Apr
09
2009
2

A királynő szigete és egy hazaút

Hétvégén Drottningholmba mentünk el, ez az egyik fő királyi palota a kettő közül, ami azt jelenti, hogy laknak is benne. A szűkebben vett svéd királyi család hivatalosan öt generic cialis tagból áll, király, királyné, két lány, egy fiú. A legtöbb országgal ellentétben 1979-ban bevezették azt a szabályozást, hogy a legidősebb gyerek örököl nemre való tekintet nélkül; legalább könnyebb lesz elkerülni az olyan problémákat, amibe Japán egész csúnyán belefutott (és valami hihetetlen szerencsével úszott meg).

Balról jobbra

Balról jobbra: Károly Fülöp herceg, Madeleine hercegnő, XVI. Károly Gusztáv, Szilvia királyné, Viktória koronahercegnő

Szóval Drottningholmban lakik a király és a királyné, a gyerekek már kirepültek. Ha a zászlórendszer olyan, mint Londonban, akkor épp otthon voltak látogatásunk alatt, természetesen a látogatóktól jól elzárt részeken. A kastély egyébként nem túl nagy és belülről annyira nem is különleges, a történelmi áttekintés jobban érdekelt. (Ennek hosszabb ismertetését most kihagyom, a lényeg annyi, hogy a kastélyt Hedvig Eleonóra régens-királyné építette a XVII. században, később pedig Louise Ulrika királyné alatt nyerte el mostani formáját.)

Én, kastéllyal

Az épületnél nekem sokkal jobban tetszett az azt körbevevő park, ezt francia mintára egészen szabályosra tervezték, mindenesetre tele van sövényekkel, hatalmas fákkal és egyébként is nagyon jól néz ki. A kínai pavilonok egyikében pedig egy kellemes kis kávézó is működik, ahol finom sütiket árulnak.

A pavilonok nem tetszenek, inkább a sütit mutatom meg

A parkhoz tartozik egy nagyon nagy kutyafuttató is, helyes kis vizesárokkal körülvéve. Mivel Sonja rettenetes fél a kutyáktól, ezért ez egy különösen szórakoztató része volt a kirándulásnak. 🙂

Sonját biztonságba kísérik

A hétvége többi része tanulással telt, az egyik tárgyam (Wireless Transmission Techniques) elég nehéz, kicsit olyan mint a Mobil és szélessávú kommunikáció és a paplacis Mobil hírközlés alapjai vegyítve, csak sokkal több, elsőre nagyon nehéz számolási példával. (Antennák, hulámterjedés, integrálások.) Ebből volt egy kétfős házi feladat, amit Ana Maria Melendez Queroval kellett megcsinálnom, ő egy helyes kis spanyol csaj, eléggé ért a dolgokhoz, de a kommunikáció kicsit nehézkes a hiányos angoltudása miatt. Nem olyan fájdalmas mint Zuzu Petalsszal, de legalább olyan szórakoztató.

Még korábbi fotó, de most is így néz ki

A házit kedden adták ki, én ugye szerdán jöttem haza, később mindkettőnknek van elég dolga. Megoldás: kedden átmegyek és megcsináljuk egy lendülettel. Szerencsére a tanár már délután felrakta, tehát az eredeti 9PM-3AM terv helyett 6PM-1AM lett, ami azért jóval barátságosabb. A házi egyébként meglepően egyszerű volt, nagyrészt Matlabos számolgatás, vevőoptimalizálás meg ilyenek, de a végére elég hullák voltunk mindketten.

A picture with extremely important information regarding Swedens strategy to win the football word championship in 2010

"...a picture with extremely important information regarding Sweden's strategy to win the football word championship in 2010."

