Luxa blogja

A tanév vége itt is ugyanolyan rohanással telik, mint bárhol máshol, bár itt ZH-k nincsenek. Befejeződnek az előadások, elbúcsúzunk a tanároktól (már akitől érdemes, de ebben a negyedben mindenki nagyon jóarc volt – ezt nem tudnám elmondani a Mobile Businesses arcról, igazából nem csinált semmi rosszat, csak nem úgy javította a vizsgámat, ahogy szerettem volna) és igyekszünk megfelelni az aláírási követelményeknek.

Ez nekem leginkább esszéírásban valósult meg, svédből összesen hat esszét kellett leadni (másoknak ötöt, de nekem sok volt a hiányzásom), ebből nekem volt még hátra négy. Svéd társadalomból is esszé, illetve egy másik esszé értékelése. Ez utóbbinál egyébként meglepett az oktatók maximálisan pozitív hozzáállása az esszém késéséhez, még ők kértek bocsánatot azért, mert késtek a válaszaikkal. Hihetetlen. Telecom Policy and Regulatory Principlesből szintén esszé volt, illetve egy előadás, ezt egy kolumbiai csajjal csináltam. Végül le kellett adnom egy házit még Wireless Transmission Techniquesből, ez most egyéni volt. Az egyes órákról majd lesz külön-külön post később.

Jujj

Szerencsére volt játék és mese is, nem csak tanulás. François és Morgane szülinapjára elmentünk egy belga sörözőbe, ez itt is méregdrága, de nagyon finom söröket árulnak. Morgane egyébként az egyik leggazdaságosabb ember, akit ismerek, már egy pohár sörtől is képes legalábbis becsípni. Egyébként is teljesen őrült, de jól áll neki. Mindenesetre kihasználtam pillanatnyi akaratgyengeségét sikerült kialkudnom belőle az egyik korábbi ígéretem visszavonását. (Pontosabban azt sikerült kialkudnom, hogyha a másnapi lappisi buliban nem tudja nekem megmutatni a majmát, és pasija nem számít, akkor készíthetek róla fényképeket. Lefogadtam volna, hogy másnapra beszerez egy plüssmajmot, de nem volt rá ideje.)

François, Rémi, Julien

A másnapi szülinapozás (hivatalosan ez volt Morgane ünneplése) egyébként jól sikerült, bár az elején kicsit elnyomva éreztem magam, egyedül voltam kb. húsz frankofónnal, nem baj, amúgy sem gyakoroltam évek óta a nyelvtudásomat. Olyan is volt. Szerencsére hamar megérkeztek az osztrákok is.

Franciák

Képek: Vegyes2 album 322-390.

A rektor beszédének meg nem hallgatása és ebéd (szokás szerint csak a Max volt nyitva a megfizethető helyek közül) átvonultunk a rét zsúfoltabb felére megkeresni az ismerőseinket és figyelmen kívül hagyni a közterületen való alkoholfogyasztás tilalmát. Kivételesen nagyon szép idő volt, a napszemüvegen kívül szolidan le is égtem, naptej nem volt nálam, eszembe sem jutott, hogy szükség lenne rá. Megint találkoztam Marcus pár osztrák ismerősével, akik feltették azt az egészen indiszkrét kérdést, hogy akkor mi is van azokkal a magyarországi cigányokkal? Aú. Rövid 20 percben válaszoltam a kérdésre.

Louis vett magának egy zseniális napszemüveget

Pár óra pihenés után elmentünk körülnézni, hogy milyen lehetőségek vannak esetleg táncolni.

Itt megtaláltuk az eddigi legjobb DJ-t Svédországban, a srác zenéje is jó volt, és még az átvezetései is tökéletesek voltak. A zene kisebb hátulütője az volt, hogy sem éneket, sem hangszereket nem tartalmazott, de ezt ugye Öcsi áldásos befolyásának köszönthetően már legalábbis megszoktam.

Ritka, mint a fehér holló

Mire meguntuk, addigra már lassan indulhattunk is Gamla Uppsalába (ugye itt voltak a sírdombok), ahol az ünnepet hatalmas tábortűzzel zárták le. A hatalmas, az tényleg nagyon nagyot jelent, ekkora tüzet (egyetlen, kevésbé szórakoztató kivétellel még sokkal korábbról) még sohasem láttam, a lángok többembernyiek voltak.

