May
20
2009

Szorgalmi időszak vége

A tanév vége itt is ugyanolyan rohanással telik, mint bárhol máshol, bár itt ZH-k nincsenek. Befejeződnek az előadások, elbúcsúzunk a tanároktól (már akitől érdemes, de ebben a negyedben mindenki nagyon jóarc volt – ezt nem tudnám elmondani a Mobile Businesses arcról, igazából nem csinált semmi rosszat, csak nem úgy javította a vizsgámat, ahogy szerettem volna) és igyekszünk megfelelni az aláírási követelményeknek.

Ez nekem leginkább esszéírásban valósult meg, svédből összesen hat esszét kellett leadni (másoknak ötöt, de nekem sok volt a hiányzásom), ebből nekem volt még hátra négy. Svéd társadalomból is esszé, illetve egy másik esszé értékelése. Ez utóbbinál egyébként meglepett az oktatók maximálisan pozitív hozzáállása az esszém késéséhez, még ők kértek bocsánatot azért, mert késtek a válaszaikkal. Hihetetlen. Telecom Policy and Regulatory Principlesből szintén esszé volt, illetve egy előadás, ezt egy kolumbiai csajjal csináltam. Végül le kellett adnom egy házit még Wireless Transmission Techniquesből, ez most egyéni volt. Az egyes órákról majd lesz külön-külön post később.

Jujj

Szerencsére volt játék és mese is, nem csak tanulás. François és Morgane szülinapjára elmentünk egy belga sörözőbe, ez itt is méregdrága, de nagyon finom söröket árulnak. Morgane egyébként az egyik leggazdaságosabb ember, akit ismerek, már egy pohár sörtől is képes legalábbis becsípni. Egyébként is teljesen őrült, de jól áll neki. Mindenesetre kihasználtam pillanatnyi akaratgyengeségét sikerült kialkudnom belőle az egyik korábbi ígéretem visszavonását. (Pontosabban azt sikerült kialkudnom, hogyha a másnapi lappisi buliban nem tudja nekem megmutatni a majmát, és pasija nem számít, akkor készíthetek róla fényképeket. Lefogadtam volna, hogy másnapra beszerez egy plüssmajmot, de nem volt rá ideje.)

François, Rémi, Julien

A másnapi szülinapozás (hivatalosan ez volt Morgane ünneplése) egyébként jól sikerült, bár az elején kicsit elnyomva éreztem magam, egyedül voltam kb. húsz frankofónnal, nem baj, amúgy sem gyakoroltam évek óta a nyelvtudásomat. Olyan is volt. Szerencsére hamar megérkeztek az osztrákok is.

Franciák

Képek: Vegyes2 album 322-390.

Written by in: Blogblogblog | Címke:, ,

Szóljon hozzá! »

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL


Leave a Reply


Warning: Undefined variable $user_ID in /data/6/1/6130f891-2f03-4d8e-bf56-e582f53b8452/luxa.hu/sub/blog/wp-content/themes/aeros2mh/comments.php on line 66

Powered by WordPress. Theme: TheBuckmaker. Download PHP Scripts, Tyrol