen oldatot. Morfint tartalmaz, ugye tudom mi az, este jól alszom tőle, ha reggel veszem be meg nem vezethetek. Aha, értem. (Azt nem tettem hozzá, hogy legutoljára akkor találkoztam vele, amikor a Pityával voltam kínai piacon és megpróbáltak kamionról leesett morfint eladni nekünk.) A paracetamol vény nélküli, de az oldathoz vény kell. Ha lett volna svéd személyi számom, akkor csak annyi lett volna, hogy bemegyek egy patikába és a nevem alapján kiadják, de így fizikailag is meg kellett írnia a vényt. Az orvosok itt is csúnyán írnak.

A patikusok viszont az elektronikus rendszer miatt nincsenek hozzászokva. Magát a gyógyszert el tudták olvasni, de a felíró orvos nevét nem, persze én sem tudtam, a pecséten meg itt nincs rajta. Végül a harmadik hölgynek sikerült kivennie, hurrá, megkaptam a gyógyszert, mehettem fizetni. A patika itt olyan, mint bármely másik bolt, a vény nélkül kapható gyógyszerek szépen ki vannak rakva, a vénnyel kaphatóakhoz pedig számos hívórendszer van. A morfin mellé vettem még egy adag pezsgőtabletta formájú paracetamolt is.

10 ml az adag

Maga az üvegcse fent látható, picit több hatóanyag található benne, mint a halálos adag, ezért a gyerekzár elég indokolt. Az íze édes, de nem igazán ízlik, nem egy elix thymi. Annyira nem álmosít, de a száraz köhögés ellen tényleg nagyon jó. Mint minden gyógyszeren, ezen is rajta van a neve Braille-írással.

Mivel az étvágyam visszajött ezért ma elmentem bevásárolni és már sokadjára szembesültem azzal, hogy mit hiányolok leginkább a svéd közértekből: a normális kenyeret. Van a lepény, ami finom de édes és nem kenyérszerű. Van a bagett, ami olyan, mint otthon, de egy nap alatt kiszárad. És van a svéd kenyér, ami picit puhább, mint a magyar, a héja egyáltalán nem ropogós és szintén édes. Mivel ezeket mind unom már, ezért egy fél kilós, magos barna kenyeret vettem, ez kívülről ropogósnak tűnik, remélem nem édes. Ha mégis, akkor lehet, hogy kenyeret fogok sütni…

Drágább is, mint a többi

Jé, éjfél. És az MR2-n Himnusz megy. 🙂 Ez pozitív, még ha kicsit el is üt a rádió már nem annyira új profiljától.

Egy apróság: mától az árakat fejben 30-cal szorzom és nem 25-tel, mivel én már 28.5-ért kapom. Egyébként a korona októberig kb. együtt mozgott az euróval, mostanában már nem ennyire szoros a kapcsolat, de az elmondható, hogy nem csak az euró drágul.

Képek: Vegyes album 145-146.

Jan
30
2009
4

Múzeumlátogatás

A mai napom nem tartozik életem legsikeresebbjei közé. Először is kiderült, hogy a Swedish Society óra tankönyvét csak 13.00 és 15.00 között tudom cialis pills átvenni, vagyis pont akkor, amikor Mobile Business is volt. A hölgy akitől vettem mindenesetre kedves volt és elárulta, hogy ha rossz a kártyaolvasó, akkor lehet készpénzzel is fizetni. (Nem mintha azzal akartam volna, csak kíváncsi voltam.) Mindenesetre Kistába csak az óra leges-legvégére értem volna oda, aminek nem nagyon láttam értelmét. (Kista és a központi campus még mindig messze van egymástól és a központi campusban nincsen még gyorsvasút, pedig kéne. Viszont ami feltűnt, hogy az akadálymentesítés annyira fejlett, hogy az egyébként kisebb kockakövekből kirakott talajon van két sima sáv, hogy a tolókocsisok és/vagy kismamák is tudjanak közlekedni. (Igen, látni kismamákat is.) Természetesen ezzel összefüggésben minden, eddig általam látott aluljáróban van lift, a közlekedési eszközök alacsonypadlósak és más helyeken sem láttam igazán problémát.