A pici pöckök az emberek

Mindenféle tiltással nem törődve az emberek simán felmásztak a sírbuckákra, ami már csak a gyönyörű naplemente látványa miatt is bőven bocsánatos bűnnek tűnt, és még csoportfotók készítésére is kiváló alkalmat adott.

Amikor utoljára itt voltam, még fehérek voltak

A városba való visszatérés után végül egy zenés-táncos szórakozóhelyen kötöttünk ki, majd az utolsó vonattal hazamentünk.

Balról jobbra: Bernhard, Ziad, Sonja, Ernst, Dominik, Pierre

Képek: Vegyes2 album: 293-321.

A Valborgfest egyike Svédország nemhivatalos ünnepeinek, elvileg munkanap, de a mi óráinkat inkább átrakták más napra.  Ez egyébként KTH-n belül sem általános, a Katelijn nevű holland ismerősöm órái például meg voltak tartva, ami neki azért sem tetszett annyira, mert a holland királynő koronázása is április 30-ra esik és szintén nagy ünnep.

Azért a város így is tele volt narancssárgába öltözött és holland zászlóval kipingált lánykákkal.

Szóval a Valpurgisz-éj egy pogány ünnep volt, némi melegköszöntéssel kombinált védekezés a gonosz szellemek ellen. A kereszténység persze rátelepedett és Szent Valpurgisz (kicsoda?) ünnepének tette meg, így mindenki jól járt, az egyház megnyugodva vehette tudomásul, hogy ezt is kipipáltuk, a nép pedig tovább csinálhatta azt, amit addig. Ebből mostánra már csak a dalok éneklése, tábortűzrakás, illetve nagyon tradicionális svéd vidékeken a zöld ágakkal való körbejárás maradt meg. Egyes hagyományokat legerősebben a diákság ápolt, ezért a legnagyobb népünnepély a legrégebbi egyetemi városban, Uppsalában van. (Illetve délen Lundben.) Szépen meg is vettük az SJ (MÁV) jegyeket Uppsalába. Akartunk még Nations belépőt is venni, ezek eszméletlen jó, éjszakába tartó egyetemi bulikba való belépéshez kellettek volna, de az árak 400-800  koronáig (12-24 kHUF) mozogtak külsősnek, ennyit azért nem ért meg.

A nép Boat Race-re vár

Az első nagy esemény a Boat Race volt. Ezt az uppsalai, egyébként kétes tisztaságú csatornában rendezik, az egyetem hallgatói saját építésű, minél viccesebb csónakokkal igyekeznek túlélni a csatornát, a vízeséseket és egymást. Erre (mint az egész rendezvénysorozatra) az egész város kivonult, kőkemény rendőri jelenlét mellett. Ekkor még komolyan vették a közterületen való alkoholfogyasztás tilalmát. A különféle tutajok és csónakok szinte mind nagyon jól néztek ki, bár a gyűrődést nem mindegyik élte túl.

A háttérben a kevésbé szerencsések roncsai láthatóak

Személyes kedvencem az atomerőmű, a temető és a törött karika mellett a sakkfigura volt, amit egyébként hidanként le kellett bontani, mert túl magas volt ahhoz, hogy átférjen alatta. Nem tudom, hogy a vízesésen, hogyan vitték át.

A vízesést minden hajónak óvatosan kellett megközelítenie, a gyorsabb részen a legtöbb hajó szétesett volna, persze volt olyan, amelyik a lassabbon is. A partot biztonság kedvéért itt telerakták vizimentővel.

Tradicionális kínai hajó próbálkozik (sikeresen)

A verseny után bevásároltunk ebédre, vettünk egy kis miniatűr, egyszer használatos grillkészletet, virslit és valami fura fűszerezésű kolbászt. Kerestünk a parkban egy elhagyottabb helyet (elég nehéz volt), és szépen megsütöttük a kaját. Valahogy nem volt az igazi, de azért jóllaktunk.

A réten

Háromkor kivonultunk az egyetemi könyvtár elé, ahol szépen hagyományosan felsorakoztak az egyetem régi és új diákjai, majd a fehér sapkájuk lengetésével köszöntötték a meleget. (Ugye van, ahol ilyenkor jön meg a meleg.) Azért kicsit látványosabbra számítottam. Ezután a rektor kezdett el egy hosszú beszédet mondani, ezt már nem vártuk meg, svédül volt.

