Apr
02
2009
0

Fáradt

A mai napom borzasztó. Reggel nyolckor Telecom Policies and Regulatory Principles, tízkor három óra szünet. Egytől Wireless Transmission Techniques, háromkor két óra szünet. Öttől Swedish Society, kilenctől pihi. Most filmezés lesz, valami Ingmar Bergman filmet nézünk meg, ami azt jelenti, hogy nem tudok menni táncra, mert tényleg kilencig tart az óra. Ami azt jelenti, hogy három hétig kimarad, mert utána meg hazamegyek.

Mármint haza haza. Nyolcadikán indulok, szerencsére dél körül, tehát nem kell se nagyon korán kelni, se éjjel bóklászni Ferihegyen. Bár így sem lesz öröm, mert nem tudnak kijönni elém, igénybe kell vennem valami fizetős eszközt. Jobb országokban gyorsvasút van a reptér melett, nálunk hiénataxisok és kisbuszok. Már alig várom.

Nyolcadika szerdától tizedike péntekig biztos nem érek rá, a szombatom szabad azt hiszem, vasárnap-hétfő húsvét, keddtől péntekig OTDK-val vagyok lefoglalva. Szombatom szabad. Ez alapján lehet keresni.

Miért nincs itt egy kanapé?

:(

:(

Written by in: Blogblogblog | Címke:,
Mar
31
2009
0

Szemelvények Stockholm történetéből

Nemrégiben (értsd, eddig nem volt időm vagy kedvem ezt a bejegyzést megírni) a Swedish Society tárgy keretében kisebb kirándulás volt Stockholmban, ahol egy várostörténész röviden beszámolt a város történetéről. Ebből következik most pár részlet. (A teljes hitelesség nem garantált, mert mocskosul fáztam. Jobban, mint északon.)

Stockholm, mint minden normális város (tehát nem mondjuk Dunaújváros – bocs Emese, Pitya ha olvassátok :P), egy évszázadokkal ezelőtt alapított erőddel és óvárossal indult. Az erőd természetesen nem véletlenül volt ott, ahol volt, Stockholm abban a csatornában fekszik, ami a Balti-tengert összeköti a Mälaren-tóval, vagyis kiválóan lehetett adóztatni és fosztogatni a tizenharmadik századi hajókat. A város neve is az erődből jön: Stock – erőd vagy fatörzs, holm – sziget (régiesen, mostmár csak simán ö).

A város tényleges magja, a mostani Gamla Stan (még mindig óváros) a környék legmagasabb pontján fekszik, ide építettek még egy őrtornyot, hogy még jobban körül tudjanak nézni. A másik legmagasabb pontjára pedig a főtér került. Ezt hívják Stortorgetnek (stor – nagy, torg – tér, -et – a/az). A tér jellegzetességei között megtalálható a Nobel Museum, a nincs templom jelenség és a Stockholmi vérfürdő. A Nobel Museumról azt hiszem már írtam, a nincs templom jelenség azt takarja, hogy a főtereken általában található egy templom, na ez itt hiányzik. A templomot ugyanis berakták a kereskedőház mögé, ekkor ugyanis a térségben a Hansa-szövetség hatása érvényesült, a pénz fontosabb volt, mint a vallás. A kereskedőházból lett mellesleg pár áttétellel a Nobel Museum.

Pár ház a régi főtérről

A vérfürdő pedig II.  (Jó) Keresztyén dán király műve volt, aki miután a tizenhatodik században elfoglalta a várost, általános amnesztiát hirdetett és meghívta a helyi vezetőket egy baráti hangulatú ebédre a főtérre. II. (Jó) Keresztyén dán király azóta Svédországban II. (Zsarnok) Keresztyén dán királyként ismert. Egyébként a dolog hosszabb távon sem volt túl sikeres, mert a mészárlást követően emelkedett ki az ellenállásból Gustav Vasa, aki kisöpörte a dánokat és egyesítette az országot. Királlyá választása máig nemzeti ünnep.