Miután konstatáltam, hogy az órára már nem érek be, az étvágytalanság ellen egy új taktikát választottam, elmentem enni egy gyorsétterembe (általában otthon szoktam enni), hátha ha az is motivál, hogy sokat fizettem a kajáért. A helybeli Foodcourt eléggé keleti orientáltságú, tehát végülis valami általam ismeretlen étel mellett döntöttem ez van a menüben és így sokkal olcsóbb alapon. Tehát 75 koronáért (2100 forintért, na ezért eszem otthon) kaptam egy adag rizst, négy közepes húsdarabot egy-egy pálcikára tűzve, valamint egy nagy adag szószt és kevés zöldséget. Különösen bátornak éreztem magam, ezért a kés-villa mellé hoztam magamnak pálcikát is. Ezek az evőpálcikák eldobható műanyag evőeszközhöz hasonló színvonalú változatai voltak, tehát  puhafából készülte, könnyűek voltak és papírcsomagolásban érkeztek. Természetesen el is kellett őket törni, nem sikerült szimmetrikusra. Valahonnan az rémlik, hogy ez balszerencsét hoz, de nem találtam rá forrást. Még, jó hogy nem vagyok babonás… (Mint a későbbiekből kiderül, lett volna rá okom.)

Az étel nagyon finom volt és sikerült valamennyire belejönnöm az evőpálcikákba is, ez volt az első eset, hogy nem váltottam vissza a hagyományos európai evőeszközökre az első pár perc kínlódás után. Igaz, az utóbbi tíz évben szerintem nem is próbálkoztam. Ráadásként angol-svéd keveréknyelven elcsevegtem a pultossal is. Jellemzően itt a bevándorlók beszélnek legkevésbé angolul, mert ők ugye először a svédet tanulják meg. Kicsit csodálkozott, amikor azt mondtam, hogy igenis, én vissza szeretnék menni Magyarországra. Gondolom nem ez az általános hozzáállás.

Étkezés után visszamentem a lakásomra, megcsináltam a házit az esti Soceityra (a lényeg kb. 40 oldal elolvasása volt) majd elolvastam az útbaigazítást az esti múzeumlátogatáshoz. “Menj ki a T-Centralenből, a főbejárattal szemben kelj át az úttesten, szállj fel a 17.03-kor induló 69-es buszra és szállj le a Museiparkennél.” (Nem szó szerinti fordítás, de ez a lényeg.) Ki is másztam a metróból, meg is találtam a 69-es busz megállóját, de arról ugye nem értekezett a levél, hogy melyik irányba szálljak fel arra fránya buszra. Szerencsére a megoldás adta magát: az út innenső oldalán található buszmegállóból 17.04-kor indul busz, a túloldaliból 17.03-kor. A hibámra a város túloldalán, 25 perccel később jöttem rá, amikor még mindig nem jött a kívánt megálló, pedig már 5 perce jönnie kellett volna és a buszok itt nagyon pontosak. Gyorsan leszálltam és érdeklődtem, hogy akkor merre. Hát a másik irányba. T-Centralen ugyanis olyan rohadt nagy, hogy tartozik hozzá egy másik buszmegálló is, ami az adott feltételeknek szintén megfelel. (Mondjuk a főbejáratot benéztem, ha láttam volna ezt korábban, akkor egyértelmű lett volna, hogy melyik a főbejárat.)  Sebaj, egy késés nem késés, biztos ez is még belefér.  Felszálltam a visszafele menő buszra és vártam a megállót. Ami nem jött. A végállomáson leszálltam, a busz elment és elgondolkoztam a világ dolgain. Vissza busz negyed óra múlva, addig sétáltam kicsit a parton és fotózgattam.

A valóságban sokkal sötétebb van

Azért annyira nem élveztem, mert elég hideg volt, lásd a kialakulni vágyó jégtáblákat az öböl vizén, ezért megváltásként üdvözöltem a buszt. Hazafelé minden megálláskor fotóztam egyet kifelé az ablakon, ezek már jobban átadják az éjszaka van jelleget. Ebben az irányban volt Museiparken, de már késő is volt meg kedvem sem volt semmihez. Vagy a megállónak van a két irányból két neve, vagy valahogy átugrotta a kijelző amikor mentem. (Mindig néztem.)

Mellesleg két dolog, aminek nem örülök: ez és ez.

Képek: Vegyes album 131-144, Közlekedés album 18.

Written by in: Blogblogblog | Címke:, ,
Jan
28
2009
5

Dögrováson

Azt hiszem a közeljövőben (konkrétan holnap v holnapután) meg fogok ismerkedni a svéd egészségügy működésével. A már majdnem teljesen elmúlt köhögésem ugyanis hétfő óta új erőre tört, ráadásul két új kellemetlen dolog is megjelenti: fejfájás és étvágytalanság. Az előbbi miatt napjaim jelentős részét az ágyban, csukott szemmel töltöttem, így ugyanis picit jobb. Az utóbbi is komoly gondokat okozott, egyszerűen rá sem tudok nézni az ételre. Ennek ellenére persze eszem, de kínszenvedés… Legalább lázam nincs.

A betegség miatt persze órákra járni borzasztóan kényelmetlen, de amíg járni tudok, addig nem szeretném csökkenteni a hiányzási lehetőségeim számát.  Holnap múzeumlátogatás lesz, szóval remélem, hogy picit jobban leszek.

