Luxa blogja

Az elmúlt két nap során jól megérdemelt pihenésemet kezdtem el. Sajnos nem fog nagyon sokáig tartani, mert jövő utáni héten már vizsgáznom kell Mobile Businessből.

Lazán ide kapcsolódik, hogy egészen eddig azt hittem, hogy a Telekommunikációs eljárások és szabályozói  vezérelvek elnevezésű tárgyam nem fog elindulni, mert a hallgatói információs rendszerekben semmi infó nem volt róla, e-mailekre az oktatók nem válaszoltak és általában senki nem tudott a dologról semmit. Cristina La Verde (a nemzetközi koordinátorom) le is vette a kurzuslistámról, mondta, hogy keressek más kurzust a negyedik negyedévre.

Erre tegnap reggel kaptam egy mailt, hogy mégis indul. Mondjuk három előadást ki kell hagynom, ütközik a svédemmel és a nyelvórákon katalógus van.

Csütörtök este elkezdtem salsázni (végre), még elég béna vagyok, de gyakorlással ez is menni fog. Van egy forgós rész, amit nem teljesen értek, következő órán majd megnézem alaposabban. A tanfolyamot egyébként a HK tartja, tehát ingyen van.

Péntek délután lazításképpen elmentünk a Centralbadetbe, ez egy fürdő és konditerem kombináció  a város közepén. A beléptidíj három előtt diákoknak 70 kr. (2100 Ft.), ezért cserébe lehet mindenfélét használni, úszkálni, szaunázni és relaxálni. Az egésznek a közepén található egy büfé, ahol egytálételeket árulnak. Én egy finom gyümölcsös fagylalttálat ettem. Nagyon hangulatos hely, szerintem megyek még. De  több törölközőt  kell vinnem, mert a végén a lábamat már hajszárítóval szárítottam meg…

Kivételesen reálisak a fények

Az esti vásárolgatás kicsit elhúzódott; mivel hatkor végeztünk a fürdőben, így minden pont előttünk zárt be. Végül fél nyolckor beletörődtünk, hogy ebből nem lesz semmi és elmentünk a Hemköpbe. Ez a Hemköp kisebb Tesco méretű volt a vonatkozó áruválasztékkal, így végre tudtam venni egyrészt tűt és cérnát, másrészt Dr. Peppert. Utóbbit már régóta kerestem, hátha itt van (otthon nincs, csak nagyon eldugott helyeken), szerencsémre pont kiszúrtuk. Azért a polcok itt sem roskadoznak velük.

Még hazafele elfogyott...

A Dr. Pepper íze egyébként olyan, mint a Cherry Coke százszor (igazából nem, de ez kb. átadja az érzést), a legtöbb ember ki nem állhatja. Én imádom. 🙂

Képek: Vegyes album 266-269.

Hát, jó sok idő eltelt a legutóbbi óta, remélem ez nem lesz rendszeres. Ennek az oka leginkább a kritikus időhiányban keresendő, némileg leterhelt az egyetem és a munka. Gyakorlatilag egész héten ezzel a két dologgal foglalkoztam és még van is hátra, de szerencsére már látszik a vége. (Ha nem tévedek megint…) Most jött nagyon jól, hogy alig van kontaktórám az egyetemen (heti három este), így nem vesztettem idő utazással, stb.

Az egyik ilyen kivétel a Swedish society óra volt, a számikról tartott két nő egy előadást. A számik Norvégiában, Svédországban, Finnországban és Oroszországban élnek és tradicionálisan rénszarvasokkal foglalkoznak. A rénszarvasokkal foglalkozó számiknak pedig az egyik legfontosabb jellemzője, hogy ki nem állhatják a vizierőmüveket. Szóval az óra előtt elolvasandó 30 oldalban és az egyórás előadásban képet kaptunk a vizierőművek gonosz és sötét oldaláról. Egyrészt a szép tiszta hegyi tavas folyókból kevésbé szép, kevésbé tiszta és jóval nyugtalanabb vízű víztárolókat csinálnak, amik ráadásul nem fagynak be annyira, mint a korábbi hegyi tavak és így sokkal veszélyesebb rajtuk rénszarvasokat terelni. Másrészt az addig háborítatlan erdőket ellepik a távvezetékek és így a számi ifjak a tradicionális módszerek megtanulása helyett azok alapján tájékozódnak. Harmadrészt ez a svédeket baromira nem érdekli és a hatástanulmányokat a svédek írják, akiket nem nagyon hat meg egy 20 ezer fős kisebbség helyzete. És ez teljesen érthető is, hiszen az ország áramellátásában domináns az egyébként elég tiszta vizienergia, ami a svéd gazdaság egyik alapja. Egyébként a számik kezdenek erősen elsvédesedni, aminek egyik oka a XX. századi svéd asszimilációs politika, melynek során a rénszarvasos számikat igyekeztek megtartani rénszarvasos számiknak, a többi számiból meg svédet csinálni. Úgy tűnik kisebbségi problémák mindenhol vannak.

Ezt az egészet egy, az Uppsalai Egyetemen tanító számi adta elő, aki után egy népviseletbe öltözött számi hölgy énekelt és valamilyen dobszerű hangszeren kisérte. Határozottan jó volt, kár, hogy azt hittem, hogy nincs nálam a fényképezőgépem, lett volna képem a lapp népviseletről.