Balra püspököket végeznek ki, jobbra a korábbi királyt ássák ki

Balra püspököket szúrnak le, jobbra az előző királyt ássák ki

Az idők teltével persze a város bőven kinőtte a kezdeti, nem túl nagy szigetet, és végül a XX. század közepére érkeztek el arra a pontra, hogy komoly városátépítés során egy új városközpontot hozzanak létre. Svédország identitásának ekkor már komoly része volt, hogy márpedig mi modernek vagyunk és modern nemzetnek modern városközpont kell. Ki is írtak rá egy közbeszerzési pályázatot, amire számos nemzetközi beadvány érkezett. (A sokak által kedvelt Charles-Édouard Jeanneret-Gris például azt javasolta, hogy az operaház és a királyi palota kivételével romboljanak le mindent, majd építsenek fel egy oszlopokon nyugvó várost.) A pályázatot természetesen a pályázati bizottság elnökének cége nyerte (vagy valami hasonló volt), de idejében kiderült ahhoz, hogy a második helyezett tervét valósítsák meg. Ehhez persze még mindig le kellett rombolni a fél várost (központi pályaudvar és kéregközeli metró építése miatt), de a közvélemény támogatta a dolgot. Így alakult ki a város új főtere, a kor szellemének megfelelően egy dizájnos körforgalommal, mert az mutatja az ember és a technika együttélését. A dugódíjat az utóbbi pár évben vezették be…

A háromszögek a szintvonalakkal függenek össze

Written by in: Blogblogblog,Uncategorized | Címke:
Mar
30
2009
0

Kiruna, harmadik nap

A harmadik nap volt a három közül a legkevésbé pörgős.

A társaság fele elment kutyaszánozni (ez volt az a költségvetési tétel, amit már nem nagyon akartam finanszírozni, és igazából nem is bántam meg), mi meg a délelőttöt sífutással töltöttük. Rájöttem, hogy nagyon szeretek sífutni. :) Mire két óra alatt körbejártuk a tavat, játszottunk egy kicsit  a lejtőkön és megóvtuk Sonját a rendkívül veszélyesen kinéző kutyáktól, addigra a többiek is visszaértek.

Nyomok a hóban

A délután szokás szerint ejtőzéssel és szaunázással telt, illetve megünnepeltük Sonja szülinapját. A két torta mellett kapott egy kis törölközőt (ennek létjogosultságáról majd egy másik postban), illetve Gilles-től egy nagy doboz nagyon finom belga csokit. Ez utóbbit mi is nagyon élveztük. :)

Tortavágás

A vacsora valamilyen tradicionális líbiai tészta volt, a helyszínen tartózkodó osztrák-líbiai-libanoni tálalásában (ez Ziad). Kicsit túl csípős volt, de nekem bejött.

Este sikerült kipipálni a sarki fényeket is, de sajnos nem az igazán látványos színesekből jutott, hanem a fehéresebből, helyenként rozsdás árnyalattal. Azért nem néztek ki rosszul…

Éjszaka átjöttek hozzánk Manuelék némi iszogatásra, majd mi is páran átmentünk hozzájuk, lényeg a lényeg, hogy még reggel négykor is fent voltunk. Ekkor kitalálta az addigra már nem teljesen józan Bernhard, hogy menjünk napfelkeltét nézni. Nem akartuk, hogy egyedül haljon meg a hidegben (-25 fok!), ezért elkísértük. Fel is másztunk a tó közepén lévő kisebb, privát szauna tetejére és a környékbeli népszerűségünket valószínűleg kicsit csökkenő csendességgel beszélgettünk. (Ernst valamiért úgy gondolta, hogy jó ötlet farkasüvöltéssel üdvözölni a napot. Hárompercenként. Szerencsére fél óra után feladta és elment aludni.) Mivel a nap még nem nagyon látszott, ezért el akartam menni aludni, de lebeszéltek róla.

6 óra 5 perc

Ezalatt a fél óra alatt persze rájöttünk, hogy egyáltalán nem készültünk fel arra, hogy itt tényleg hideg van. Nagyon hideg. Nekem például nagyon fázott a lábam (utcai bakancs volt rajtam túrabakancs helyett és csak egy vastag zokni) és persze állandóan mozognunk kellett. Annyi eszünk mondjuk nem volt, hogy kihozzuk a sífutó cuccokat…

6 óra 31 perc

Kicsit később bevonultunk a tó közepére, hogy a fák ne takarjanak annyira, ez persze további szenvedést jelentett a hidegben, Bernhard kezdett elég rosszul kinézni, amin a rumos tonik sem segített (ennek vmi hihetetlen undorító íze van, én egy kortynál többet nem bírtam meginni, még jó, hogy elég kevés volt), de legalább nem fázott annyira. Ekkor már ő akarta feladni, de meggyőztük, hogy ha már egy órát vártunk, akkor még húsz perc csak nem árt. Végül tényleg felkelt a nap, mehettünk aludni.

6 óra 41 perc

Másnap (hosszas takarítás után) hazarepültünk.

Képek: Kiruna 148-193, Közlekedés 34-36.