A gépem reggel tízkor indult Arlandáról, szóval kicsit kómásan indult a reggelem három óra alvás után. Csomagolás, mosogatás, jegyvétel Arlanda Expressre, rohanás pendeltåghoz (kb. HÉV). Az Arlanda Express elé beállt valami lassú jármű, ezért a normális sebessége felével ment csak (vagyis nyolcvanöttel csorogtunk), jellemző módon ezért nem győztek két nyelven szóban és feliratokkal bocsánatot kérni. Más világ…

A check-in persze eltartott egy ideig, a WizzAir ugyanis kedd este otthagyott 50 magyar utast Stockholmban gép nélkül, akik egy része persze a reggeli Malév gépre szorult át.  (Utánaolvastam, a WizzAir gép hajnalban kilenc utas kivételével mégis elrepült, csak gyárilag volt túlfoglalás.) Azok a kedves utasok, akik hajlandóak voltak a szerda reggeli helyett a szerda esti járatot választani, 250 euró hálapénzben részesültek. Nem is rossz egy napi keresetnek, de én nem éltem a lehetőséggel.

Ferihegyen kiderült, hogy fogalmam sincs az OTP-s kártyám PIN-kódjáról, ami még okozhat kellemetlenségeket, de most szerencsére meghálálta magát, hogy mindhárom kártyámat magammal hordom: nemsokára már a kisbuszban voltam, ahol szórakoztató társalgást folytattam egy idős svéd házaspárral, akik többek között megjegyezték, hogy Budapest milyen szép tiszta. Mindezt úgy, hogy Stockholmból jöttek. Az országimázst próbáltam nem nagyon rombolni, de azért igyekeztem majdani csalódásukat enyhíteni. Azért remélem jól érzik magukat.

Képek: Vegyes2 album 1-91.

Written by in: Blogblogblog | Címke:, ,
Mar
28
2009
2

Kiruna, második nap

Balról jobbra, első sor: Manuel, Ernst, Én, Ivan, Bernhard, Remo; második sor: Luca, Ziad, Sonja, Andreas, Maria, Dominik, Laure, Louis, Daniel, Dali, Markus, Gilles. Készítette: Manuel Forrer

A második nap fő programja a híres Jégszálló megtekintése volt. A hotel Jukkasjärviban (ez mellesleg egy finn nemzetiségű falu volt valaha, talán most is az) fekszik, tehát valahogy el kellett ide jutni a táborból. Ehhez a helyi közlekedés egyik legfontosabb eszközét, a snowmobile-t használtuk. A snowmobile egy-két személyes valami, elől sílécekkel, hátul pedig lánctalppal. A mi példányaink olyan kilencvennel tudtak menni, de ezt csak a folyón tudtuk kihasználni, ugyanis nagyon érzékeny a buckákra és emiatt kegyetlenül dobálja az embert. Ez különösen igaz volt az erdei ösvényre, itt még kisebb ugratók is voltak, amiket persze a társaság többsége nagyon élvezett. Laurie mondjuk kevésbé, neki sikerült találkoznia egy fával, de megúszta különösebb gond nélkül és még a kauciót sem kellett kifizetnie.

Újonnan egymilliónál kezdődnek

A menetszél és az egyébként is hideg idő miatt jól be is öltöztünk, gyakorlatilag a síruhámra (kabát nélkül) vettem fel még egy overállt, nagyon vastag zoknit és csizmát. Kellett is , mert néha még így is hűvös volt.

Maga az Icehotel nagyon látványos, bár kicsit nagyobbra számítottam. Mármint magasabbra. Mivel nyáron elolvadna, ezért minden évben újjáépítik valamikor november környékén a közeli folyóból elöző évben kivágott jégtömbökből. Emiatt a design minden évben más és más. Két fő részből áll, a templomból és a tényleges szállóból.

Jégvágás

A templomot idén lapp szellemiségben tervezték, ez leginkább a sok agancsban nyilvánul meg, a rénszarvasbőr állandó kellék, mert közvetlenül a jégen ülni nem egészséges. A hely állítólag népszerű esküvői célpont, minden nap van egy-kettő, illetve gyerekeket is hoznak keresztelni. Tradicionálisan az ilyen gyerekek nevében szerepel az ice vagy is szótag, például Beatrice, Isidor, stb. A templomot építésekor felszentelik, majd olvadás előtt izé, szóval elveszik a szentségét. Bónusz pont annak, aki rájön, hogy van a deconsecrate magyarul, nekem fogalmam sincs. (A megszentségtelenít az a desecrate.)