Merthogy a számikat hívják lappnak is, de ők a lapp kifejezést nem igazán kedvelik, mert pejoratív. Ez persze nem ilyen egyszerű, mert például a finnországi számik számára nem az, nem mindenki számára az, ilyenek. Az egész mögött az a felfogás áll, hogy ők számiknak hívják magukat és elvárják, hogy mások is így nevezzék őket. Nemtom, engem speciel nem zavar, ha Hungariannek neveznek… (A hungrys szóviccekről viszont nem gondoltam volna, hogy ennyire unalmasak tudnak lenni a tizenötödik embertől.) Szerencsére itthon a lapp teljesen elfogadott, nem tiltakoznak ellene az északról hazánkba tömegesen bevándorló munkakereső lappok. Bár ez nem jelent semmit, állítólag a Tíz kicsi néger címet is meg akarják itthon változtatni. (A rohamosan fogyó négerszobrocskákból pl. katonákat csináltak a későbbi angol kiadásokban.)

A héten két programozási kör között rátaláltam erre az oldalra: http://www.tonometric.com/ . Ez egy hallás és ritmusérzék felméréssel foglalkozó oldal, ahol négy teszben lehet megtudni, hogy az ember teljesen botfülű, vagy csak kicsit az. Az első tesztben két zenerészletről kell megmondani, hogy különbözőek-e, ezen 72.2%-t értem el, ami az átlagos képességek alja valahol. A második teszt arra megy rá, hogy mekkora a fül felbontóképessége, vagyis 500 Hz környékén két hang közül kell kiválasztani a magasabbat, a köztük lévő távolság persze egyre csökken (vagy nő, ha elrontod). Nekem 2.1 Hz jött ki, ez is átlagosnak tekinthető. A harmadik teszt a vizuális-audio kapcsolatra megy rá, ki kell választani, hogy az adott zenéhez melyik ábra illik leginkább (kis köze van a szinesztéziához, de nem pontosan az). Elsőre nem egészen értettem a szempontokat, így 55% lett (nem túl jó 🙂 ), másodjára viszont 90%, ha az ember tudja, hogy mire figyeljen, akkor elég könnyű. Végül a ritmusérzék tesztelésen 88%-t értem el, ez állítólag nagyon-nagyon jó (a kommentlista szerint is), lehet, hogy ért valamit az utóbbi év? 🙂 Már csak értelmezni kell megtanulnom amit hallok. 😀

Kicsit ide kapcsolódik, hogy a péntek esti klubban a koncert után a DJ-k megint borzasztóak voltak…

A hét nagyrésze teljesen eseménytelenül telt, órára jártam, tanultam, ilyenek. cialis buy canada A tényleges kontaktóráim száma heti három estényire esett, mivel kifutott a Mobile Business előadás, a helyét a projektmunka vette át. Én egy kolumbiai meg egy még beazonosítatlan nemzetiségű ázsiai sráccal az RFID lehetőségei a fejlődő országokban témát találtuk ki magunknak. Ugyan kis hazánk sok besorolás szerint már továbblépett a fejlődő országok sorából (mások szerint meg nem, különféle indexek itt), de RFID téren még bőven le van maradva. Az RFID az olyan technológiákat jelenti, amik pici csipekkel azonosítanak különféle dolgokat, ide tartoznak pl. a mágneskártyák a beléptetéshez, a kutyákba beépített azonosítók, illetve a Wal-Mart által éppen keresztülvert termékazonosítás. Utóbbi állítólag forradalmasítja a raktárkezelést, számlázást meg ilyeneket. Szóval nagyon szép meg nagyon hasznos dolog. Persze mint mindent, ezt is lehet különféle rossz dolgokra használni, mint mondjuk gonosz disztópiák kiépítése és üzemeltetése. (Persze mérnökökre és tudományra az utóbbiaknak is szüksége van, nem maradunk munka nélkül.)

A magyar borító szebb...

A héten megnéztem gyerekkorom egyik kedvenc mesekönyvéből, a Gesztenye, a honalapítóból (Richard Adams: Watership Down) készült rajzfilmet. A történet nyulakról szól, akik a régi üregüket fenyegető építkezés miatt új otthont keresnek maguknak. A könyv különlegessége az, hogy a nyuszik tényleg nyuszikként viselkednek és nem olyan emberekként, akiknek éppen nyúlformája van. A könyvhöz tartozó nyúlmitológia szintén dob a hangulaton, bár az El-ahrairah találkozása Inlé Fekete Nyulával elolvasása azért  elég borzasztó volt még úgy is, hogy ekkor már túl voltam a Gyűrűk urán. (Meg a Janicsárok végnapjain, bár annak jórészét nem egészen értettem.) Nem véletlen, hogy egyesek nem tartják gyerekkönyvnek, mert túl sötét egyes helyeken. A film mindenesetre egy elég jó adaptáció, mondjuk hat éves kortól oda is adnám a gyerekemnek. Kár, hogy magyarul nem jelent meg… Youtube-on mondjuk korrekt minőségben fent van, de szerintem jobb a könyvvel kezdeni. (Ezt magyarul kölcsön tudom adni, illetve angolul .. khm, tudok egy jó forrást.) A fenti kép kiválasztásával voltak egyébként kisebb gondjaim, ugyanis a film poszterei vagy túl sötétek, vagy nagyon Disney-szerűek, a magyar kiadás borítójáról nem találtam elég nagy képet, a DVD menüt meg mégse akartam berakni.