(Ez ilyen rövid bejegyzés, mert nem kényelmes gépelni sem.)

Written by in: Blogblogblog | Címke:
Jan
25
2009
4

Délig alszunk

Az utóbbi napokban sikerült körülbelül 150 buli témájú képet gyártanom, amiből 80 meg is ütötte a mércét, tehát megtartom. 🙂 Nyitottam is egy új albumot az eddigiek mellé Svéd bulik címmel, így akit csak egy téma érdekel, az könnyebben tudja az őt nem érdeklő képeket kiválogatni.

A sorozat Luca szülinapi partijával kezdődött, amit a stadshageni kollégium egyik folyosóján tartottunk meg, a szobákba ugyanis már nem fér be a társaság. Luca és Alessandro főztek, előbbi valamilyen zöldséges tésztát, imádja a zöldséges tésztákat és úgy főz, hogy még nekem is ízlik, utóbbi pedig fűszeres krumplis csirkecombot. Mindkettő nagyon finom volt, úgy tűnik, hogy az olaszok tényleg tudnak főzni… A kaja mellé nagyrészt söröket és cidert ittunk (a kb. 20 jelenlévőből szinte mindenki hozott egy hatos csomagot, tehát volt elég), kivéve Luca, aki szülinapjára valamilyen svéd italt kapott, erről a likőrszerűségről még lesz szó.

Luca a legújabb szerzeményét vizsgálja

Itt megint sikerült összeismerkedni egy pár új emberrel, szerencsére a legtöbbnek a nevét sikerült legalább részben megjegyezni, valahogy a lányok könnyebben mennek. 🙂 A többieket meg a Facebook, a Picasa és Remi segítségével sikerült összerakni, mondjuk leírni nem tudnám őket. (A hollandiai Katelijn-t például magamtól sosem sikerült volna. 🙂 ) Azért az arc- és névmemóriámon még keményen dolgoznom kéne.

Luca (sikeres) győzködése, hogy szaxofonozzon

Az ünneplés közben Markus barátnőjével, Danielaval megbeszéltük, hogy eljárunk salsázni, állítólag Markus mondta neki, hogy én is szeretnék táncolni, ezek szerint nem zavarja. Még nem döntöttük el, hogy a KTH-ba vagy a SU-ba járunk, SU kicsit drágább, de jobb időpontban van. A SU a Stockholms Universitet rövidítése, ez a helybeli ELTE, tanítanak itt filmezéstől (Daniela valami hasonlót tanul, meg designt) a nyelvészeten át a jogig mindenfélét. Kíváncsi vagyok, hogy a bölcsészeknek Svédországban milyen lehetőségeik vannak, valahogy úgy érzem, hogy nem a kecsápot, nagy kólát kérsz hozzá vonalon mozognak.

Másnap este pedig eljött a már régen várt svéd vacsora ideje, itt tradicionális svéd ételekhez tradicionális svéd zene, tradicionális svéd dalok és tradicionális svéd import Chianti járt. (A Chiantiról mellesleg mindig ez jut eszembe: http://www.youtube.com/watch?v=iVlkZVAw8Gc.) A szervezés egyébként messze volt a tökéletestől, ugyanis Európa vezető műszaki egyetemén a hangosítás ismeretlen fogalom, így mi semmit nem hallottunk az elmondott háttérinfókból és az elénekelt dalokból, főleg mivel a környéken mindenki beszélgetett. A dalokkal kapcsolatban elkövettek még egy hibát: a daloskönyvben szerepelt a dal angol fordítása és a svéd énekelt szöveg angol fonetikus átirata. Ezzel gyakorlatilag énekelhetetlenné tették őket, ugyanis a cserediákok nagyrésze nem angol anyanyelvű és tipikusan inkább szavak kiejtését tanulja meg, mint betűkét. Vagyis esélyünk sem volt a szöveget elég gyorsan feldolgozni (kivétel a Helan går, mert ezt már ismertük korábbról), sokkal többet értünk volna a normális svéd szöveggel. Egyébként a kaják finom voltak, bár azért az éttermi szintet nem érték el.  A menühöz járt egy doboz sör (svéd, tehát nem finom), egy fél üveg a már említett Chinatiból elvileg azoknak, akiknek a jegye ezt tartalmazta, de a gyakorlatban mindenki kapott és két feles a Luca-féle likőrből. Én egy osztrák csajjal (Steffivel) szemben ültem, aki csak egy pohár bort kért, így kicsit több jutott.