Mar
28
2009
2

Kiruna, második nap

Balról jobbra, első sor: Manuel, Ernst, Én, Ivan, Bernhard, Remo; második sor: Luca, Ziad, Sonja, Andreas, Maria, Dominik, Laure, Louis, Daniel, Dali, Markus, Gilles. Készítette: Manuel Forrer

A második nap fő programja a híres Jégszálló megtekintése volt. A hotel Jukkasjärviban (ez mellesleg egy finn nemzetiségű falu volt valaha, talán most is az) fekszik, tehát valahogy el kellett ide jutni a táborból. Ehhez a helyi közlekedés egyik legfontosabb eszközét, a snowmobile-t használtuk. A snowmobile egy-két személyes valami, elől sílécekkel, hátul pedig lánctalppal. A mi példányaink olyan kilencvennel tudtak menni, de ezt csak a folyón tudtuk kihasználni, ugyanis nagyon érzékeny a buckákra és emiatt kegyetlenül dobálja az embert. Ez különösen igaz volt az erdei ösvényre, itt még kisebb ugratók is voltak, amiket persze a társaság többsége nagyon élvezett. Laurie mondjuk kevésbé, neki sikerült találkoznia egy fával, de megúszta különösebb gond nélkül és még a kauciót sem kellett kifizetnie.

Újonnan egymilliónál kezdődnek

A menetszél és az egyébként is hideg idő miatt jól be is öltöztünk, gyakorlatilag a síruhámra (kabát nélkül) vettem fel még egy overállt, nagyon vastag zoknit és csizmát. Kellett is , mert néha még így is hűvös volt.

Maga az Icehotel nagyon látványos, bár kicsit nagyobbra számítottam. Mármint magasabbra. Mivel nyáron elolvadna, ezért minden évben újjáépítik valamikor november környékén a közeli folyóból elöző évben kivágott jégtömbökből. Emiatt a design minden évben más és más. Két fő részből áll, a templomból és a tényleges szállóból.

Jégvágás

A templomot idén lapp szellemiségben tervezték, ez leginkább a sok agancsban nyilvánul meg, a rénszarvasbőr állandó kellék, mert közvetlenül a jégen ülni nem egészséges. A hely állítólag népszerű esküvői célpont, minden nap van egy-kettő, illetve gyerekeket is hoznak keresztelni. Tradicionálisan az ilyen gyerekek nevében szerepel az ice vagy is szótag, például Beatrice, Isidor, stb. A templomot építésekor felszentelik, majd olvadás előtt izé, szóval elveszik a szentségét. Bónusz pont annak, aki rájön, hogy van a deconsecrate magyarul, nekem fogalmam sincs. (A megszentségtelenít az a desecrate.)

Kép az oltár felől

A hotel mostani változatában körülbelül nyolcvan szoba van, ezek fele közönséges szoba (3500 kr – 98000 Ft.), másik fele design szoba, mindegyik különböző dekorációval (4300 kr – 120000 Ft.). Az árak egy éjszakára és a teljes két fős szobára vonatkoznak. Aki igazán különlegesre vágyik az kibérelheti az Art Suite-ot is (7000 kr – 196000 Ft.), ennek az a specialitása, hogy a csak az itt alvók élvezhetik a szépségét, a turisták elől el van zárva. (Épp ezért persze, lehet, hogy nagy átverés az egész és nem is szép.) A szálló ugyanis hat óráig 100 kr (2800 Ft.) ellenében látogatható, angol nyelvű vezetéssel egybekötve.

A galériában még több kép

A hotel része még az Absolut Icebar is, itt különféle italokat szolgálnak fel jégpoharakban. A különféle italok persze jórészt az Absolut cég termékei, de azért szórakoztató lehet. Persze az italok megívására csak kb. öt perc van, ugyanis utána belefagy a pohárba és olvasztgatni kell. Ez utóbbi egyébként nekünk is gondot okozott, a sör rendszeresen belefagyott a dobozokba. Ha ez felbontás előtt történik, akkor persze ömlik ki belőle, mert a jég több helyet foglal a víznél.

Hőszigetelt palackok

A Jégszálló elhagyása után megint egy kis snowmobile-ozás következett (itt megtapasztaltam, hogy ketten sokkal rosszabb menni, mert nem gyorsul annyira és nem tudod előre, hogy hol lesz a súlypontod), majd rénszarvas ebéd a tábortűz körül. Ez rénszarvashúsból, krumpliból és áfonyalekvárból állt, és nagyon ízlett.

Itt még készül

A szokásos délutáni aktivitásból kimaradt a sífutás, cserébe próbálkoztunk a lékhorgászattal. Az elmélet annyi, hogy a jégbe fúrunk egy léket, bedobjuk a csalit majd várunk. A gyakorlat az, hogy a léket fúrni szórakoztató, de nagyon fárasztó, várni meg borzasztó hideg és unalmas. Végül három nap alatt senki nem fogott semmit.