Ma a boltban meglepetésemre magyarokkal találkoztam. Itt eredetileg pár sor lett volna arról,  hogy miért pont az ilyen magyarok exportálták magukat, de elgondolkoztam, hogy igazából tök előítéletes vagyok, szóval ez most elmarad.

Ja, boldog Valentin napot mindenkinek, aki szereti.

Szombat reggel a vendégeim továbbutaztak Londonba, én meg összepakoltam pár dolgot (leginkább csokit, banánt és innivalót), majd bemetróztam T-Centralba találkozni pár ismerőssel, akikkel megbeszéltünk egy Uppsalai kirándulást. A pár emberkéből közben kb. 10 emberke lett, mert mindenki szólt az ismerőseinek is.

Uppsala Stockholmtól 70 km-re fekvő város, itt található az ország legelső egyeteme (1477 Wikipédia szerint), illetve ez a Svéd Egyház központja is. Utóbbi egészen sokáig a szokásos adminisztrációs feladatokat is ellátta, de most már az egyház és állam teljesen szétvált. Azért a királytól még elvárják, hogy evangélikus legyen.

Uppsalába legegyszerűbb vonattal eljutni, így egy újabb kitérőt tettem a svéd online jegyvásárlás bugyraiba. A probléma abból adódott, hogy a rendszer nem volt hajlandó elfogadni a Nordeás (ez egy helybeli bank) Visa Electron kártyámat, csak az OTP-től kapottat. Mindkettő Visa Electron, tehát nem dombornyomású, nem egészen értem az okokat. Mindegy, a problémát megoldottam, meg is kaptam szépen a kinyomtatandó pdf-eket. Választhattam volna sms jegyet is, de ennyire még nem bíztam a rendszerben. Mint utólag persze kiderült (mások ilyet is vettek), az sms teljesen jól működik, a kalauz lefényképezi a telefon kijelzőjét a kóddal és az alapján visszafejti, hogy érvényes-e. Kíváncsi vagyok, mit csinálnak az olyan telefonokkal, amiken nem fér el a kód egy képernyőn. A retúrjegy egyébként 78 kr (2340 Ft.), a vonat leginkább az IC-k színvonalára emlékeztet. Van itt is IC, az lehet, hogy jobban néz ki. Mindenesetre 40 perc alatt megérkeztünk Uppsalába. Ez 105 km/h-ás átlag, ami kellemes, tekintve, hogy volt közben pár megálló is.

Kicsiny társaságunk Uppsalában (engem kivéve)

Uppsala belvárosa sokkal kisebb, mint Stockholmé, ezért elég hamar sikerült minden lényeges dolgot megtalálnunk. Ebben a turistairodából szerzett térkép is segített, itt vettünk magunknak Uppsala kártyát, ami ingyen belépést biztosít a múzeumokba, illetve szabadon lehet vele buszozni. Ami a városban leghamarabb feltűnt, az az, hogy a katedrális tényleg mindenhonnan látható, ezért ezzel kezdtük a nézelődést.

Most kellett volna egy nagylátószögű objektív

A katedrális nagyon nagy, nem is sikerült rendesen lefotózni a külsejét, a belsejéről viszont készítettem pár jó képet, a galériában meg lehet őket nézni. Bár belülről úgy néz ki, mint minden hasonló méretű templom. (Ezért az építészek persze biztos megölnének…) A templomban van eltemetve  egy halom híres svéd, több király, tehát tökéletesen betölti az ilyen fontosságú templomok funkcióit.
Az épületen belül még (legalább) két érdekes dolog található. Az első a kincstár, ami tökéletesen reprezentálja azt, hogy a huszadik felbecsülhetetlen értékű korona és hatszázéves püspöki palást már nem nyújt túl sok új élményt.

Azért az első tíz még impresszív

A másik érdekes dolog az ez:

Itt tényleg mindenhol lehet kártyával fizetni

A katedrális után megnéztük az Egyetemi Múzeumot, ez leginkább egy történelmi tárlat volt a vikingekről, tudományról és a kis orvostanhallgatók oktatásáról. Az épületben található ugyanis egy anatómiai előadó XVII. század módjára, ahol az érdeklődő polgárok és hallgatók meggyőződhettek róla, hogy belülről mindenki rózsaszín.

Az első soroknak akár oszthattak szuvenírt is

Még pár múzeum és templom után elnéztünk Gamla Uppsalába (Régi Uppsala), ahol autentikus viking sírhalmok találhatóak egy nagyon hangulatos múzeummal társítva. Még több fegyver, még több viking sisak, még több kulturális háttér. Be is ruháztam egy 20 koronás (600 Ft.) poszterbe, ami a szép zöldellő sírdombokat ábrázolja. Mi persze szép fehérlő sírdombokat kaptunk, de azért jól néztek ki.

A bejegyzés utolsó képe

A központba való visszatérés után ebédeltünk (négy órakor) egy Maxben. Ez a McDonalds helybeli megfelelője, a különbségek kimerülnek abban, hogy itt lassabb a kiszolgálás és a hamburgerek előállításával generált szén-dioxidot a cég afrikai erdőtelepítésekkel kompenzálja. A kaja ugyanolyan mű. Mivel a visszaindulásig még volt három óránk, egy moziban megnéztük életem első olyan Will Smith filmjét, ami tényleg tetszett: Seven Pounds. A mozijegy itt 100 kr (3000 Ft.) és még italtartók sincsenek a székeken.

