Jan
07
2009

Az első lakásom

A ma reggeli felkelés a várakozásaimmal ellentétben meglepően könnyen ment. Felhasználtam a reggeli jegyemet a hostelben, összecsomagoltam majd elindultam a KTH irányába, hogy átvegyem a kulcsomat meg hasonlók. Azért gyalog nem volt olyan közel, de útközben csináltam egy képet, a bal oldalán egy kis kötött pálya is látható.

És végre egy kis víz.

Nagy nehezen megérkeztem a KTH megfelelő épületébe, ahol már javában valami beszélgetős ismertetős dolog folyt. Ezen kicsit meglepődtem, otthon bármilyen reggel 8-tól este 8-ig meghirdetett közösségi program legkorábban 11-kor kezdődik. Mondjuk lehet, hogy itt is így van, de mint kiderült, egy csomó emeberkének reggel jött a gépe és már hat óta ott voltak. Kb. érkezésem után negyed órával kiosztották az ISS (International Student Service), ebben pár ismertető papíron és egy kuponfüzeten kívül volt egy nagyon fontos dolog is: egy Tele2-s SIM kártya. Fontosabb tulajdonságai:

  • Rendkívül bonyolult pin kód: 0000
  • Minden ISS-s és más cserediák ingyen hívható
  • Kapcsolási díj 17 Ft, egy perc Svédországban 17 Ft, SMS 12,5 Ft, MMS 42 Ft
  • Magyarország vezetékes 12,5 Ft, mobil 86,25
  • +46762078867, amint feltöltöm

Sajnos azonban bejelentettek egy kevésbé kedves dolgot is, diákigazolvány csak két hét múlva, addig teljes árú bérletet kell venni. (A svédeknek is egyébként.) Ez csekély 690 kronorba, azaz 17250 forintba került egy hónapra. Elvileg talán visszaváltják időarányosan… Egyébként egy mágneskártya, a metróbeléptetés például a klasszikus forgóvillás módszerrel történik. (Igen, majd lesznek képek erről is. 🙂 )  A metró szép gyors és tiszta. A külvárosi aluljárókban már találkoztam két zenélős koldussal is, de belvárosban eggyel sem.

Miután átvettem a kulcsomat a könyvtárban ellátogattam Kistába, ugyanis itt van a mi karunk és a koordinátor. Aki kedvesen közölte velem, hogyha figyelmesen elolvastam volna a papírt, amit küldött, akkor tudnám, hogy nem ma, hanem kedden lesz eligazítás. Zut. Semmi gond, legalább megnéztem Kistát is. Erről még szerintem lesz post, egyelőre elég, ha annyit mondok róla, hogy olyan, mintha a Lágymányosi Tudásparkot minden irányban megszorozták volna négyel és az egész alá raktak volna egy Westendet. Impresszív na. Az itteni metrómegállóban láttam életem első defibrilációját is, durva volt.

Innen Sundbyberg felé vettem az irányt, ahol megkerestem a Vasagatan 9-319, 17 267 Sundbyberg, Sverige címet. Nem ment könnyen, végül a telefonom GPS-e is kellett hozzá. Utána kicsit meglepődtem, azt hittem kollágium lesz, pedig nem is, egy nagy házból bérel a KTH lakásokat. Vagyis kaptam egy teljes lakást. Ezért az előzetes hírekkel ellentétben csak 75.000 forintot kell fizetnem, plusz az internetet. Amit az előző lakó szerencsére nem mondott le, csak hagyott egy átírási szerződést. Ez szerintem tök rendes volt tőle, ezúton is köszönöm neked Benoit Marion! 🙂 (Internet: 230 kr/hó, 5750 Ft/hó; 10/10 LAN) Továbbá a csajtől és az elődjeitől örököltem még pár cuccot, amik közül a fontosabbak: eszméletlen sok szett ágynemű, vasaló, 8 db szivar (első látogatóé), edények, evőeszközök, tisztítószerek, két hangfal. De például szemetes nincsen, és nekem szőnyeg is hiányzik. Na, majd IKEA után…

Albumban látható a többi kép is a lakásról.

Ui.: Kommentelni lehet, csak a bejegyzés címére, vagy a dátum alatti számra kell klikkelni.