A rénszarvasbőrők elengedhetetlenek

Ezután az est fénypontja, a szauna következett. A szauna itt egy, a befagyott tó közepén álló kis házikó, egy tényleges szauna résszel és egy előtérrel (plusz egy raktárral). Mindkét szobában egy-egy fatüzelésű kályha van, ebbe kell pakolni az előzőleg felhasogatott fát. A szauna rész alján van egy csapóajtó, ez közvetlenül a tóba vezet, ami itt a szauna miatt kicsit melegebb, valahol nulla és három fok között. Mindenesetre jégdarabok még vidáman úszkálnak benne. Innen lehet kinyerni a vizet, illetve ide lehet beugrálni kicsit hűlni. A tipikus kör tehát egy kis sörözéssel vegyített melegedéssel kezdődik, amikor már nagyon meleg van, akkor vagy séta a hidegben (esetleg hóban fürdés), vagy pedig rövid úszkálás (pár másodperc) a tóban jön. Utóbbi során az első másodpercekben nem éreztem semmit, majd kezdett nagyon hideg lenni, a kimászás után meg kellemes bizsergés következett a lehűtött helyeken. Így a szauna itt a közösségi élet egyik középpontja, órákat lehet eltölteni különösebb problémák nélkül.

Szauna messzíről

Ez az idillt persze kicsit megtörte a második nap estéje, amikor végül hárman maradtunk a szaunában Ernsttel és Ziaddal. Alapvetően jól bírtuk a dolgot, ezért kicsit fokoztuk a tempót és raktunk meg a tűzre rendesen fát is, vizet is. A fűtésnek Ernst a nagy mestere, a technikája egy rövid ajtónyitásos szellőztetéssel (legyen friss levegő), a friss levegő elkeverésével majd az ajtók alapos becsukásával kezdődik. Ezután önt egy kis vizet a kövekre, a keletkező gőzt elkeveri a szaunában, majd lezárásként a szauna tetején felgyűlő forró levegőt a bennlévők felé legyezi (aufguß). (Ehhez persze kell egy törölköző.) Utóbbi érdekes élmény, de nem rossz – amíg az a levegő nem túl forró. Ezt a kört futottuk le három-négyszer, majd elkezdtünk különféle gondolkozós játékokat játszani, hogy teszteljük, hogyan viselkedik az agy melegben. Azért a teljesítményünk érezhetően leromlott. Mivel úgy éreztük, hogy még bírjuk egy kicsit, ezért Ernst futott még négy-öt kört ( a végére a vaskályha egy része már vörösizzásban volt). Az utolsó kettő már határozottan fájós volt, a legutolsó adag meleg levegő hatására meg Ziaddal elértük a tűréshatárunkat és reflexszerűen kimenekültünk a szaunából a hóra. (A reflexszerű itt tényleg azt jelenti, hogy a hőhullám után gondolkodás nélkül ugrottunk.) Nem volt azért rossz így utólag. :)

Szauna után az emberek gőzölögnek

Képek: Kiruna 59-147.

Mar
26
2009
0

Kiruna, első nap

Balról jobbra: Maria, Dominik, Ernst, Ziad, Bernhard, Sonja, Gilles, Luca

Hosszú szervezés után végül sikerült összehoznunk a kirunai kirándulást. Magáról Kirunáról annyit, hogy Svédország legészakibb városa kb. tizennyolcezer lakossal, akiknek többsége vasbányászatból él. A város a sarkkörtől északra van, ezért elég hideg tud lenni. Itt ez azt jelenti, hogy nappal olyan kellemes -10-tól +5-ig fok van, éjszaka meg kevésbé kellemes -30 fok is előfordul (szerencsére ritkán), a realitás mondjuk -20 környéke. A városban persze ennél kb. öt fokkal melegebb van, de mi egy kellemes kis tóparti kempingbe foglaltunk szállást.

Mivel azért ezekkel az infókkal már induláskor is tisztában voltam, ezért elég melegen csomagoltam: teljes síruha, kesztyűk (síkesztyű és egy frissen beszerzett pár, Attila postája ekkor még nem érkezett meg a lassan egy éve nála levőkkel- de utólag az vékony is lett volna), ágynemű. Mivel vasárnap indultunk és a Systembolag ilyenkor zárva van, ezért némi alkoholt is elraktam, ezek közül az alpesi szeder likőr érdemel külön említést.