Az asztal most még szép rendezett

A vacsora után ért a nap meglepetése, ugyanis kiderült, hogy a mögöttem ülő német srác az ősi bajor Botond névre hallgat és tud magyarul. Egy számomra új élmény következett, ugyanis magyarul beszéltem valakivel úgy, hogy közben az a beidegződés élt bennem, hogy vele angolul kell beszélnem. Nagyon nehéz, majdnem neki ment jobban a magyar mint nekem, ugyanis ők otthon magyarul beszélnek, valamikor a rendszerváltás környékén emigráltak a szülei.

Egész jók voltak

A vacsora után ereszd-el-a-hajam következett tánccal és zenészekkel, ahol a lelkesedést tovább növelte  a maradék Chinati (ami persze másodpercek alatt elfogyott) és pár sörcsap.  Megint későn értem haza, ami a másnap reggeli mosás miatt nem volt túl szerencsés, de azért sikerült felkelni.

Képek: Svéd bulik album 1-76

Written by in: Blogblogblog | Címke:,
Jan
22
2009
2

Kista ajtók, Kista pub

Kisebb elnézés miatt sikerült magamnak csinálni 2 óra szabadidőt. Ugyanis még nem sikerült hozzászoknom, hogy itt az órák ideje hétről hétre változik, vagyis a mai Mobile Business kivételesen nem 13.00-kor, hanem 15.00-kor kezdődik. Ennek persze megvan az a kellemes mellékhatása, hogy 30 percem lesz átérni Kistából Valhallavägenre. A helyi bkv útvonaltervezője szerint erre sok esélyem nincs, leghamarabb 17.19-re lehetek ott, tehát kb. 10 percet kések az óráról. Remélem ez még belefér, sajnos még legalább egy ilyenre sor fog kerülni a félévben. A várakozásom alatt éppen ismerkedek a Kista campus egyik kedves képességével, a későket halmozottan büntető beléptető rendszerrel. Ugyanis nem csak az egész épület van részekre bontva a kártyás beengedő rendszerrel, hanem az előadótermek ajtajait is kis leolvasók védik. Amikhez tipikusan csak a tanároknak van hozzáférése. Tehát vagy találsz valakit hirtelen a folyosón, aki ki tudja nyitni az ajtót, vagy dörömbölsz (belülről bárki ki tudja nyitni), vagy nem mész be. A srácok most épp a második megoldással kísérleteznek, mérsékelt sikerrel. A szituáció igazi szépsége persze abban rejlik, hogy most szünet van, tehát ők éppen nem késnek, hanem vissza akarnak jutni valahogy. Hopsz, valaki kinyitotta bentről. 🙂

Az egyik nagyterem bejárata

Az rendszer egyébként is kicsit bugos most, amivel akkor szembesültünk, amikor tegnapelőtt meg akartuk látogatni a diákok által üzemeltetett Student Pubot. Ez szintén Kistában, a Forum épületben található és minden kedden négytől van nyitva. A legnagyobb tömeg állítólag hét óra körül van, mert akik ilyenkorra jönnek, azok még részt tudnak venni a másnap reggeli órákon. Mi nyolcra akartunk odamenni, és emiatt háromnegyed nyolckor találkoztunk a metrónál (ami itt éppen föld felett van), ahonnan csoportosan átvonultunk a Forumhoz. Természetesen sikerült elfelejteni, hogy pontosan hol van a pub (csak egyszer láttuk, amikor körbe lettünk vezetve a campuson), így a homályos rémképeink alapján kellett megtalálnunk. Egy olyan épületben, ami legalább olyan bonyolult elsőre, mint a K és tele van biztonsági ajtókkal. A dolgot különösen izgalmassá tette, hogy valakik kicsit eltolták a jogosultságbeállításainkat, vagyis teljesen véletlenszerű volt, hogy a nálunk lévő kártyák közül melyik mit csinál az egyes ajtókkal. A lehetőségek a következőek: kinyitja, személyes kódot kér (amit persze a többség még nem jegyzett meg) vagy nem nyitja ki. Persze ez utóbbiból volt a legtöbb… Szerencsére az ajtók mindig csak a egyik irányból kódosak, ezért abban biztosak lehettünk, hogy nem zárjuk be magunkat végleg valahová. (Néha-néha azért hátrahagytunk pár embert az ajtók kezelésére, hogy ne kelljen esetleg körbemenni. 🙂 ) Végül kb. sikerült zajok alapján belőni, hogy hol van a cél – természetesen általunk nem nyitható ajtók mögött. Ekkor vadásztunk magunknak valakit, akinek megfelelő kártyája volt és így nagyjából 40 perc bolyongás után megérkeztünk a pubba. Ez egy elég kellemes hely, a sör olcsó és ráadásul Staropramen. 🙂 Adnak többek között bort is, én valamilyen Black Tower nevű valamit választottam, ez megint az ittam már jobbat is kategória. Bár az itteni borlistámat még bőven vezeti… Ziad adott nekünk valamilyen idióta logikai játékot, pénzdarabokat kellett hülye szabályok alapján átrendezni, nemsokára lesz a megoldásról itt videó, csak a YouTube még dolgozik rajta. A feladat a következő: van öt pénzérme, három A és két B típusú, kezdetben ABABA elrendezésben.  A cél AAABB elrendezés kialakítása úgy, hogy egyszerre csak két, különböző típusú és szomszédos érmét lehet mozgatni és mozgatás után azoknak egyvonalban kell lenniük. Nem olyan egyszerű, de megoldható. 🙂