Kép az oltár felől

A hotel mostani változatában körülbelül nyolcvan szoba van, ezek fele közönséges szoba (3500 kr – 98000 Ft.), másik fele design szoba, mindegyik különböző dekorációval (4300 kr – 120000 Ft.). Az árak egy éjszakára és a teljes két fős szobára vonatkoznak. Aki igazán különlegesre vágyik az kibérelheti az Art Suite-ot is (7000 kr – 196000 Ft.), ennek az a specialitása, hogy a csak az itt alvók élvezhetik a szépségét, a turisták elől el van zárva. (Épp ezért persze, lehet, hogy nagy átverés az egész és nem is szép.) A szálló ugyanis hat óráig 100 kr (2800 Ft.) ellenében látogatható, angol nyelvű vezetéssel egybekötve.

A galériában még több kép

A hotel része még az Absolut Icebar is, itt különféle italokat szolgálnak fel jégpoharakban. A különféle italok persze jórészt az Absolut cég termékei, de azért szórakoztató lehet. Persze az italok megívására csak kb. öt perc van, ugyanis utána belefagy a pohárba és olvasztgatni kell. Ez utóbbi egyébként nekünk is gondot okozott, a sör rendszeresen belefagyott a dobozokba. Ha ez felbontás előtt történik, akkor persze ömlik ki belőle, mert a jég több helyet foglal a víznél.

Hőszigetelt palackok

A Jégszálló elhagyása után megint egy kis snowmobile-ozás következett (itt megtapasztaltam, hogy ketten sokkal rosszabb menni, mert nem gyorsul annyira és nem tudod előre, hogy hol lesz a súlypontod), majd rénszarvas ebéd a tábortűz körül. Ez rénszarvashúsból, krumpliból és áfonyalekvárból állt, és nagyon ízlett.

Itt még készül

A szokásos délutáni aktivitásból kimaradt a sífutás, cserébe próbálkoztunk a lékhorgászattal. Az elmélet annyi, hogy a jégbe fúrunk egy léket, bedobjuk a csalit majd várunk. A gyakorlat az, hogy a léket fúrni szórakoztató, de nagyon fárasztó, várni meg borzasztó hideg és unalmas. Végül három nap alatt senki nem fogott semmit.

A rénszarvasbőrők elengedhetetlenek

Ezután az est fénypontja, a szauna következett. A szauna itt egy, a befagyott tó közepén álló kis házikó, egy tényleges szauna résszel és egy előtérrel (plusz egy raktárral). Mindkét szobában egy-egy fatüzelésű kályha van, ebbe kell pakolni az előzőleg felhasogatott fát. A szauna rész alján van egy csapóajtó, ez közvetlenül a tóba vezet, ami itt a szauna miatt kicsit melegebb, valahol nulla és három fok között. Mindenesetre jégdarabok még vidáman úszkálnak benne. Innen lehet kinyerni a vizet, illetve ide lehet beugrálni kicsit hűlni. A tipikus kör tehát egy kis sörözéssel vegyített melegedéssel kezdődik, amikor már nagyon meleg van, akkor vagy séta a hidegben (esetleg hóban fürdés), vagy pedig rövid úszkálás (pár másodperc) a tóban jön. Utóbbi során az első másodpercekben nem éreztem semmit, majd kezdett nagyon hideg lenni, a kimászás után meg kellemes bizsergés következett a lehűtött helyeken. Így a szauna itt a közösségi élet egyik középpontja, órákat lehet eltölteni különösebb problémák nélkül.