Még nekem is túl édes

Stockholmból Kirunába kocsi nélkül vonattal vagy repülővel lehet eljutni. Mivel az előbbi tizennyolc óra, emiatt inkább a Norwegiant választottuk, ez egy viszonylag olcsó norvég (meglepő, nem?) légitársaság nagyon civilizált foglalórendszerrel. Mellesleg júniusban haza is velük megyek. A kirunai repülőtér a legkisebb nemzetközi repülőtér, amit eddig láttam (nem mintha állandóan repülnék…), egy terminállal és szinte családias hangulattal. A várója például nem sokkal kisebb, mint a Kelenföldi pályaudvarnak.

Itt még kellemesen meleg van

Némi bevásárlás után találkoztunk Mirjammal, egy eredetileg Londonban élő spanyol nővel, aki az utóbbi tíz évben a svéd férjével kempinget üzemeltet Kirunában. Mi egy nyolcszemélyes házban laktunk kilencen, de ez nem okozott problémát, kellemesen elfértünk, csak a melegvízzel kellett óvatosan bánni.

A tévét szerintem be sem kapcsoltuk

A berendezkedés után Bernharddal rögtön el is mentünk sífutni (cross-country skiing, ha így valakinek ismerősebb). Az itt használt felszerelés egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a sícipő sarka nincs lerögzítve és sokkal hajlékonyabb az alpesi sícipőkhöz képest, így lehetővé teszi a tipikus sífutó mozgást, aminek a már elég fáradt változatát Sonja demonstrálja ezen a rövid videón. A lécek könnyebbek és keskenyebbek, vagyis nagyon gyorsan lehet velük vízszintes terepen haladni, ha az elég sima és mindenképpen kellemesebb mély hóban ezekkel siklani, mint térdig besüppedve gyalogolni.

Legyen rólam is kép. :)

Síelés után esti szaunázás következett, Ernst itt már kezdte megmutatni karmait, ami miatt a kirándulás végére ördögnek becéztük, és félelemmel tekintettük minden lépését a szaunában, de erről bővebben a második napról szóló, holnapi postban.

Képek: Vegyes 350-351, Kiruna 1-58, Közlekedés 27-33.

Written by in: Blogblogblog | Címke:,
Mar
17
2009
3

Vasárnap hajnal

Ott hagytam abba, hogy Michael megígérte, hogy visszadja a pulcsimat ma és elindultam hazafelé. Útközben kaptam Markustól egy sms-t, hogy “Wenn sie nicht schweitzer deutsch kann wird es prolblematisch”. Úgy tűnik elfelejtette azt az aprócska problémát, hogy nem tudok németül, sebaj kitaláljuk mit akar:

  • Wenn: biztos valami kérdőszó, mondjuk az, hogy hol
  • sie: she?
  • nicht: nem
  • schweitzer: na ez passz, ugorjunk
  • deutsch: ez német, ez ok
  • kann: talán can?
  • wird: hmm, mondjuk wierd az az fura
  • es: passz
  • problematisch: olyan nincs, hogy ez nem azt jelenti, hogy problémás

Aha, szóval azt kérdezi, hogy hol van valami csaj és vmi szerinte fura és problémás. Következtetés: anyád, miért pont én tudjam, hol van a barátnőd. (Danielaval mellesleg elég jóban vagyok, de amikor utoljára láttam az este, akkor egy bangladeshi sráccal táncolt.) Hazaértem, leültem a gép elé, előhúztam a Google Translate-t, majd úgy döntöttem, hogy a német nyelvértelmezési képességeim még bőven csiszolásra szorulnak. Épp elkezdtem neki írni egy válasz sms-t, természetesen németül, amikor kopogtak és bejött a nyitott ajtón egy elég nagydarab tetovált metálos csaj. Hazaérkeztemkor elfelejtettem becsukni az ajtót…

Kiderült, hogy ő a szembeszomszéd (meg az alkatilag hasonló, szintén tetovált, szintén metálos pasija) és az előszőr is azt tanácsolja, hogy ebben az apartmanházban mindig alaposan zárjam be az ajtót, másrészt aziránt érdeklődik, hogy nem tudok-e valamit a folyósón összetört üvegajtóról.  Ezután beszélgettünk vagy öt percet, amiután feltette azt a kérdést, amit minden metálos csaj (v nemcsaj) feltesz öt perc után: van-e nálad alkohol. Gondoltam ennyit megér a jószomszédi viszony, ezért elővettem a hűtőből az iszonyatosan rossz izű dél-afrikai boromat, amit néha főzéshez használok és átmentem hozzájuk. Itt megismerkedtem a bandájuk még két tagjával (szintén hízóméret), egy pokróc alól álmosan kinéző hajzuhataggal (vkinek a barátnője Kaliforniából) és két macskával, akik nem szeretik ha felveszik őket, pedig de.