Written by in: Blogblogblog | Címke:,

11 hozzászólás »

  • Miki says:

    Tiszta jó ez a lakás, bár valóban hiányzik belőle a melegség, olyan egyszerű.
    Szomszédok is hasonlóak mmint Erasmus, csak mert ugye úgy könnyebb szocializálódni.
    A telefon meg baromi olcsó és tök jó hogy kaptál egy ilyen kártyát, sztem ilyen sincs sok helyen, pedig szinte biztos hogy mindenki egyből vesz magának egyet.

  • Luxa says:

    Igen, ezért akarok szőnyeget, meg mondjuk lámpát. Esetleg ha sok időm lesz, akkor varrok magamnak babzsákokat, venni gondolom itt is a csillagos ég. Meg a falakra valamit…
    Telefonkártya meg tényleg tök jó, de szerintem hazafelé olyan sokat nem fogok beszélni, Skype ingyen van. 🙂

  • AMBRO says:

    A francba, elsőzni akartam….

    Erre kések 12 órát!

  • kicsifreddie says:

    Én is olvaslak mostmár! Minden jót odakinn!

  • gyuri says:

    saját tapasztalatból kiindulva szerintem a lakás pont olyan marad, mint volt, mertugye lusták és spúrok vagyunk.
    szóval nem kell ide babzsákos álom, max, ha megcsípsz egyet a lomtalanításon
    ja, egy tanács, az embereket baromira nem érdekli, hogy mi mennyibe kerül, legalábbis engem erre hivatkozva nem olvastak
    egyébként jó a blog, hajrá meg izé, hajrá!

  • Luxa says:

    gyuri:
    A lakás szerintem sem fog nagyon sokat változni, főleg a hétfői IKEA után, de álmodozni lehet.
    A pénzügyekről annyit, hogy igazából arról írok, amit érdekesnek találok és foglalkoztat. Mielőtt kijöttem volna engem nagyon érdekeltek a napi megélhetés költségei. Oké, hogy egy sör ennyi és ennyi, de mennyibe kerül egy kiló kenyér? Mivel most még új vagyok kint és mivel most az eddig megszokott többszörösét költöm, ezért érdekel, hogy mennyibe kerülök magamnak. Nyilván amikor már itt leszek egy hónapja, akkor már nem fogok ezzel foglalkozni, mert egyrészt már megszoktam, másrészt meg nem tudnék újdonságot írni.

  • Marianna says:

    Engem érdekelnek az árak is, nagyon jó, hogy van valami összehasonlítás. Még akkor is, ha mi nem svédül keresünk itthon.
    A berendezés feljavítására meg biztos lesz még lehetőség, feltételezem, hogy arrafelé is vannak olyan helyek, ahová az emberek beviszik a használt, de jó állapotú dolgaigat, és igen jutányos áron a rászorulók megveszik. A bevételből meg valami alapítványt támogatnak.
    Svájci barátnőm egy csomó mindent így szerez be. Vannak ingyen elvihető dolgok is.

  • Luxa says:

    Feltételezem, hogy itt is van valami hasonló, de közben az IKEÁban bevásároltam. Ez elég olcsó itt, főleg a többi bolt árszínvonalához képest. Csak a falakra kell vmi. 🙂

  • […] és tényleg az akut, érdemes volt itt keresgélni. Az ingyen+elvihető+dolgok viszont azt hiszem nem egészen jött be. Written by Luxa in: Blogblogblog | […]

  • kujon says:

    Hella.
    Itt fönt északon, kis városban élünk, és van Vöröskereszt (Röda Korset) ahol soxor új állapot közeli cuccok is vannak fillérekért.Kezdő, kispénzű itt lakóknak teljesen jó, nekünk is sok bútor van onnan.Azonkívül a neten is rengeteg az olcsó bútor, egyéb holmi.Úgy vettem észre, hogy hamarabb unják meg az emberek a cuccaikat, mint rongyosra használnák; ellentétben az otthoni helyzettel…üdv

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL


Leave a Reply


Warning: Undefined variable $user_ID in /data/6/1/6130f891-2f03-4d8e-bf56-e582f53b8452/luxa.hu/sub/blog/wp-content/themes/aeros2mh/comments.php on line 66

Powered by WordPress. Theme: TheBuckmaker. Download PHP Scripts, Tyrol