Szauna messzíről

Ez az idillt persze kicsit megtörte a második nap estéje, amikor végül hárman maradtunk a szaunában Ernsttel és Ziaddal. Alapvetően jól bírtuk a dolgot, ezért kicsit fokoztuk a tempót és raktunk meg a tűzre rendesen fát is, vizet is. A fűtésnek Ernst a nagy mestere, a technikája egy rövid ajtónyitásos szellőztetéssel (legyen friss levegő), a friss levegő elkeverésével majd az ajtók alapos becsukásával kezdődik. Ezután önt egy kis vizet a kövekre, a keletkező gőzt elkeveri a szaunában, majd lezárásként a szauna tetején felgyűlő forró levegőt a bennlévők felé legyezi (aufguß). (Ehhez persze kell egy törölköző.) Utóbbi érdekes élmény, de nem rossz – amíg az a levegő nem túl forró. Ezt a kört futottuk le három-négyszer, majd elkezdtünk különféle gondolkozós játékokat játszani, hogy teszteljük, hogyan viselkedik az agy melegben. Azért a teljesítményünk érezhetően leromlott. Mivel úgy éreztük, hogy még bírjuk egy kicsit, ezért Ernst futott még négy-öt kört ( a végére a vaskályha egy része már vörösizzásban volt). Az utolsó kettő már határozottan fájós volt, a legutolsó adag meleg levegő hatására meg Ziaddal elértük a tűréshatárunkat és reflexszerűen kimenekültünk a szaunából a hóra. (A reflexszerű itt tényleg azt jelenti, hogy a hőhullám után gondolkodás nélkül ugrottunk.) Nem volt azért rossz így utólag. 🙂

Szauna után az emberek gőzölögnek

Képek: Kiruna 59-147.

Mar
08
2009
2

Behozom a lemaradást, első rész

Hát egy kicsit elcsúsztam a blogírással, de eléggé el voltam foglalva és egy post megírása nem két perc. Mivel utálok hosszú bejegyzéseket olvasni (és ezért írni is), emiatt az utóbbi pár napomat szépen adagolva írom meg, így legalább fenntartom az érdeklődést.

Ha jól sejtem múlt pénteken hagytam félbe utoljára a narratíva szálát.  (Daniela egyébként még azóta tartozik nekem 400 koronával aznapról, sikerült tönkretennie valahogy a hitelkártyáját és várja az újat…)  Péntek este elmentünk bulizni jó sokan az Allhuset nevű egyetemi szórakozóhelyre, ahol ska koncert volt. Nem volt rossz, de a magyar felhozatal nagyságrendekkel jobb. Az utána következő DJ végre rendesen tudta egymás után pakolni a számokat, cserébe maguk a számok voltak egész jó számok egész borzasztó remixei.

Tőlem egy pici Unicumot kapott

Ernstnek mostanában volt a szülinapja, ezért megejtettük a szokásos szülinapi ünneplős vacsorát a Stadshageni kollégiumban. Ilyenkor mindig az ünnepelt készít valami kaját (tiszta Hobbitfalva), Ernst egy tradicionális osztrák édesség a Kaiserschmarren volt, ami állítólag anno Sissynek lett készítve, de az ő adagját is Ferencjóska ette meg, mert a császárné szerint túlságosan hizlalná. (Sissyt valamiért nem szeretem. Lady Dit sem.) A császárné mellesleg rosszul járt, nemcsak azért mert ledöfték, hanem mert a kaja határozottan finom volt. Édes-habos-tésztás és laktató.

Az ezutáni metrózás során Bernhard végre megmagyarázott nekem valamit, amit addig nem értettem és tudatosan fel sem fogtam, hogy nem értem. Amikor a metró elindul, én megszokásból néha nem szoktam kapaszkodni, csak úgy állok, hogy ne legyen probléma. És itt mindig meg kell kapaszkodnom, míg otthon gond nélkül megállok. A probléma abból adódik, hogy az itteni metrók rossz irányba mennek! A metrók megépítésekor ugyanis Svédországban még bal oldali közlekedés volt, és a metrókat is így építették. Ezért én a másik irányú indulásra számítok, ami persze pont arra nem jó, amerre ténylegesen megyünk. 🙂

Frank Cadogan Cowper: Vanity

Frank Cadogan Cowper: Vanity

Kedden elnéztünk Sonjával az egyik helybeli múzeumba (van 63 legalább), ahhol az állandó kiállításokon kívűl (Rembrandt, vegyes svéd, vegyes francia) kívűl megnéztünk egy preraffaelita kiálítást is. Lehet, hogy műveletlen vagyok, de eddig ők kimaradtak az életemből. Ők olyan XIX. századi művészek voltak, akik a Raffaello előtti művészethez nyúltak vissza inspirációként. A képek jók voltak, de én hiányoltam a múzeumból a képek számozását és a különböző kiállítások elválasztását. A svéd néplélekre jellemző dolog még az önkiszolgáló ruhatár. Magyarul van egy ruhatár, keresel egy vállfát és ráakasztod a kabátodat. Úgy tűnik a svédek becsületesek, kevés a bevándorló és/vagy minden be van kamerázva.