Annak ellenére, hogy a társaság a KTH-t sznob helynek tartja (de tippre szerintem bármilyen egyetemi szintű oktatásról ez a véleményük), az eddigi ittartózkodásom során nekik volt a legtisztább angol és svéd kiejtésük és értelmesen beszélgettünk a metálról, a svéd politikáról és történelemről. Végül négy körül sikerült ténylegesen lefeküdnöm…

Written by in: Blogblogblog | Címke:,
Mar
15
2009
5

Megünnepeljük a vizsgaidőszak végét

Miután a szerdai vizsgámmal lezártam az writing good essays aktuális negyedévet, egy hosszú hétvégényi aktív pihenés következett. Pénteken elnéztünk a metróhoz tartozó talált tárgyak osztályára, ugyanis sikerült pár hete elhagynom egy fél pár kesztyűt (:(), és azt mondták, hogy legalább egy hét az átfutási idő. Gondoltam három hét elég lesz. A kesztyű nem lett meg, szóval vennem kell egy pár újat. A lényeg mindenesetre nem ebben van, hanem abban, hogy ezután elnéztünk sushit enni egy japán gyorsétterembe, amiből végülis egy miso leves, húsz darabos sushitál és egy bento lett (hétvégi dorbézolás #1). A sushi kicsi rizsgombócokból áll, amire különféle feltéteket raknak, leggyakrabban halat, bár mi kaptunk pl. avokádósat is. A bento gyakorlatilag egy nagy doboz, benne mindenféle vegyes dologgal, a miénk még egy adag sushi melett tartalmazott csirkehúst, marhahúst (konkrétan a pultos szerint ox, de ennek nem tulajdonítok nagy jelentőséget) zöldségeket és rizst. A kajához ingyen citromos víz járt, ami a wasabi csípőssége miatt szép gesztus. Ja, megint pálcikákat használtam. :)

Mivel a szombati síeléshez szükségem volt egy lap nyomtatására, ezért elmentünk a Stockholmi Egyetem könyvtárába (igazából Daniela oda ment tanulni, csak ugye még ide-oda elnéztünk, pl. ő is elhagyta a kesztyűjét.), ahol nagy meglepetésemre a gépek fele Mac volt. Biztos a designerek miatt.

A péntek este egy szaunapartival fejeződött be, François vezetésével befoglaltuk a HK szaunát kb. tizenöten és alkoholizálással valamint hógolyózással zártuk a napot. Egyesek tiltakoztak, hogy nyilvánosan rakjak fel erről képeket, de küldök linket az albumhoz, ha érdekel valakit. (Regelni nem kell.) Innen negyed egy körül távoztam, mert a síbusz reggel hétkor indult.

Egy képet azért berakok

A busz olyan volt, mint bármelyik másik síbusz, beleértve azt is, hogy a mögöttünk lévő társaság bűzlött az alkoholtól. Maga a pálya (Romme Alpin) egyébként nem volt nagy szám, itt van róla egy térkép. Egy napos kikapcsolódásra azért elegek voltak a pályák és szerencsére nem volt nagy tömeg, a hó meg kiváló minőségű volt. A lejtők egyébként elég könnyűek voltak, egy itteni fekete olyan nehéz, mint egy francia vagy osztrák piros. A reggelim nem volt túl bőséges a korai indulás előtt, emiatt a hüttében (amit persze itt vmi teljesen másnak hívnak (Toppstugan)) elettem egy halom koronát (golaschsoppe és palacsinta, hétvégi dorbézolás #2). Visszafelé a buszon kicsit elpilledtem, és fura álmaim voltak a háttérben futó film és Žagar kombinációjából. Később kiderült, hogy másoknak is, persze Žagar nélkül.

Bernhard, Sonja, én, Daniel

Este Tentapub volt, ez a buli, amin a nép hivatalosan is megünnepli a vizsgaidőszak végét és azt, hogy a HK olcsón adja a piát. A társaság nagyon jó volt és a zene sem volt a szokásos nagyon rossz. A ruhatárban mindenesetre elhagyták a pulcsimat, de épp az ismerős Michael volt bent, tehát megígérte, hogy megkeresi és kedden elhozza Kista pubba.

A többit később.

Képek: Vegyes album 302-324.

Mar
13
2009
0

Mobile Business

Szerdán megvolt KTH-s pályafutásom első vizsgája Mobile Businessből.  A Mobile Business nem meglepő módon a különféle mobil technológiák üzleti felhasználásával foglalkozik. Gyakorlatilag azt tanultuk meg, hogy hogyan tudjuk felmérni, hogy egy adott megoldás piaci bevezetése megéri-e a cégnek, hogyan lehet ezt modellezni, a cég a piacon milyen versenyhelyzetben van és hasonlókat. Külön kitértünk a különböző trendekre és új technológiákra.