Kedden volt még Mobile Business órám is (ez lesz 20 perc múlva is), ez is elég érdekesnek tűnik, bár talán kicsit üzletibb, mint szeretném. Mindenesetre az szimpatikus húzás, hogy minden óra ppt anyagát óra elején kiosztják kinyomtatott formában. Azt hiszem nem lesz szükségem a füzetre itt. 🙂 Cserébe a könyvet csak Angliából lehet megrendelni és 25 font. Szerencsére találtam a neten egy kupont, amivel kaptam 20% kedvezményt és ingyen szállítást.

Képek: Vegyes album 113-130, KTH album 10-12.

Update: utólag olvasva ez egy borzasztóan nehezen olvasható bejegyzés lett. 🙁 Most már nem javítom ki, de legközelebb igyekszem alaposabban átnézni. (Mentségemre szól, hogy kezdődött az óra…)

Written by in: Blogblogblog | Címke:,
Jan
19
2009
4

Kezdődik…

Körülbelül fél perce találtam rá erre a linkre: http://isitsaturday.net/ .

Igen, pontosan arról, szól ami a nevében van.

Más téma. Ma hivatalosan is elkezdődött az egyetemi oktatás, számomra egy svéd 1 nyelvórával. Mivel már itthon is nagyon sokmindent megtanultam a hat hónap nyelvtanfolyam alatt, ezért sokminden ismerős, de az alapjaimat nagyon biztosan szeretném tudni, illetve a kiejtéssel gondjaim voltak mindig is, ezért maradtam itt. Persze az is fontos szempont volt, hogy máshol már nem volt hely, és a nyelvkurzusokra hosszú várólista van. A lemaradtaknak van online oktatás, de azért az nem ugyanaz. Az órákat egy idősebb svéd tartja, kellemesen fanyar humora és szélesnek tűnő műveltsége van és máris elég sokat tanultam, főleg intonáció terén. Kaptunk egy nagy halom házit is, amihez meg kell venni a tankönyveket, ez négy darab és összesen körülbelül 400 kr (10000 Ft.) A sok házi egyébként svéd népszokás, ismerős srác kb. 8 órányi munkát kapott péntekig egy szakmai tárgyból. A sok házi és projektmunka miatt kevesebb tárgyat is vesznek fel itt az emberek, és ezek legtöbbje 7,5 kredites. Én a következőket fogom hallgatni a svéden kívül:

Swedish Society, Culture and Industry in Historical Perspective. Ez csak hat kredit és állítólag egész könnyű. A témája a svéd társadalom, kultúra és ipar (meglepő nem?), a történelmi perspektíva pedig azt jelenti, hogy a tárgyból átlagosan minden második óra helyett múzeum- vagy városlátogatás van. A jegyeket ők fizetik. 🙂 A félév végén feleletválasztós teszt van, amin  a többség szerint egész nehéz megbukni.

Telecom Policies and Regulatory Principles. Ez a tárgy elvileg a telekommunikáció szabályozási kérdéseiről szólna, tehát frekvenciaaukciók, roaming-díjak, network neutrality, stb. A probléma az, hogy még nincsen órarendje, tehát nem tudom mikor lesznek az előadások, és mivel ütköznek. Mondjuk van elég kreditem, tehát nem baj ha elbukom, de érdekelne…

Wireless Transmission Techniques. Ez a vezeték nélküli hálózatok fizikai rétegébe túr bele jó mélyen, modulációk, hibiajavítás, szabályozás. Valami, aminek tudására nagyon komoly szükságem lehet még.

Mobile Business. Mobil üzleti megoldások tanulmányozása: mobilitás e-business és m-business, projectmunka.

Ez összesen 36 kredit, és legalább 21 kreditet kell megcsinálnom az Erasmus szerződés értelmében, különben arányosan fizetnem kell. Sajnos több kredit esetén nem kapok plusz pénzt.