Hazaérkezés után még voltam egy szinttel lejebb házibuliba, megint problémáim lesznek a nevekkel…

Képek: Vegyes album 171-265, Közlekedés album 21-26

Kedden folytattuk Stockholm felfedezését, elmentünk egy parkba, amiről azt hallottuk, hogy jól néz ki. Persze előre nem néztem utána, hogy hova is megyünk pontosan, így sikerült két átszállással eljutni egy olyan helyre, ahova Sundbybergből közvetlen buszjárat van… A park nagyon hangulatos, ráadásul tele van fenyőfákkal, amiket én imádok. Az utóbbi időben a környéken havazik, ezért mindent pár centis hó fed – pont annyi, hogy jól nézzen ki, de még normálisan lehessen bakancs nélkül közlekedni. A parkban lévő tó (ami igazából az öböl része, csak kicsi az összeköttetés) pár centi vastagságban be van fagyva, emiatt a környékről ide járnak ki az emberek korcsolyázni (van olyan, aki babakocsival), illetve néhányan bicikliznek. A jégen van egy vékony hóréteg, ezért a korcsolyások sem akadnak el és a biciklisek sem csúszkálnak össze-vissza. Érdekes, hogy helyiek korcsolyája kicsit másmilyen az általam megszokottnál, nem tudnám megmondani a különbséget, de valahogy más. (Talán a fémrész hosszabb?)

Egy pavilon

A séta vége felé már kicsit fáztunk, mert a tavon fújt a szél. Szerencsére éppen jött a busz hazafelé, ahol a megszokottal ellentétben hatalmas tömeg volt, olyan érdi busz szintű. Tehát még száz ember felfér…

Szerdán kaptam egy mailt Krisztián ismerőseitől, hogy két napra Stockholmba jönnek és nem szállhatnának meg esetleg nálam. Rövid gondolkozás után visszaírtam, hogy öten sokan vannak, de hárman jöhetnek, és akkor csak két embernek kell hostelt keresniük. Végülis miért is ne. Egyébként a srácok (kerekítés: három fiú, két lány) a hátizsákos turista kategóriájába tartoznak, Londonba mennek tovább, szintén két napra. Megbeszéltem velük, hogy a csütörtöki Swedish Society óra után felveszem őket.

Az óra egyébként egy közepesen unalmas előadással kezdődött a svéd ipari forradalmakról, ami így kiváló kontrasztot képzett az aznapi Mobile Business-szel, amin egy számomra ismeretlen tanácsadócég egyik munkatársa beszélt az értékteremtésről. Szerencsére az ipari forradalmak után filmnézés következett: játékfilm a svéd vidéki és városi élet, illetve azok felfogásbeli különbsége konfliktusáról. Határozottan tetszett, bár a végével nem voltam kibékülve, annak ellenére, hogy beleillett a film hangulatába. (Igen, tudom, hogy ennek a mondatnak nincs semmi értelme, úgy, hogy más nem látta rajtam kívül a filmet…)

Mozizás után rohantam Stockholm Centralba a vendégek elé. Szép kis móka volt megtalálni őket, ugyanis fogalmuk sem volt, hogy hol vannak, a dolgokról, amik a környékükön voltak meg én nem tudtam, hogy mik és merre keressem őket. Végül elhangott a kulcsszó: Central Station, ez azt jelentette, hogy a buszpályaudvaron vannak, ez egy olyan rész, ahol én még nem jártam, de kb. tudtam, hogy hol van. Itt már annak ellenére is könnyen meglettek, hogy a központi buszpályaudvar kb. ötször akkora, mint a Népliget meletti. Egyébként szimpatikus alakok, hoztak kis üveg unicumot és fütyülőst (útipoggyászuk nincs, ezért nem vihettek fel nagyobb üvegeket), venezuleai karkötőt (két srác félig-meddig venezuelai) és egy nagy halom finom házi kolbászt. 🙂 Ugye itt kolbászt nem, vagy csak méregdrágán lehet kapni. Mindenesetre a teszt eddig sikeres, még három ember gond nélkül el tud aludni a lakásomban. Négynek viszont már szűkös lenne.

Sundbybergben közben sikerült elkapnom a régebbi típusú vonatot is, íme itt van róla kép:

Belülről olyan kb, mint a HÉV

Holnap megyünk Uppsalába, ezért vonatok terén új fényképek várhatóak, megnézzük milyen itt az IC.

Képek: Vegyes album 147-170, Közlekedés album 19-20.

Tegnap reggel végre rászántam magam, hogy elmenjek orvoshoz. Igazából már korábban megtettem, de nem tudtam mennyi ideig fog tartani, ezért egy üres napot akartam hagyni erre. Felhívtam a Stockholmi Központi Egészségügyi Forródrótot. Ez a nem sürgősségi ellátás alfája, lehet őket kérdezgetni mindenféle dologgal kapcsolatban, azt is elmondják, hogy mit csinálj a gyerekkel, ha lázas, meg azt is, hogy hova menjél, ha hirtelen kiütések jelentek meg az alkarodon. A kiszolgálás a svéd menürendszerrel kezdődik, majd ha nem nyomsz semmit, akkor egy kezelő kapcsolása következik. Ő csak diszpécser, ő irányít tovább a tényleges nővérekhez, akinek el lehet mondani a panaszokat. Mérlegelnek kicsit, közlik az azonnali teendőket (esetemben semmi különös) és a legközelebbi rendelő elérhetőségét és telefonszámát. (A telefonszámot mondjuk rosszul mondta, de a KTH honlapjáról elérhető Health Care Guide-ban szerepelt.) Sokat sejtető, hogy ez a szolgáltatás nem csak svédül és angolul érhető el (ez utóbbit nem említik külön, szimplán beszélnek angolul és annyi), hanem szerb-horvátul és arabul is.