Az órákat különféle meghívott előadók tartották (Intel, IBM, tanácsadó cégek), általában a szöveggyűjteményben található esetelemzéseket fejtették ki bővebben. Mind jól tudtak angolul és érdekesen adtak elő. Az egész tárgyhoz tartozott egy szöveggyűjtemény és egy tankönyv (lásd kép). Utóbbi az én gazdasági szempontból azért laikus szememnek nagyon tetszett, bár a technológiai részén látszik, hogy már négy éves.

Nem volt olcsó.

Nem volt olcsó.

A vizsga maga nem volt nehéz (ha valakit érdekel, itt meg lehet nézni), kifejtős kérdések voltak. A terem tele volt öreg nénikkel, akik őrködtek; azért annak ellenére, hogy a KTH-s kézikönyv szerint “a vizsgákon való csalás Svédországban szociálisan nem elfogadott”, biztosra mennek. Biztos a sok külföldi miatt. A végére mindenesetre teljesen kifáradtam, négy órás volt és tizenkét oldalt írtam.

A 7,5 kredit megszerzéséhez elvártak még egy húsz oldalas esszét is. Mi az RFID lehetőségei a fejlődő országokban témát választottuk és nagy nehezen összeszenvedtük az igényelt oldalszámot, de a végére már a TIRIS kártyáról is került bele elemzés, meg egy kis privacy paranoia. Visszadobták kiegészítésre, mondjuk mindenkiét visszadobták, tehát nem vagyunk rosszabak, mint a többiek. (Azért ebben az is benne van, hogy a kiírás kicsit ködös volt.)

Azóta picit olvadt

Unokahúgommal való beszélgetés után rájöttem, hogy a két ország időjárása mennyire eltér, itt havazik, otthon meg csicseregnek a madarak és kinti foci van.Bár a madarak itt is csicseregnek. :)

Csütörtök este voltam megint táncolni, határozottan jobban ment mint elsőre. A New York-i salsa melett volt egy kis kubai is, a New York-i jobban tetszik, de ez még kialakul.

Képek: Vegyes album 301.

Written by in: Blogblogblog | Címke:,
Mar
10
2009
2

Behozom a lemaradást, második rész

Kicsit elindulásom után megkértem Öcsit, hogy fotózza le a gerlés és a Maós graffittit az Etele téren, mielőtt elbontják a falakat, vagy baja esik. (A legrosszabbik esetben persze még ott lesz 2015-ig…) Kisebb késéssel ez meg is történt, de cserébe túlteljesítette a tervet, ha már itt vagyok, akkor miért ne alapon lefotózta az egész sorozatot. (Köszi szépen!) A képek a galériámban megnézhetőek, klikk a képre és hajrá. (Ide meg képzeljetek egy igen, én is elítélem a csúnya graffitiket, ha házfalon van blablát. A tageket meg ki nem állhatom.)

Lehet, hogy nem Mao akar lenni, de nagyon hasonlít

Szerda délután megtartottuk a Mobile Business előadásunkat, nem sikerült rosszul, de tanulság, hogy sokkal többet kell dolgoznom egy előadáson, ha angol nyelvű. Az egész Mobile Businessről majd részletesebben írok a szerdai vizsga után.

A hét kicsit telítve volt múzeumokkal, mert csütörtökön a Swedish Societyval elmentünk a Nobel múzeumba. Ez meglepő módon a Nobel-díjról szól és nagyon modern. A helyhiány miatt ugyanis a múzeum lényege négy vetítőterem, ahol rövid videóklippeket mutatnak alkotókról, kreativitásról és különböző alkotói műhelyekről. Voltak kétségeim, de tényleg nagyon jól működik. Persze egy csomó más háttérinfót is megtudtunk a kiválasztási folyamatokról, a díj összegéről (ami állandóan változik, attól függően, hogy az alapítvány menedzserei éppen mennyire gazdálkodtak jól), meg a kategóriákról. A múzeumhoz tartozik egy kávézó is, aminek a székein a Nobel-díjasok kézjegyei láthatók, egy széken egy évnyi (azaz hat, illetve korábban öt). Azért az tetszett, hogy a bemutatásul használt széken épp Kertész Imre aláírása is szerepelt. :) (Sajnos fotózni nemigen lehetett.)