A különböző zászlók a különböző karokhoz tartoznak

Képek: Vegyes2 album: 235-292 (utána már spoiler).

Úgy tűnik, az esszéírás borzasztóan csökkenti a bloghoz való kedvet. A héten állandóan esszéket írtam, ma reggel nyolckor kellett leadni az utolsót.

Hét óra ötvenháromkor töltöttem fel, tehát még bőven időn belül voltam. Ezzel függ össze egyike a kevésbé népszerű véleményeimnek: a Word 2007 jobb, mint az Open Office 2.1. A kezelőfelületet kicsit szokni kell, de utána sokkal könnyebben kezelhető. Persze egy csomó funkciót kiloptak az OO-ból, de ez engem különösebben nem zavar, amíg használhatóbbá válik tőle a program. Viszont van egy olyan hibája, hogy az alapértelmezett ábraszámozásból nem tud ábrajegyzéket csinálni. (Pontosabban a képaláírásokban sor elején található mezőváltozókat nem tudja lekezelni, így vagy kell eléjük rakni egy space-t, vagy stílus alapján kell ábrajegyzéket csinálni.) A felfedezés egyébként Bíró Zolihoz köthető, aki nem különösebben értékelte, hogy diplomaírás közben ilyennel is kell foglalkoznia. Ezért némi sörért cserébe átpasszolta a problémát nekem. 🙂

Anyád

Szóval nemrégiben (két hete :)) itt voltak Klauék (Klau, Magdi és Peti), ők Norvégiában tanulnak egy Hønefors (svédül én ezt Hőnefossnak mondanám) nevű helyen, Oslótól északnyugatra. Megmutattam nekik Stockholmot, azt mondták sokkal szebb és vonzóbb, mint Oslo. Ez van, jó helyre kell jönni Erasmussal. 😛 Most jöttek jól a Swedish Society órán tanultak, kiderült, hogy tűrhetően jól tudok idegenvezetni a városban. Ha mégsem így van, akkor max. kijavítanak ha és amikor olvassák.  Távozásuk előtt még elvittem őket egy Erasmus buliba, az előValborg keretében. Ez szokás szerint a Nymbleben (HK épület) volt, jellemzően ez volt ott eddig a legrosszabb parti, csak egy teremben volt zene és az is pocsék. Petivel meg is untuk kicsit a dolgot, a csajok persze még maradni akartak, ám legyen, maradtunk. Visszafelé Magdit megpróbálta felszedni pár portugál srác, akiket azzal próbált lerázni, hogy hát ő a várostól nagyon messze lakik egy Sundbyberg nevű helyen tehát bármennyire szeretné, úgysem ugyanarra mennek haza. Az egyik srác még a liftben is velünk volt, egy szinttel feljebb lakik, mint én. Magdi azért kiábrándította szegényt így is. 🙂

A svéd tanárom valahol a háttérben lakik

Másnap reggel ők háromnegyed óra alvás után elindultak Skavstára, ez Stockholm kisebbik nemzetközi reptere, legalább egy órányira van. Én három óra alvás után elindultam Uppsalába, erről majd holnap írok.

Magdi és Klau a városháza előtti lovon

Képek: Vegyes2 album 163-234.

Az utóbbi másfél hetet Budapesten és Miskolcon töltöttem különféle tevékenységekkel. Voltam OTDK-n, találkoztam egy csomó ismerőssel (bár sokakra így sem jutott idő) és felfrissítettem a ruhatáramat. Érdekes jelenség, hogy, amikor kijöttem Svédországba, akkor mindent átszámoltam forintba, és szinte idegösszeroppanást kaptam az élelmiszeráraktól. Magyarországra való visszaérkeztemkor pedig mindent koronában néztem. Olcsó…

A lelkesedésemet mondjuk átmenetileg csökkentette, hogy egy hétig nem jutott eszembe az OTP-s kártyám kódja – szerencsére volt elég készpénzem.