A rendelőben szintén automata van először, majd várólista a nővérkénél, itt harminc másodpercenként bemondják, hogy hányan vannak a vonalban előtted. Civilizált. Tünetek elmondása, időpontfoglalás. Én egy órára kaptam időpontot, és mire ide eljutottam már fél tizenkettő volt, így gyors borotválkozás, zuhanyzás és reggeli következett.

Magában az orvosi rendelőben a recepción történő fizetéssel kezdődik a kiszolgálás, a vizitdíj 130 kr (3850 Ft.). Az orvos név alapján szólít, és az otthonitól eltérően nem saját szobája van, hanem egy éppen üres vizsgálószobát használ. Ami szintén meglepődtem, hogy a tünetek meghallgatása után fülembe való belenézéssel kezdte, majd szokásos torok, sóhajtson stb. Valamilyen vírusos betegségem van, napokon belül jobban leszek, de addig is: 38 alatt ne foglalkozzak lázzal, csak jót tesz, felette 1 mg paracetamol, köhögés ellen meg felírt valamilyen oldatot. Morfint tartalmaz, ugye tudom mi az, este jól alszom tőle, ha reggel veszem be meg nem vezethetek. Aha, értem. (Azt nem tettem hozzá, hogy legutoljára akkor találkoztam vele, amikor a Pityával voltam kínai piacon és megpróbáltak kamionról leesett morfint eladni nekünk.) A paracetamol vény nélküli, de az oldathoz vény kell. Ha lett volna svéd személyi számom, akkor csak annyi lett volna, hogy bemegyek egy patikába és a nevem alapján kiadják, de így fizikailag is meg kellett írnia a vényt. Az orvosok itt is csúnyán írnak.

A patikusok viszont az elektronikus rendszer miatt nincsenek hozzászokva. Magát a gyógyszert el tudták olvasni, de a felíró orvos nevét nem, persze én sem tudtam, a pecséten meg itt nincs rajta. Végül a harmadik hölgynek sikerült kivennie, hurrá, megkaptam a gyógyszert, mehettem fizetni. A patika itt olyan, mint bármely másik bolt, a vény nélkül kapható gyógyszerek szépen ki vannak rakva, a vénnyel kaphatóakhoz pedig számos hívórendszer van. A morfin mellé vettem még egy adag pezsgőtabletta formájú paracetamolt is.

10 ml az adag

Maga az üvegcse fent látható, picit több hatóanyag található benne, mint a halálos adag, ezért a gyerekzár elég indokolt. Az íze édes, de nem igazán ízlik, nem egy elix thymi. Annyira nem álmosít, de a száraz köhögés ellen tényleg nagyon jó. Mint minden gyógyszeren, ezen is rajta van a neve Braille-írással.

Mivel az étvágyam visszajött ezért ma elmentem bevásárolni és már sokadjára szembesültem azzal, hogy mit hiányolok leginkább a svéd közértekből: a normális kenyeret. Van a lepény, ami finom de édes és nem kenyérszerű. Van a bagett, ami olyan, mint otthon, de egy nap alatt kiszárad. És van a svéd kenyér, ami picit puhább, mint a magyar, a héja egyáltalán nem ropogós és szintén édes. Mivel ezeket mind unom már, ezért egy fél kilós, magos barna kenyeret vettem, ez kívülről ropogósnak tűnik, remélem nem édes. Ha mégis, akkor lehet, hogy kenyeret fogok sütni…

Drágább is, mint a többi

Jé, éjfél. És az MR2-n Himnusz megy. 🙂 Ez pozitív, még ha kicsit el is üt a rádió már nem annyira új profiljától.

Egy apróság: mától az árakat fejben 30-cal szorzom és nem 25-tel, mivel én már 28.5-ért kapom. Egyébként a korona októberig kb. együtt mozgott az euróval, mostanában már nem ennyire szoros a kapcsolat, de az elmondható, hogy nem csak az euró drágul.

Képek: Vegyes album 145-146.

A mai napom nem tartozik életem legsikeresebbjei közé. Először is kiderült, hogy a Swedish Society óra tankönyvét csak 13.00 és 15.00 között tudom cialis pills átvenni, vagyis pont akkor, amikor Mobile Business is volt. A hölgy akitől vettem mindenesetre kedves volt és elárulta, hogy ha rossz a kártyaolvasó, akkor lehet készpénzzel is fizetni. (Nem mintha azzal akartam volna, csak kíváncsi voltam.) Mindenesetre Kistába csak az óra leges-legvégére értem volna oda, aminek nem nagyon láttam értelmét. (Kista és a központi campus még mindig messze van egymástól és a központi campusban nincsen még gyorsvasút, pedig kéne. Viszont ami feltűnt, hogy az akadálymentesítés annyira fejlett, hogy az egyébként kisebb kockakövekből kirakott talajon van két sima sáv, hogy a tolókocsisok és/vagy kismamák is tudjanak közlekedni. (Igen, látni kismamákat is.) Természetesen ezzel összefüggésben minden, eddig általam látott aluljáróban van lift, a közlekedési eszközök alacsonypadlósak és más helyeken sem láttam igazán problémát.