Kedd este észrevettem, hogy a sundbybergi ICA polcain megjelent egy új termék, és még csak nem is volt drága. Rögtön vettem is belőle egy párat.

Finom.

Képek: Vegyes album: 270-296, Buli album: 77-101.

Feb
06
2009
0

Park és vendégek

Kedden folytattuk Stockholm felfedezését, elmentünk egy parkba, amiről azt hallottuk, hogy jól néz ki. Persze előre nem néztem utána, hogy hova is megyünk pontosan, így sikerült két átszállással eljutni egy olyan helyre, ahova Sundbybergből közvetlen buszjárat van… A park nagyon hangulatos, ráadásul tele van fenyőfákkal, amiket én imádok. Az utóbbi időben a környéken havazik, ezért mindent pár centis hó fed – pont annyi, hogy jól nézzen ki, de még normálisan lehessen bakancs nélkül közlekedni. A parkban lévő tó (ami igazából az öböl része, csak kicsi az összeköttetés) pár centi vastagságban be van fagyva, emiatt a környékről ide járnak ki az emberek korcsolyázni (van olyan, aki babakocsival), illetve néhányan bicikliznek. A jégen van egy vékony hóréteg, ezért a korcsolyások sem akadnak el és a biciklisek sem csúszkálnak össze-vissza. Érdekes, hogy helyiek korcsolyája kicsit másmilyen az általam megszokottnál, nem tudnám megmondani a különbséget, de valahogy más. (Talán a fémrész hosszabb?)

Egy pavilon

A séta vége felé már kicsit fáztunk, mert a tavon fújt a szél. Szerencsére éppen jött a busz hazafelé, ahol a megszokottal ellentétben hatalmas tömeg volt, olyan érdi busz szintű. Tehát még száz ember felfér…

Szerdán kaptam egy mailt Krisztián ismerőseitől, hogy két napra Stockholmba jönnek és nem szállhatnának meg esetleg nálam. Rövid gondolkozás után visszaírtam, hogy öten sokan vannak, de hárman jöhetnek, és akkor csak két embernek kell hostelt keresniük. Végülis miért is ne. Egyébként a srácok (kerekítés: három fiú, két lány) a hátizsákos turista kategóriájába tartoznak, Londonba mennek tovább, szintén két napra. Megbeszéltem velük, hogy a csütörtöki Swedish Society óra után felveszem őket.

Az óra egyébként egy közepesen unalmas előadással kezdődött a svéd ipari forradalmakról, ami így kiváló kontrasztot képzett az aznapi Mobile Business-szel, amin egy számomra ismeretlen tanácsadócég egyik munkatársa beszélt az értékteremtésről. Szerencsére az ipari forradalmak után filmnézés következett: játékfilm a svéd vidéki és városi élet, illetve azok felfogásbeli különbsége konfliktusáról. Határozottan tetszett, bár a végével nem voltam kibékülve, annak ellenére, hogy beleillett a film hangulatába. (Igen, tudom, hogy ennek a mondatnak nincs semmi értelme, úgy, hogy más nem látta rajtam kívül a filmet…)

Mozizás után rohantam Stockholm Centralba a vendégek elé. Szép kis móka volt megtalálni őket, ugyanis fogalmuk sem volt, hogy hol vannak, a dolgokról, amik a környékükön voltak meg én nem tudtam, hogy mik és merre keressem őket. Végül elhangott a kulcsszó: Central Station, ez azt jelentette, hogy a buszpályaudvaron vannak, ez egy olyan rész, ahol én még nem jártam, de kb. tudtam, hogy hol van. Itt már annak ellenére is könnyen meglettek, hogy a központi buszpályaudvar kb. ötször akkora, mint a Népliget meletti. Egyébként szimpatikus alakok, hoztak kis üveg unicumot és fütyülőst (útipoggyászuk nincs, ezért nem vihettek fel nagyobb üvegeket), venezuleai karkötőt (két srác félig-meddig venezuelai) és egy nagy halom finom házi kolbászt. 🙂 Ugye itt kolbászt nem, vagy csak méregdrágán lehet kapni. Mindenesetre a teszt eddig sikeres, még három ember gond nélkül el tud aludni a lakásomban. Négynek viszont már szűkös lenne.