Az OTDK nem volt rossz, a Miskatonic Miskolci Egyetemnek nagyon szép kampusza van egy nagy park közepén. A kollégiumaik egész kellemesek, mi is itt voltunk elszállásolva (a helyieket meg három napra kidobták…), itt nem kell 40 perceket utazni az előadásokra. Maguk az előadások az egészen szánalmastól az állleesősen lehengerlőig terjedtek (előzőbe tartozik a menet közben cserélhető tranzisztorú autóvezérlős szerencsétlen, utóbbiba a szekciónk győztese az anyagvizsgálatos adatbázisaival). Mindenesetre megismertem jobban egy csomó érdekes emberkét, meg persze a Miskolcon kötelező Barlangfürdőzés sem maradt el. Miskolcon egyébként szépen ápolják a selmeci hagyományokat ez többek között felfedezhető az egyenruhákon, illetve a különféle szakkifejezéseken (pl. firma, balek stb.) Nem értem el helyezést, de annyira azért nem bánom…

A könyv nagyobb, mint a borító

Otthon és a repülőutakon volt időm elolvasni a House of Leaves című regényt. Egy Johhny Truant nevű emberről szól, aki egy Zampanò nevű ember kéziratából szerkeszt egy könyvet, aki egy Navidson nevű Pulitzer-díjas fotós videoblogját elemzi és kommentálja. Vagy mégse? Navidson és családja megvesz egy kellemes vidéki házat, beköltöznek, majd véletlenül felfedezik, hogy a ház belülről nagyobb, mint kívülről. A könyv egyébként egyike az eddigi legnehezebb angol nyelvű olvasmányaimnak, amit nem tesz egyszerűbbé az a tény, hogy a könyvbéli témák a könyv tipográfiájában is megjelennek. Sokak szerint öncélú művészkedés, nekem bejött.

Labirintus

Ott hagytam abba, hogy Michael megígérte, hogy visszadja a pulcsimat ma és elindultam hazafelé. Útközben kaptam Markustól egy sms-t, hogy “Wenn sie nicht schweitzer deutsch kann wird es prolblematisch”. Úgy tűnik elfelejtette azt az aprócska problémát, hogy nem tudok németül, sebaj kitaláljuk mit akar:

• Wenn: biztos valami kérdőszó, mondjuk az, hogy hol
• sie: she?
  http://vva.org/blog/?p=3230
• nicht: nem
• schweitzer: na ez passz, ugorjunk
• deutsch: ez német, ez ok
• kann: talán can?
• wird: hmm, mondjuk wierd az az fura
• es: passz
• problematisch: olyan nincs, hogy ez nem azt jelenti, hogy problémás

Aha, szóval azt kérdezi, hogy hol van valami csaj és vmi szerinte fura és problémás. Következtetés: anyád, miért pont én tudjam, hol van a barátnőd. (Danielaval mellesleg elég jóban vagyok, de amikor utoljára láttam az este, akkor egy bangladeshi sráccal táncolt.) Hazaértem, leültem a gép elé, előhúztam a Google Translate-t, majd úgy döntöttem, hogy a német nyelvértelmezési képességeim még bőven csiszolásra szorulnak. Épp elkezdtem neki írni egy válasz sms-t, természetesen németül, amikor kopogtak és bejött a nyitott ajtón egy elég nagydarab tetovált metálos csaj. Hazaérkeztemkor elfelejtettem becsukni az ajtót…

Kiderült, hogy ő a szembeszomszéd (meg az alkatilag hasonló, szintén tetovált, szintén metálos pasija) és az előszőr is azt tanácsolja, hogy ebben az apartmanházban mindig alaposan zárjam be az ajtót, másrészt aziránt érdeklődik, hogy nem tudok-e valamit a folyósón összetört üvegajtóról.  Ezután beszélgettünk vagy öt percet, amiután feltette azt a kérdést, amit minden metálos csaj (v nemcsaj) feltesz öt perc után: van-e nálad alkohol. Gondoltam ennyit megér a jószomszédi viszony, ezért elővettem a hűtőből az iszonyatosan rossz izű dél-afrikai boromat, amit néha főzéshez használok és átmentem hozzájuk. Itt megismerkedtem a bandájuk még két tagjával (szintén hízóméret), egy pokróc alól álmosan kinéző hajzuhataggal (vkinek a barátnője Kaliforniából) és két macskával, akik nem szeretik ha felveszik őket, pedig de.