Written by in: Blogblogblog | Címke:,
Jan
17
2009
2

Közlekedés, első rész

Mivel a napokban túl sok új és érdekes nem történt velem, ezért megírom a rég megígért közlekedéses bejegyzést, vagy legalábbis az első részét.
A svéd közlekedésről az egyik legfontosabb információ az, hogy valószínűleg inkább piaci alapon működik, mint az otthoni, következésképpen drága. Kedvezmények a 20 év alattiaknak, 65 év felettieknek és a nyugdíjasoknak járnak, ők a teljes ár 60%-át fizetik. Kedvezményt kapnak továbbá a tanulók iskolaidőben, körülbelül a fentiekre még 50%, persze féléves bérlet vásárlása esetén.
Ez azt jelenti, hogy a következő árakkal kell számolni:

  • Vonaljegy:15-30 kr (375-750 Ft.) megváltás helyétőll függően, az sms a legdrágább
  • Napijegy: 100 kr (2500 Ft.)
  • Három napos jegy: 200 kr (5000 Ft.)
  • Hetijegy: 260 kr (6500 Ft.)
  • 30 napos jegy: 690 kr (17250 Ft.)
  • Január 1-től Június 12-ig érvényes diákbérlet 2450 kr (61250 Ft.)

Ezek az árak csak egy zónára érvényesek (de itt mindenre), két zóna másfélszer, három zóna kétszer ennyibe kerül. Mondjuk az első zónát én még nem hagytam el, ez Stockholm és pár kilométeres körzete. A jegyek nagyon pici papírdarabok, napijegytől felfelé mágnescsíkos kártya, 30 naptól felfelé mágneskártya. A jegyellenőrzés forgóvillás beengedéssel történik, tehát a metró, vasút, buszpályaudvarok területére csak ezekkel lehet belépni. A bérletek nem személyhez kötöttek, de értelemszerűen egyszerre csak egy ember használhatja. Ez azt is jelenti, hogy miután egyszer használtad a kártyát, utána nem jó ötlet rögtön kimenni, mert nem tudsz egy ideig újra bemenni.

Itt éppen nem villák, hanem kis ajtók vannak.

A kártyások hozzáérintik az olvasóhoz / lehúzzák a kártyát, a jegyeseknek, illetve a nagyobb csomaggal közlekedőknek pedig a fénykép bal szélén található kuckóban lakó jegyellenőr nyit ki egy kézzel vezéreltebb kaput. Magukon a vonalakon jegyellenőrzéssel csak egyszer találkoztam, mobil leolvasókat használnak. Profi. Buszokra minden ajtón fel lehet szállni, de buszon még nem utaztam. Mutatóban van egy vonal villamosuk is, ezekből a sínekkel már találkoztam.

A busz színe itt is jobbára kék

A közlekedés egyik, egyáltalán nem meglepő jellemzője az, hogy minden pontos, ráadásul a pontos indulások egyértelműen ki vannak táblázva. Tehát, ha lesétálok a sundbybergi aluljáróba, akkor még a lejáratnál látom az összes vonat, metró és busz indulási időpontját. Meg persze lent is egy csomó helyen.
Az aluljárók szép tiszták, és a metróaluljárók nagyon tágasak. Olyanok, mintha fogtak volna egy nagy barlangrendszert, befestették volna leginkább kékre, raktak volna bele síneket és egy halom kortárs művészetet meg egyéb dolgot. A KTH metróállomásában például van egy kis réztábla a Maxwell-egyenletekkel… Ezen felül minden metró- és vonatállomáson egyértelműen és sok helyre ki van rakva az állomásfőnök képe, telefonszáma és e-mail címe.

A vezető a monitorokon (is) nézi, hogy végeztek-e az utasok.


Maguk a szerelvények belülről kényelmes puhák és elég modernek. Van egy-két olyan, ami műszaki színvonalban leginkább a mi otthoni metrónkhoz hasonlít, de ezek is jól karban vannak tartva és nincs belőlük sok. Ja és nem büdösek, nincsenek hajléktalanok. Egyébként is, eddig összesen egy csövest láttam, meg két utcazenész. Biztos vannak szegényebb részek is, de arra még nem jártam és lehet persze, hogy nem is fogok.
A közlekedési hálózat elég sűrű és mindenhová elér, a legtöbb helyre valamilyen kötöttpályás megoldással. A metrók 5-10 percenként járnak csúcsidőben, a vonatok negyedóránként. Nagyon estefelé és éjszaka fél óra a maximális követési idő. (Hétvégén éjszakai metrók is vannak, egyébként csak buszok és vonatok.)
A Közlekedés albumban lehet még találni további képeket (1-17), ezek persze még bővülni fognak.