Sundbybergben közben sikerült elkapnom a régebbi típusú vonatot is, íme itt van róla kép:

Belülről olyan kb, mint a HÉV

Holnap megyünk Uppsalába, ezért vonatok terén új fényképek várhatóak, megnézzük milyen itt az IC.

Képek: Vegyes album 147-170, Közlekedés album 19-20.

Written by in: Blogblogblog | Címke:, ,
Jan
30
2009
4

Múzeumlátogatás

A mai napom nem tartozik életem legsikeresebbjei közé. Először is kiderült, hogy a Swedish Society óra tankönyvét csak 13.00 és 15.00 között tudom cialis pills átvenni, vagyis pont akkor, amikor Mobile Business is volt. A hölgy akitől vettem mindenesetre kedves volt és elárulta, hogy ha rossz a kártyaolvasó, akkor lehet készpénzzel is fizetni. (Nem mintha azzal akartam volna, csak kíváncsi voltam.) Mindenesetre Kistába csak az óra leges-legvégére értem volna oda, aminek nem nagyon láttam értelmét. (Kista és a központi campus még mindig messze van egymástól és a központi campusban nincsen még gyorsvasút, pedig kéne. Viszont ami feltűnt, hogy az akadálymentesítés annyira fejlett, hogy az egyébként kisebb kockakövekből kirakott talajon van két sima sáv, hogy a tolókocsisok és/vagy kismamák is tudjanak közlekedni. (Igen, látni kismamákat is.) Természetesen ezzel összefüggésben minden, eddig általam látott aluljáróban van lift, a közlekedési eszközök alacsonypadlósak és más helyeken sem láttam igazán problémát.

Miután konstatáltam, hogy az órára már nem érek be, az étvágytalanság ellen egy új taktikát választottam, elmentem enni egy gyorsétterembe (általában otthon szoktam enni), hátha ha az is motivál, hogy sokat fizettem a kajáért. A helybeli Foodcourt eléggé keleti orientáltságú, tehát végülis valami általam ismeretlen étel mellett döntöttem ez van a menüben és így sokkal olcsóbb alapon. Tehát 75 koronáért (2100 forintért, na ezért eszem otthon) kaptam egy adag rizst, négy közepes húsdarabot egy-egy pálcikára tűzve, valamint egy nagy adag szószt és kevés zöldséget. Különösen bátornak éreztem magam, ezért a kés-villa mellé hoztam magamnak pálcikát is. Ezek az evőpálcikák eldobható műanyag evőeszközhöz hasonló színvonalú változatai voltak, tehát  puhafából készülte, könnyűek voltak és papírcsomagolásban érkeztek. Természetesen el is kellett őket törni, nem sikerült szimmetrikusra. Valahonnan az rémlik, hogy ez balszerencsét hoz, de nem találtam rá forrást. Még, jó hogy nem vagyok babonás… (Mint a későbbiekből kiderül, lett volna rá okom.)

Az étel nagyon finom volt és sikerült valamennyire belejönnöm az evőpálcikákba is, ez volt az első eset, hogy nem váltottam vissza a hagyományos európai evőeszközökre az első pár perc kínlódás után. Igaz, az utóbbi tíz évben szerintem nem is próbálkoztam. Ráadásként angol-svéd keveréknyelven elcsevegtem a pultossal is. Jellemzően itt a bevándorlók beszélnek legkevésbé angolul, mert ők ugye először a svédet tanulják meg. Kicsit csodálkozott, amikor azt mondtam, hogy igenis, én vissza szeretnék menni Magyarországra. Gondolom nem ez az általános hozzáállás.