Annak ellenére, hogy a társaság a KTH-t sznob helynek tartja (de tippre szerintem bármilyen egyetemi szintű oktatásról ez a véleményük), az eddigi ittartózkodásom során nekik volt a legtisztább angol és svéd kiejtésük és értelmesen beszélgettünk a metálról, a svéd politikáról és történelemről. Végül négy körül sikerült ténylegesen lefeküdnöm…

Miután a szerdai vizsgámmal lezártam az writing good essays aktuális negyedévet, egy hosszú hétvégényi aktív pihenés következett. Pénteken elnéztünk a metróhoz tartozó talált tárgyak osztályára, ugyanis sikerült pár hete elhagynom egy fél pár kesztyűt (:(), és azt mondták, hogy legalább egy hét az átfutási idő. Gondoltam három hét elég lesz. A kesztyű nem lett meg, szóval vennem kell egy pár újat. A lényeg mindenesetre nem ebben van, hanem abban, hogy ezután elnéztünk sushit enni egy japán gyorsétterembe, amiből végülis egy miso leves, húsz darabos sushitál és egy bento lett (hétvégi dorbézolás #1). A sushi kicsi rizsgombócokból áll, amire különféle feltéteket raknak, leggyakrabban halat, bár mi kaptunk pl. avokádósat is. A bento gyakorlatilag egy nagy doboz, benne mindenféle vegyes dologgal, a miénk még egy adag sushi melett tartalmazott csirkehúst, marhahúst (konkrétan a pultos szerint ox, de ennek nem tulajdonítok nagy jelentőséget) zöldségeket és rizst. A kajához ingyen citromos víz járt, ami a wasabi csípőssége miatt szép gesztus. Ja, megint pálcikákat használtam. 🙂

Mivel a szombati síeléshez szükségem volt egy lap nyomtatására, ezért elmentünk a Stockholmi Egyetem könyvtárába (igazából Daniela oda ment tanulni, csak ugye még ide-oda elnéztünk, pl. ő is elhagyta a kesztyűjét.), ahol nagy meglepetésemre a gépek fele Mac volt. Biztos a designerek miatt.

A péntek este egy szaunapartival fejeződött be, François vezetésével befoglaltuk a HK szaunát kb. tizenöten és alkoholizálással valamint hógolyózással zártuk a napot. Egyesek tiltakoztak, hogy nyilvánosan rakjak fel erről képeket, de küldök linket az albumhoz, ha érdekel valakit. (Regelni nem kell.) Innen negyed egy körül távoztam, mert a síbusz reggel hétkor indult.

Egy képet azért berakok

A busz olyan volt, mint bármelyik másik síbusz, beleértve azt is, hogy a mögöttünk lévő társaság bűzlött az alkoholtól. Maga a pálya (Romme Alpin) egyébként nem volt nagy szám, itt van róla egy térkép. Egy napos kikapcsolódásra azért elegek voltak a pályák és szerencsére nem volt nagy tömeg, a hó meg kiváló minőségű volt. A lejtők egyébként elég könnyűek voltak, egy itteni fekete olyan nehéz, mint egy francia vagy osztrák piros. A reggelim nem volt túl bőséges a korai indulás előtt, emiatt a hüttében (amit persze itt vmi teljesen másnak hívnak (Toppstugan)) elettem egy halom koronát (golaschsoppe és palacsinta, hétvégi dorbézolás #2). Visszafelé a buszon kicsit elpilledtem, és fura álmaim voltak a háttérben futó film és Žagar kombinációjából. Később kiderült, hogy másoknak is, persze Žagar nélkül.

Bernhard, Sonja, én, Daniel

Este Tentapub volt, ez a buli, amin a nép hivatalosan is megünnepli a vizsgaidőszak végét és azt, hogy a HK olcsón adja a piát. A társaság nagyon jó volt és a zene sem volt a szokásos nagyon rossz. A ruhatárban mindenesetre elhagyták a pulcsimat, de épp az ismerős Michael volt bent, tehát megígérte, hogy megkeresi és kedden elhozza Kista pubba.

A többit később.

Képek: Vegyes album 302-324.

Kicsit elindulásom után megkértem Öcsit, hogy fotózza le a gerlés és a Maós graffittit az Etele téren, mielőtt elbontják a falakat, vagy baja esik. (A legrosszabbik esetben persze még ott lesz 2015-ig…) Kisebb késéssel ez meg is történt, de cserébe túlteljesítette a tervet, ha már itt vagyok, akkor miért ne alapon lefotózta az egész sorozatot. (Köszi szépen!) A képek a galériámban megnézhetőek, klikk a képre és hajrá. (Ide meg képzeljetek egy igen, én is elítélem a csúnya graffitiket, ha házfalon van blablát. A tageket meg ki nem állhatom.)