Én Sundbyberg centrumnál lakom

Written by in: Blogblogblog | Címke:,
Jan
15
2009
3

luxa pont hu

A tegnap éjszakai (ami igazából ma éjszaka, de a legtöbb emberhez hasonlóan én is lefekvésig számolom a napot) blogbelépésem során egy kellemes meglepetéssel találkoztam: újra be kellett gépelnem a jelszavamat. (Igazából egy mesterjelszóval védett táblázatból másolom ki, mert 10 teljesen museudaimigracao.org.br/pay-for-someone-to-write-your-essay/ vegyes karakter.) Ez pedig azt jelenti, hogy átment a regisztrátoron a domén, így ameddig fizetem az árát és nem folytatok rajta gazdasági tevékenységet, addig mindenképp enyém marad. Azt hittem küldenek külön értesítést, de végülis mindegy. Ezért ezentúl az irományaim a blog.luxa.hu címen is elérhetőek. Biztonság kedvéért befoglaltam a luxa.blog.hu-t is, már volt olyan, aki felcserélte.
Magát a luxa.hu kezdőoldalt nagyrészt meghagytam olyannak, amilyennek a Lanten készítette, mivel a véletlenszerű versek ötlete határozottan tetszett. A fejlesztés alatt almát kicseréltem azért egy blog.luxa.hu lótuszra. Ez utóbbi Ambrovics Gergő munkája, ezúton is köszönöm neki. (Majd írd meg kommentben, hogy milyen progival csináltad, mert volt, aki érdeklődött.) Egyébként a másik terv ez volt, de végül a most élő változat mellett döntöttem. Hosszabb távon majd a blog főoldal tetéjén fognak fülek megjelenni például linkekkel, meg hasonlókkal, de ez még várni fog addig, amíg lesz kedvem és időm előállítani a tartalmat.

Vissza Svédországba. A hétfői bankszámlanyitás után megérkezett a bankkártyám, két különböző pinkóddal, majd ma kaptam még egy bankkártyát. Egyik elvileg csak a netre való, de a másik is jó oda, szal nem teljesen értem. Az azonosítás egy kis kártyaolvasó segítségével történik, a belépéskor kapsz egy kódot, a kártyaolvasód meg ebből és a bankkártyádból előállít egy válasz kódot, amivel be tudsz lépni. Az online rendszerből végre ki tudtam nyerni az IBAN és SWIFT számokat, küldhetem haza, hogy kapjak pénzt…

A kártyaolvasó is Benoit-tól maradt

Mivel holnap fondüt akarok csinálni magamnak, ezért elnéztem a Systembolagba és vettem magamnak egy üveg olcsóbb bort (49 kr – 1225 Ft.), és ami fontosabb, elhoztam egy katalógust is. Magyar borból kb. tízféle van, a többség ausztrál, chilei, dél-afrikai. Ha valakit érdekelnek a különféle árak, akkor kérdezze meg. 🙂

Van alkoholmentes boruk is...

A mai képek: Vegyes album, 111-112.

Written by in: Blogblogblog | Címke:,
Jan
15
2009
2

Kungliga Tekniska Högskolan

A következő nagy ISS-es (még mindig a helyi HK cserediák szárnya) program a központi, valhallavägeni campus bejárása volt. A campus elég nagy, legalább kétszer akkora, mint a BME-é, de az épületei alacsonyabbak, és több másik egyetem is megtalálható benne, mint például a katonák, az operaénekesek és a nővérkék. Utóbbiaknak állítólag egy kórházuk is van valahol. Mindezek ellenére az épületek nagyrésze a KTH-hoz tartozik. Zömük színre hasonlít a Műszaki R, T és H épületeinek vöröstéglás dizájnjaihoz, de belül jóval felszereltebbek. Érdekes kivétel a HK Nymble elnevezésű épülete, ami stílusra talán az E-hez esik legközelebb, de leginkább ahhoz sem. És amikor ezt az ember éppen feldolgozza az elütő modernségét, akkor kiderül, hogy régibb, mint a többi: a harmincas években épült. Atomreaktora van a KTH-nak is, de sokkal kevésbé nyilvános, mint a miénk és talán nem is üzemel.

Még a betűtípus is BME koppintás

A túra után meglátogattuk az egyetem egyik, szünetben is nyitva tartó menzáját. Itt egy étkezés 69 korona (1725 Ft., kevesebb rémlett mentálisan), ezért jár egy kenyér vagy zsömle, egy tál étel, ami hús, hal vagy vega kaja, 4 dl üdítő és saláta. Sok saláta. Kivételesen itt nem lehet kártyával fizetni, mert elromlott a kártyaolvasó.  Az adag nem bőséges, de elég és még finom is. A tálcához jár még továbbá egy papírpohár is, amibe kávét lehet kérni, ha akar valaki. (És ha a kávégép nem lenne rossz és nem fogyott volna el a pótlásként adott kancsóból. Hiába, itt sem tökéletes minden, csak majdnem.)