Miután konstatáltam, hogy az órára már nem érek be, az étvágytalanság ellen egy új taktikát választottam, elmentem enni egy gyorsétterembe (általában otthon szoktam enni), hátha ha az is motivál, hogy sokat fizettem a kajáért. A helybeli Foodcourt eléggé keleti orientáltságú, tehát végülis valami általam ismeretlen étel mellett döntöttem ez van a menüben és így sokkal olcsóbb alapon. Tehát 75 koronáért (2100 forintért, na ezért eszem otthon) kaptam egy adag rizst, négy közepes húsdarabot egy-egy pálcikára tűzve, valamint egy nagy adag szószt és kevés zöldséget. Különösen bátornak éreztem magam, ezért a kés-villa mellé hoztam magamnak pálcikát is. Ezek az evőpálcikák eldobható műanyag evőeszközhöz hasonló színvonalú változatai voltak, tehát  puhafából készülte, könnyűek voltak és papírcsomagolásban érkeztek. Természetesen el is kellett őket törni, nem sikerült szimmetrikusra. Valahonnan az rémlik, hogy ez balszerencsét hoz, de nem találtam rá forrást. Még, jó hogy nem vagyok babonás… (Mint a későbbiekből kiderül, lett volna rá okom.)

Az étel nagyon finom volt és sikerült valamennyire belejönnöm az evőpálcikákba is, ez volt az első eset, hogy nem váltottam vissza a hagyományos európai evőeszközökre az első pár perc kínlódás után. Igaz, az utóbbi tíz évben szerintem nem is próbálkoztam. Ráadásként angol-svéd keveréknyelven elcsevegtem a pultossal is. Jellemzően itt a bevándorlók beszélnek legkevésbé angolul, mert ők ugye először a svédet tanulják meg. Kicsit csodálkozott, amikor azt mondtam, hogy igenis, én vissza szeretnék menni Magyarországra. Gondolom nem ez az általános hozzáállás.

Étkezés után visszamentem a lakásomra, megcsináltam a házit az esti Soceityra (a lényeg kb. 40 oldal elolvasása volt) majd elolvastam az útbaigazítást az esti múzeumlátogatáshoz. “Menj ki a T-Centralenből, a főbejárattal szemben kelj át az úttesten, szállj fel a 17.03-kor induló 69-es buszra és szállj le a Museiparkennél.” (Nem szó szerinti fordítás, de ez a lényeg.) Ki is másztam a metróból, meg is találtam a 69-es busz megállóját, de arról ugye nem értekezett a levél, hogy melyik irányba szálljak fel arra fránya buszra. Szerencsére a megoldás adta magát: az út innenső oldalán található buszmegállóból 17.04-kor indul busz, a túloldaliból 17.03-kor. A hibámra a város túloldalán, 25 perccel később jöttem rá, amikor még mindig nem jött a kívánt megálló, pedig már 5 perce jönnie kellett volna és a buszok itt nagyon pontosak. Gyorsan leszálltam és érdeklődtem, hogy akkor merre. Hát a másik irányba. T-Centralen ugyanis olyan rohadt nagy, hogy tartozik hozzá egy másik buszmegálló is, ami az adott feltételeknek szintén megfelel. (Mondjuk a főbejáratot benéztem, ha láttam volna ezt korábban, akkor egyértelmű lett volna, hogy melyik a főbejárat.)  Sebaj, egy késés nem késés, biztos ez is még belefér.  Felszálltam a visszafele menő buszra és vártam a megállót. Ami nem jött. A végállomáson leszálltam, a busz elment és elgondolkoztam a világ dolgain. Vissza busz negyed óra múlva, addig sétáltam kicsit a parton és fotózgattam.

A valóságban sokkal sötétebb van

Azért annyira nem élveztem, mert elég hideg volt, lásd a kialakulni vágyó jégtáblákat az öböl vizén, ezért megváltásként üdvözöltem a buszt. Hazafelé minden megálláskor fotóztam egyet kifelé az ablakon, ezek már jobban átadják az éjszaka van jelleget. Ebben az irányban volt Museiparken, de már késő is volt meg kedvem sem volt semmihez. Vagy a megállónak van a két irányból két neve, vagy valahogy átugrotta a kijelző amikor mentem. (Mindig néztem.)

Mellesleg két dolog, aminek nem örülök: ez és ez.

Képek: Vegyes album 131-144, Közlekedés album 18.

Azt hiszem a közeljövőben (konkrétan holnap v holnapután) meg fogok ismerkedni a svéd egészségügy működésével. A már majdnem teljesen elmúlt köhögésem ugyanis hétfő óta új erőre tört, ráadásul két új kellemetlen dolog is megjelenti: fejfájás és étvágytalanság. Az előbbi miatt napjaim jelentős részét az ágyban, csukott szemmel töltöttem, így ugyanis picit jobb. Az utóbbi is komoly gondokat okozott, egyszerűen rá sem tudok nézni az ételre. Ennek ellenére persze eszem, de kínszenvedés… Legalább lázam nincs.