Lehet, hogy nem Mao akar lenni, de nagyon hasonlít

Szerda délután megtartottuk a Mobile Business előadásunkat, nem sikerült rosszul, de tanulság, hogy sokkal többet kell dolgoznom egy előadáson, ha angol nyelvű. Az egész Mobile Businessről majd részletesebben írok a szerdai vizsga után.

A hét kicsit telítve volt múzeumokkal, mert csütörtökön a Swedish Societyval elmentünk a Nobel múzeumba. Ez meglepő módon a Nobel-díjról szól és nagyon modern. A helyhiány miatt ugyanis a múzeum lényege négy vetítőterem, ahol rövid videóklippeket mutatnak alkotókról, kreativitásról és különböző alkotói műhelyekről. Voltak kétségeim, de tényleg nagyon jól működik. Persze egy csomó más háttérinfót is megtudtunk a kiválasztási folyamatokról, a díj összegéről (ami állandóan változik, attól függően, hogy az alapítvány menedzserei éppen mennyire gazdálkodtak jól), meg a kategóriákról. A múzeumhoz tartozik egy kávézó is, aminek a székein a Nobel-díjasok kézjegyei láthatók, egy széken egy évnyi (azaz hat, illetve korábban öt). Azért az tetszett, hogy a bemutatásul használt széken épp Kertész Imre aláírása is szerepelt. 🙂 (Sajnos fotózni nemigen lehetett.)

A dekoráció persze nem sokáig bírta

Pénteken megint vacsorázás volt Stadshagenben, ezúttal szülinap nélkül, Daniela és Alessandro készítettek különféle édességeket, el fogok hízni. Kezdés után kis idővel belevegyültünk az egy szinttel lejebb lévő hasonló eseménybe, ami persze még többféle kaját és még több új embert jelentett, akiknek meg kéne jegyezni a nevét. A legtöbbnek nem sikerült, majd ha megint találkozunk, akkor csak menni fog…

Valamikor a héten meg gyártottam a blogról egy ilyet is a Wordle segítségével:

Egyébként teljesen látszik, hogy melyik két szót használom túl gyakran

A Wordle az RSS alapján letölti a bejegyzéseimet és megszámolja, hogy mely szavakat hányszor használtam. (Névelők, kötőszavak, stb. nélkül persze.)  Az egészből pedig egy ilyen szép képet gyárt, amit lehet ismerősöknek mutogatni.

Képek: Vegyes album: 296-300, Buli album: 102-153.

Hát egy kicsit elcsúsztam a blogírással, de eléggé el voltam foglalva és egy post megírása nem két perc. Mivel utálok hosszú bejegyzéseket olvasni (és ezért írni is), emiatt az utóbbi pár napomat szépen adagolva írom meg, így legalább fenntartom az érdeklődést.

Ha jól sejtem múlt pénteken hagytam félbe utoljára a narratíva szálát.  (Daniela egyébként még azóta tartozik nekem 400 koronával aznapról, sikerült tönkretennie valahogy a hitelkártyáját és várja az újat…)  Péntek este elmentünk bulizni jó sokan az Allhuset nevű egyetemi szórakozóhelyre, ahol ska koncert volt. Nem volt rossz, de a magyar felhozatal nagyságrendekkel jobb. Az utána következő DJ végre rendesen tudta egymás után pakolni a számokat, cserébe maguk a számok voltak egész jó számok egész borzasztó remixei.

Tőlem egy pici Unicumot kapott

Ernstnek mostanában volt a szülinapja, ezért megejtettük a szokásos szülinapi ünneplős vacsorát a Stadshageni kollégiumban. Ilyenkor mindig az ünnepelt készít valami kaját (tiszta Hobbitfalva), Ernst egy tradicionális osztrák édesség a Kaiserschmarren volt, ami állítólag anno Sissynek lett készítve, de az ő adagját is Ferencjóska ette meg, mert a császárné szerint túlságosan hizlalná. (Sissyt valamiért nem szeretem. Lady Dit sem.) A császárné mellesleg rosszul járt, nemcsak azért mert ledöfték, hanem mert a kaja határozottan finom volt. Édes-habos-tésztás és laktató.