A dekoráció persze nem sokáig bírta

Pénteken megint vacsorázás volt Stadshagenben, ezúttal szülinap nélkül, Daniela és Alessandro készítettek különféle édességeket, el fogok hízni. Kezdés után kis idővel belevegyültünk az egy szinttel lejebb lévő hasonló eseménybe, ami persze még többféle kaját és még több új embert jelentett, akiknek meg kéne jegyezni a nevét. A legtöbbnek nem sikerült, majd ha megint találkozunk, akkor csak menni fog…

Valamikor a héten meg gyártottam a blogról egy ilyet is a Wordle segítségével:

Egyébként teljesen látszik, hogy melyik két szót használom túl gyakran

Egyébként teljesen látszik, hogy melyik két szót használom túl gyakran

A Wordle az RSS alapján letölti a bejegyzéseimet és megszámolja, hogy mely szavakat hányszor használtam. (Névelők, kötőszavak, stb. nélkül persze.)  Az egészből pedig egy ilyen szép képet gyárt, amit lehet ismerősöknek mutogatni.

Képek: Vegyes album: 296-300, Buli album: 102-153.

Mar
08
2009
2

Behozom a lemaradást, első rész

Hát egy kicsit elcsúsztam a blogírással, de eléggé el voltam foglalva és egy post megírása nem két perc. Mivel utálok hosszú bejegyzéseket olvasni (és ezért írni is), emiatt az utóbbi pár napomat szépen adagolva írom meg, így legalább fenntartom az érdeklődést.

Ha jól sejtem múlt pénteken hagytam félbe utoljára a narratíva szálát.  (Daniela egyébként még azóta tartozik nekem 400 koronával aznapról, sikerült tönkretennie valahogy a hitelkártyáját és várja az újat…)  Péntek este elmentünk bulizni jó sokan az Allhuset nevű egyetemi szórakozóhelyre, ahol ska koncert volt. Nem volt rossz, de a magyar felhozatal nagyságrendekkel jobb. Az utána következő DJ végre rendesen tudta egymás után pakolni a számokat, cserébe maguk a számok voltak egész jó számok egész borzasztó remixei.

Tőlem egy pici Unicumot kapott

Ernstnek mostanában volt a szülinapja, ezért megejtettük a szokásos szülinapi ünneplős vacsorát a Stadshageni kollégiumban. Ilyenkor mindig az ünnepelt készít valami kaját (tiszta Hobbitfalva), Ernst egy tradicionális osztrák édesség a Kaiserschmarren volt, ami állítólag anno Sissynek lett készítve, de az ő adagját is Ferencjóska ette meg, mert a császárné szerint túlságosan hizlalná. (Sissyt valamiért nem szeretem. Lady Dit sem.) A császárné mellesleg rosszul járt, nemcsak azért mert ledöfték, hanem mert a kaja határozottan finom volt. Édes-habos-tésztás és laktató.

Az ezutáni metrózás során Bernhard végre megmagyarázott nekem valamit, amit addig nem értettem és tudatosan fel sem fogtam, hogy nem értem. Amikor a metró elindul, én megszokásból néha nem szoktam kapaszkodni, csak úgy állok, hogy ne legyen probléma. És itt mindig meg kell kapaszkodnom, míg otthon gond nélkül megállok. A probléma abból adódik, hogy az itteni metrók rossz irányba mennek! A metrók megépítésekor ugyanis Svédországban még bal oldali közlekedés volt, és a metrókat is így építették. Ezért én a másik irányú indulásra számítok, ami persze pont arra nem jó, amerre ténylegesen megyünk. :)

Frank Cadogan Cowper: Vanity

Frank Cadogan Cowper: Vanity

Kedden elnéztünk Sonjával az egyik helybeli múzeumba (van 63 legalább), ahhol az állandó kiállításokon kívűl (Rembrandt, vegyes svéd, vegyes francia) kívűl megnéztünk egy preraffaelita kiálítást is. Lehet, hogy műveletlen vagyok, de eddig ők kimaradtak az életemből. Ők olyan XIX. századi művészek voltak, akik a Raffaello előtti művészethez nyúltak vissza inspirációként. A képek jók voltak, de én hiányoltam a múzeumból a képek számozását és a különböző kiállítások elválasztását. A svéd néplélekre jellemző dolog még az önkiszolgáló ruhatár. Magyarul van egy ruhatár, keresel egy vállfát és ráakasztod a kabátodat. Úgy tűnik a svédek becsületesek, kevés a bevándorló és/vagy minden be van kamerázva.

Kedd este észrevettem, hogy a sundbybergi ICA polcain megjelent egy új termék, és még csak nem is volt drága. Rögtön vettem is belőle egy párat.

Finom.

Képek: Vegyes album: 270-296, Buli album: 77-101.

Powered by WordPress. Theme: TheBuckmaker. Download PHP Scripts, Tyrol