A betegség miatt persze órákra járni borzasztóan kényelmetlen, de amíg járni tudok, addig nem szeretném csökkenteni a hiányzási lehetőségeim számát.  Holnap múzeumlátogatás lesz, szóval remélem, hogy picit jobban leszek.

(Ez ilyen rövid bejegyzés, mert nem kényelmes gépelni sem.)

Az utóbbi napokban sikerült körülbelül 150 buli témájú képet gyártanom, amiből 80 meg is ütötte a mércét, tehát megtartom. 🙂 Nyitottam is egy új albumot az eddigiek mellé Svéd bulik címmel, így akit csak egy téma érdekel, az könnyebben tudja az őt nem érdeklő képeket kiválogatni.

A sorozat Luca szülinapi partijával kezdődött, amit a stadshageni kollégium egyik folyosóján tartottunk meg, a szobákba ugyanis már nem fér be a társaság. Luca és Alessandro főztek, előbbi valamilyen zöldséges tésztát, imádja a zöldséges tésztákat és úgy főz, hogy még nekem is ízlik, utóbbi pedig fűszeres krumplis csirkecombot. Mindkettő nagyon finom volt, úgy tűnik, hogy az olaszok tényleg tudnak főzni… A kaja mellé nagyrészt söröket és cidert ittunk (a kb. 20 jelenlévőből szinte mindenki hozott egy hatos csomagot, tehát volt elég), kivéve Luca, aki szülinapjára valamilyen svéd italt kapott, erről a likőrszerűségről még lesz szó.

Luca a legújabb szerzeményét vizsgálja

Itt megint sikerült összeismerkedni egy pár új emberrel, szerencsére a legtöbbnek a nevét sikerült legalább részben megjegyezni, valahogy a lányok könnyebben mennek. 🙂 A többieket meg a Facebook, a Picasa és Remi segítségével sikerült összerakni, mondjuk leírni nem tudnám őket. (A hollandiai Katelijn-t például magamtól sosem sikerült volna. 🙂 ) Azért az arc- és névmemóriámon még keményen dolgoznom kéne.

Luca (sikeres) győzködése, hogy szaxofonozzon

Az ünneplés közben Markus barátnőjével, Danielaval megbeszéltük, hogy eljárunk salsázni, állítólag Markus mondta neki, hogy én is szeretnék táncolni, ezek szerint nem zavarja. Még nem döntöttük el, hogy a KTH-ba vagy a SU-ba járunk, SU kicsit drágább, de jobb időpontban van. A SU a Stockholms Universitet rövidítése, ez a helybeli ELTE, tanítanak itt filmezéstől (Daniela valami hasonlót tanul, meg designt) a nyelvészeten át a jogig mindenfélét. Kíváncsi vagyok, hogy a bölcsészeknek Svédországban milyen lehetőségeik vannak, valahogy úgy érzem, hogy nem a kecsápot, nagy kólát kérsz hozzá vonalon mozognak.

Másnap este pedig eljött a már régen várt svéd vacsora ideje, itt tradicionális svéd ételekhez tradicionális svéd zene, tradicionális svéd dalok és tradicionális svéd import Chianti járt. (A Chiantiról mellesleg mindig ez jut eszembe: http://www.youtube.com/watch?v=iVlkZVAw8Gc.) A szervezés egyébként messze volt a tökéletestől, ugyanis Európa vezető műszaki egyetemén a hangosítás ismeretlen fogalom, így mi semmit nem hallottunk az elmondott háttérinfókból és az elénekelt dalokból, főleg mivel a környéken mindenki beszélgetett. A dalokkal kapcsolatban elkövettek még egy hibát: a daloskönyvben szerepelt a dal angol fordítása és a svéd énekelt szöveg angol fonetikus átirata. Ezzel gyakorlatilag énekelhetetlenné tették őket, ugyanis a cserediákok nagyrésze nem angol anyanyelvű és tipikusan inkább szavak kiejtését tanulja meg, mint betűkét. Vagyis esélyünk sem volt a szöveget elég gyorsan feldolgozni (kivétel a Helan går, mert ezt már ismertük korábbról), sokkal többet értünk volna a normális svéd szöveggel. Egyébként a kaják finom voltak, bár azért az éttermi szintet nem érték el.  A menühöz járt egy doboz sör (svéd, tehát nem finom), egy fél üveg a már említett Chinatiból elvileg azoknak, akiknek a jegye ezt tartalmazta, de a gyakorlatban mindenki kapott és két feles a Luca-féle likőrből. Én egy osztrák csajjal (Steffivel) szemben ültem, aki csak egy pohár bort kért, így kicsit több jutott.

Az asztal most még szép rendezett

A vacsora után ért a nap meglepetése, ugyanis kiderült, hogy a mögöttem ülő német srác az ősi bajor Botond névre hallgat és tud magyarul. Egy számomra új élmény következett, ugyanis magyarul beszéltem valakivel úgy, hogy közben az a beidegződés élt bennem, hogy vele angolul kell beszélnem. Nagyon nehéz, majdnem neki ment jobban a magyar mint nekem, ugyanis ők otthon magyarul beszélnek, valamikor a rendszerváltás környékén emigráltak a szülei.

Egész jók voltak

A vacsora után ereszd-el-a-hajam következett tánccal és zenészekkel, ahol a lelkesedést tovább növelte  a maradék Chinati (ami persze másodpercek alatt elfogyott) és pár sörcsap.  Megint későn értem haza, ami a másnap reggeli mosás miatt nem volt túl szerencsés, de azért sikerült felkelni.