Az ezutáni metrózás során Bernhard végre megmagyarázott nekem valamit, amit addig nem értettem és tudatosan fel sem fogtam, hogy nem értem. Amikor a metró elindul, én megszokásból néha nem szoktam kapaszkodni, csak úgy állok, hogy ne legyen probléma. És itt mindig meg kell kapaszkodnom, míg otthon gond nélkül megállok. A probléma abból adódik, hogy az itteni metrók rossz irányba mennek! A metrók megépítésekor ugyanis Svédországban még bal oldali közlekedés volt, és a metrókat is így építették. Ezért én a másik irányú indulásra számítok, ami persze pont arra nem jó, amerre ténylegesen megyünk. 🙂

Frank Cadogan Cowper: Vanity

Kedden elnéztünk Sonjával az egyik helybeli múzeumba (van 63 legalább), ahhol az állandó kiállításokon kívűl (Rembrandt, vegyes svéd, vegyes francia) kívűl megnéztünk egy preraffaelita kiálítást is. Lehet, hogy műveletlen vagyok, de eddig ők kimaradtak az életemből. Ők olyan XIX. századi művészek voltak, akik a Raffaello előtti művészethez nyúltak vissza inspirációként. A képek jók voltak, de én hiányoltam a múzeumból a képek számozását és a különböző kiállítások elválasztását. A svéd néplélekre jellemző dolog még az önkiszolgáló ruhatár. Magyarul van egy ruhatár, keresel egy vállfát és ráakasztod a kabátodat. Úgy tűnik a svédek becsületesek, kevés a bevándorló és/vagy minden be van kamerázva.

Kedd este észrevettem, hogy a sundbybergi ICA polcain megjelent egy új termék, és még csak nem is volt drága. Rögtön vettem is belőle egy párat.

Finom.

Képek: Vegyes album: 270-296, Buli album: 77-101.

Az elmúlt két nap során jól megérdemelt pihenésemet kezdtem el. Sajnos nem fog nagyon sokáig tartani, mert jövő utáni héten már vizsgáznom kell Mobile Businessből.

Lazán ide kapcsolódik, hogy egészen eddig azt hittem, hogy a Telekommunikációs eljárások és szabályozói  vezérelvek elnevezésű tárgyam nem fog elindulni, mert a hallgatói információs rendszerekben semmi infó nem volt róla, e-mailekre az oktatók nem válaszoltak és általában senki nem tudott a dologról semmit. Cristina La Verde (a nemzetközi koordinátorom) le is vette a kurzuslistámról, mondta, hogy keressek más kurzust a negyedik negyedévre.

Erre tegnap reggel kaptam egy mailt, hogy mégis indul. Mondjuk három előadást ki kell hagynom, ütközik a svédemmel és a nyelvórákon katalógus van.

Csütörtök este elkezdtem salsázni (végre), még elég béna vagyok, de gyakorlással ez is menni fog. Van egy forgós rész, amit nem teljesen értek, következő órán majd megnézem alaposabban. A tanfolyamot egyébként a HK tartja, tehát ingyen van.

Péntek délután lazításképpen elmentünk a Centralbadetbe, ez egy fürdő és konditerem kombináció  a város közepén. A beléptidíj három előtt diákoknak 70 kr. (2100 Ft.), ezért cserébe lehet mindenfélét használni, úszkálni, szaunázni és relaxálni. Az egésznek a közepén található egy büfé, ahol egytálételeket árulnak. Én egy finom gyümölcsös fagylalttálat ettem. Nagyon hangulatos hely, szerintem megyek még. De  több törölközőt  kell vinnem, mert a végén a lábamat már hajszárítóval szárítottam meg…

Kivételesen reálisak a fények

Az esti vásárolgatás kicsit elhúzódott; mivel hatkor végeztünk a fürdőben, így minden pont előttünk zárt be. Végül fél nyolckor beletörődtünk, hogy ebből nem lesz semmi és elmentünk a Hemköpbe. Ez a Hemköp kisebb Tesco méretű volt a vonatkozó áruválasztékkal, így végre tudtam venni egyrészt tűt és cérnát, másrészt Dr. Peppert. Utóbbit már régóta kerestem, hátha itt van (otthon nincs, csak nagyon eldugott helyeken), szerencsémre pont kiszúrtuk. Azért a polcok itt sem roskadoznak velük.

Még hazafele elfogyott...

A Dr. Pepper íze egyébként olyan, mint a Cherry Coke százszor (igazából nem, de ez kb. átadja az érzést), a legtöbb ember ki nem állhatja. Én imádom. 🙂

Képek: Vegyes album 266-269.