Kedden folytattuk Stockholm felfedezését, elmentünk egy parkba, amiről azt hallottuk, hogy jól néz ki. Persze előre nem néztem utána, hogy hova is megyünk pontosan, így sikerült két átszállással eljutni egy olyan helyre, ahova Sundbybergből közvetlen buszjárat van… A park nagyon hangulatos, ráadásul tele van fenyőfákkal, amiket én imádok. Az utóbbi időben a környéken havazik, ezért mindent pár centis hó fed – pont annyi, hogy jól nézzen ki, de még normálisan lehessen bakancs nélkül közlekedni. A parkban lévő tó (ami igazából az öböl része, csak kicsi az összeköttetés) pár centi vastagságban be van fagyva, emiatt a környékről ide járnak ki az emberek korcsolyázni (van olyan, aki babakocsival), illetve néhányan bicikliznek. A jégen van egy vékony hóréteg, ezért a korcsolyások sem akadnak el és a biciklisek sem csúszkálnak össze-vissza. Érdekes, hogy helyiek korcsolyája kicsit másmilyen az általam megszokottnál, nem tudnám megmondani a különbséget, de valahogy más. (Talán a fémrész hosszabb?)
Egy pavilon
A séta vége felé már kicsit fáztunk, mert a tavon fújt a szél. Szerencsére éppen jött a busz hazafelé, ahol a megszokottal ellentétben hatalmas tömeg volt, olyan érdi busz szintű. Tehát még száz ember felfér…
Szerdán kaptam egy mailt Krisztián ismerőseitől, hogy két napra Stockholmba jönnek és nem szállhatnának meg esetleg nálam. Rövid gondolkozás után visszaírtam, hogy öten sokan vannak, de hárman jöhetnek, és akkor csak két embernek kell hostelt keresniük. Végülis miért is ne. Egyébként a srácok (kerekítés: három fiú, két lány) a hátizsákos turista kategóriájába tartoznak, Londonba mennek tovább, szintén két napra. Megbeszéltem velük, hogy a csütörtöki Swedish Society óra után felveszem őket.
Az óra egyébként egy közepesen unalmas előadással kezdődött a svéd ipari forradalmakról, ami így kiváló kontrasztot képzett az aznapi Mobile Business-szel, amin egy számomra ismeretlen tanácsadócég egyik munkatársa beszélt az értékteremtésről. Szerencsére az ipari forradalmak után filmnézés következett: játékfilm a svéd vidéki és városi élet, illetve azok felfogásbeli különbsége konfliktusáról. Határozottan tetszett, bár a végével nem voltam kibékülve, annak ellenére, hogy beleillett a film hangulatába. (Igen, tudom, hogy ennek a mondatnak nincs semmi értelme, úgy, hogy más nem látta rajtam kívül a filmet…)
Mozizás után rohantam Stockholm Centralba a vendégek elé. Szép kis móka volt megtalálni őket, ugyanis fogalmuk sem volt, hogy hol vannak, a dolgokról, amik a környékükön voltak meg én nem tudtam, hogy mik és merre keressem őket. Végül elhangott a kulcsszó: Central Station, ez azt jelentette, hogy a buszpályaudvaron vannak, ez egy olyan rész, ahol én még nem jártam, de kb. tudtam, hogy hol van. Itt már annak ellenére is könnyen meglettek, hogy a központi buszpályaudvar kb. ötször akkora, mint a Népliget meletti. Egyébként szimpatikus alakok, hoztak kis üveg unicumot és fütyülőst (útipoggyászuk nincs, ezért nem vihettek fel nagyobb üvegeket), venezuleai karkötőt (két srác félig-meddig venezuelai) és egy nagy halom finom házi kolbászt. 🙂 Ugye itt kolbászt nem, vagy csak méregdrágán lehet kapni. Mindenesetre a teszt eddig sikeres, még három ember gond nélkül el tud aludni a lakásomban. Négynek viszont már szűkös lenne.
Sundbybergben közben sikerült elkapnom a régebbi típusú vonatot is, íme itt van róla kép:
Belülről olyan kb, mint a HÉV
Holnap megyünk Uppsalába, ezért vonatok terén új fényképek várhatóak, megnézzük milyen itt az IC.
Képek: Vegyes album 147-170, Közlekedés album 19-20.