Képek: Svéd bulik album 1-76

Kisebb elnézés miatt sikerült magamnak csinálni 2 óra szabadidőt. Ugyanis még nem sikerült hozzászoknom, hogy itt az órák ideje hétről hétre változik, vagyis a mai Mobile Business kivételesen nem 13.00-kor, hanem 15.00-kor kezdődik. Ennek persze megvan az a kellemes mellékhatása, hogy 30 percem lesz átérni Kistából Valhallavägenre. A helyi bkv útvonaltervezője szerint erre sok esélyem nincs, leghamarabb 17.19-re lehetek ott, tehát kb. 10 percet kések az óráról. Remélem ez még belefér, sajnos még legalább egy ilyenre sor fog kerülni a félévben. A várakozásom alatt éppen ismerkedek a Kista campus egyik kedves képességével, a későket halmozottan büntető beléptető rendszerrel. Ugyanis nem csak az egész épület van részekre bontva a kártyás beengedő rendszerrel, hanem az előadótermek ajtajait is kis leolvasók védik. Amikhez tipikusan csak a tanároknak van hozzáférése. Tehát vagy találsz valakit hirtelen a folyosón, aki ki tudja nyitni az ajtót, vagy dörömbölsz (belülről bárki ki tudja nyitni), vagy nem mész be. A srácok most épp a második megoldással kísérleteznek, mérsékelt sikerrel. A szituáció igazi szépsége persze abban rejlik, hogy most szünet van, tehát ők éppen nem késnek, hanem vissza akarnak jutni valahogy. Hopsz, valaki kinyitotta bentről. 🙂

Az egyik nagyterem bejárata

Az rendszer egyébként is kicsit bugos most, amivel akkor szembesültünk, amikor tegnapelőtt meg akartuk látogatni a diákok által üzemeltetett Student Pubot. Ez szintén Kistában, a Forum épületben található és minden kedden négytől van nyitva. A legnagyobb tömeg állítólag hét óra körül van, mert akik ilyenkorra jönnek, azok még részt tudnak venni a másnap reggeli órákon. Mi nyolcra akartunk odamenni, és emiatt háromnegyed nyolckor találkoztunk a metrónál (ami itt éppen föld felett van), ahonnan csoportosan átvonultunk a Forumhoz. Természetesen sikerült elfelejteni, hogy pontosan hol van a pub (csak egyszer láttuk, amikor körbe lettünk vezetve a campuson), így a homályos rémképeink alapján kellett megtalálnunk. Egy olyan épületben, ami legalább olyan bonyolult elsőre, mint a K és tele van biztonsági ajtókkal. A dolgot különösen izgalmassá tette, hogy valakik kicsit eltolták a jogosultságbeállításainkat, vagyis teljesen véletlenszerű volt, hogy a nálunk lévő kártyák közül melyik mit csinál az egyes ajtókkal. A lehetőségek a következőek: kinyitja, személyes kódot kér (amit persze a többség még nem jegyzett meg) vagy nem nyitja ki. Persze ez utóbbiból volt a legtöbb… Szerencsére az ajtók mindig csak a egyik irányból kódosak, ezért abban biztosak lehettünk, hogy nem zárjuk be magunkat végleg valahová. (Néha-néha azért hátrahagytunk pár embert az ajtók kezelésére, hogy ne kelljen esetleg körbemenni. 🙂 ) Végül kb. sikerült zajok alapján belőni, hogy hol van a cél – természetesen általunk nem nyitható ajtók mögött. Ekkor vadásztunk magunknak valakit, akinek megfelelő kártyája volt és így nagyjából 40 perc bolyongás után megérkeztünk a pubba. Ez egy elég kellemes hely, a sör olcsó és ráadásul Staropramen. 🙂 Adnak többek között bort is, én valamilyen Black Tower nevű valamit választottam, ez megint az ittam már jobbat is kategória. Bár az itteni borlistámat még bőven vezeti… Ziad adott nekünk valamilyen idióta logikai játékot, pénzdarabokat kellett hülye szabályok alapján átrendezni, nemsokára lesz a megoldásról itt videó, csak a YouTube még dolgozik rajta. A feladat a következő: van öt pénzérme, három A és két B típusú, kezdetben ABABA elrendezésben.  A cél AAABB elrendezés kialakítása úgy, hogy egyszerre csak két, különböző típusú és szomszédos érmét lehet mozgatni és mozgatás után azoknak egyvonalban kell lenniük. Nem olyan egyszerű, de megoldható. 🙂

Kedden volt még Mobile Business órám is (ez lesz 20 perc múlva is), ez is elég érdekesnek tűnik, bár talán kicsit üzletibb, mint szeretném. Mindenesetre az szimpatikus húzás, hogy minden óra ppt anyagát óra elején kiosztják kinyomtatott formában. Azt hiszem nem lesz szükségem a füzetre itt. 🙂 Cserébe a könyvet csak Angliából lehet megrendelni és 25 font. Szerencsére találtam a neten egy kupont, amivel kaptam 20% kedvezményt és ingyen szállítást.

Képek: Vegyes album 113-130, KTH album 10-12.

Update: utólag olvasva ez egy borzasztóan nehezen olvasható bejegyzés lett. 🙁 Most már nem javítom ki, de legközelebb igyekszem alaposabban átnézni. (Mentségemre szól, hogy kezdődött az óra…)