Az asztalok tiszták. De tényleg.

Evés után egy nagy informáló és köszöntő előadás következett. (A felvezető csaj tökéletesen megfelelt a magas szőke svéd szépség sztereotípiának.) Az egyik érdekes előadást a biztonságiak főnöke (egy kb. ötven éves nő) tartotta, aki egész szimpatikus volt. Lényeg az, hogy ide is külön belépőkártya kell majd és ne tartsuk a biztonsági ajtókat tovább nyitva pár percnél, mert akkor jön a kommandó. Továbbá soha, de soha ne próbáljuk meg megsimogatni a kutyás őrök kutyáit, mert félreértik. Kivétel, ha az őrön nincsen mellény, ekkor a kutya tudja, hogy nincs szolgálatban. A másik érdekes előadást egy utazásszervező tartotta, aki Lappföldre tervez északifénynéző kirándulásokat. Beetetés, de a társaságnak a vége felé már csorgott a nyála. A hátulütője az, hogy eszméletlenül sokba kerül… 🙁

A búcsúzkodás és programfeliratkozás (autentikus svéd vacsora borral) után elindultam hazafelé, miközben igyekeztem kihámozni a telefonomból egy olyan Nordea (bank) címét, ami nincs nagyon messze és még nyitva van. Találtam is egyet a Solna Central elnevezésű metrómegállónál. Leszállás után kiderült, hogy Solna Centralban nem csak az a lényeg, hogy a Solna nevű előváros központjában van, hanem, hogy egy pláza. Azonban az itteni Nordea 4-kor bezárt. Semmi gond, számlát máshol is tudok fizetni, max azt a pár lényeges információért kell megint korán felkelnem… Be is másztam egy másik bankba, ahol mondták, hogy sajnos nincsen kártyaolvasójuk és akkor az automatájukat kéne használnom, ami pénzbe kerül. De ne aggódjak, a konkurens (!) Nordea bankról úgy tudják, hogy van kártyaolvasójuk és itt és itt van, menjek oda (!), akkor kevesebbet kell fizetnem (!). (Vagyis a plázában két Nordea volt, és a telefon nem tévedett, tényleg nyitva volt még.) Tehát a bankos a jutalékáról lemondva átküldött a konkurenciához, mert ott nekem olcsóbb. Még nem tértem teljesen magamhoz, amikor a Nordeában az ügyintéző megkérdezte, hogy nem akarom-e a számlát online befizetni, mert úgy nem kéne extrát fizetnem. Viccelődve hozzátette, hogy csak azért kérdi, hogy ne gondoljam, hogy itt ők ki akarnak rabolni. 😀 (Sajnos nem tudtam online fizetni, mert  még nem volt kártyám, és az Internetet már rendezni kellett.)

Ha már itt voltam, akkor vettem egy webkamerát és egy adag köhögés elleni gyógyszert is. Utóbbiban van Noskapin, laktosmonohydrat meg valami hordozóanyag. Ami viszont meglepett, hogy a WC 5 korona (125 forint) lett volna, ha nem költöttem volna el az összes készpénzemet még órákkal korábban.

Este megint sörözés következett, egyre többen vagyunk. Kiderült, hogy egész jól jártam a lakásommal, mert a koleszos szobák kisebbek és drágábbak. Cserébe persze közelebb vannak a belvároshoz, konkrétan leginkább 0 méterre. Ó, és a sör és bor sem olyan drága, ha Systembolagból van.

A másnap reggeli felkelésemet kicsit elszabotálta az órám, ugyanis az IKEA-beli bevásárlásom során kinéztem magamnak egy órát, ami úgy nézett ki, mint ami jó hangosan tud csörögni, meg olyan kellemesen retró kinézete is volt. Pechemre nem csak kívül retró, hanem belülről is, teljesen mechanikus. Szerencsémre tudom, hogyan kell őket naponta felhúzni és az esetleges pontatlanságokat korrigálni. Balszerencsémre elfelejtettem, hogy a csörgést sem elég csak beállítani, hanem külön fel kell húzni. 🙂 Még jó, hogy nem volt annyira fontos ma korán kelnem…

Kattog is, de nem zavaró

A mai napom viszont elég sikeres volt, némi elvégzett munka mellé sikerült két olyan dolgot is megtalálnom, amit már rég szerettem volna. A szelektív papírgyűjtők természetesen közvetlenül a ház előtt voltak, csak elég megtévesztően néztek ki abból a szögből, ahonnan nézni szoktam őket. A papírbolt pedig egy újonnan felfedezett utcában van egy könyvesbolt mellett.

Written by in: Blogblogblog | Címke:, ,

Powered by WordPress. Theme: TheBuckmaker. Download PHP Scripts, Tyrol