Étkezés után visszamentem a lakásomra, megcsináltam a házit az esti Soceityra (a lényeg kb. 40 oldal elolvasása volt) majd elolvastam az útbaigazítást az esti múzeumlátogatáshoz. “Menj ki a T-Centralenből, a főbejárattal szemben kelj át az úttesten, szállj fel a 17.03-kor induló 69-es buszra és szállj le a Museiparkennél.” (Nem szó szerinti fordítás, de ez a lényeg.) Ki is másztam a metróból, meg is találtam a 69-es busz megállóját, de arról ugye nem értekezett a levél, hogy melyik irányba szálljak fel arra fránya buszra. Szerencsére a megoldás adta magát: az út innenső oldalán található buszmegállóból 17.04-kor indul busz, a túloldaliból 17.03-kor. A hibámra a város túloldalán, 25 perccel később jöttem rá, amikor még mindig nem jött a kívánt megálló, pedig már 5 perce jönnie kellett volna és a buszok itt nagyon pontosak. Gyorsan leszálltam és érdeklődtem, hogy akkor merre. Hát a másik irányba. T-Centralen ugyanis olyan rohadt nagy, hogy tartozik hozzá egy másik buszmegálló is, ami az adott feltételeknek szintén megfelel. (Mondjuk a főbejáratot benéztem, ha láttam volna ezt korábban, akkor egyértelmű lett volna, hogy melyik a főbejárat.)  Sebaj, egy késés nem késés, biztos ez is még belefér.  Felszálltam a visszafele menő buszra és vártam a megállót. Ami nem jött. A végállomáson leszálltam, a busz elment és elgondolkoztam a világ dolgain. Vissza busz negyed óra múlva, addig sétáltam kicsit a parton és fotózgattam.

A valóságban sokkal sötétebb van

Azért annyira nem élveztem, mert elég hideg volt, lásd a kialakulni vágyó jégtáblákat az öböl vizén, ezért megváltásként üdvözöltem a buszt. Hazafelé minden megálláskor fotóztam egyet kifelé az ablakon, ezek már jobban átadják az éjszaka van jelleget. Ebben az irányban volt Museiparken, de már késő is volt meg kedvem sem volt semmihez. Vagy a megállónak van a két irányból két neve, vagy valahogy átugrotta a kijelző amikor mentem. (Mindig néztem.)

Mellesleg két dolog, aminek nem örülök: ez és ez.

Képek: Vegyes album 131-144, Közlekedés album 18.

Written by in: Blogblogblog | Címke:, ,
Jan
17
2009
2

Közlekedés, első rész

Mivel a napokban túl sok új és érdekes nem történt velem, ezért megírom a rég megígért közlekedéses bejegyzést, vagy legalábbis az első részét.
A svéd közlekedésről az egyik legfontosabb információ az, hogy valószínűleg inkább piaci alapon működik, mint az otthoni, következésképpen drága. Kedvezmények a 20 év alattiaknak, 65 év felettieknek és a nyugdíjasoknak járnak, ők a teljes ár 60%-át fizetik. Kedvezményt kapnak továbbá a tanulók iskolaidőben, körülbelül a fentiekre még 50%, persze féléves bérlet vásárlása esetén.
Ez azt jelenti, hogy a következő árakkal kell számolni:

  • Vonaljegy:15-30 kr (375-750 Ft.) megváltás helyétőll függően, az sms a legdrágább
  • Napijegy: 100 kr (2500 Ft.)
  • Három napos jegy: 200 kr (5000 Ft.)
  • Hetijegy: 260 kr (6500 Ft.)
  • 30 napos jegy: 690 kr (17250 Ft.)
  • Január 1-től Június 12-ig érvényes diákbérlet 2450 kr (61250 Ft.)

Ezek az árak csak egy zónára érvényesek (de itt mindenre), két zóna másfélszer, három zóna kétszer ennyibe kerül. Mondjuk az első zónát én még nem hagytam el, ez Stockholm és pár kilométeres körzete. A jegyek nagyon pici papírdarabok, napijegytől felfelé mágnescsíkos kártya, 30 naptól felfelé mágneskártya. A jegyellenőrzés forgóvillás beengedéssel történik, tehát a metró, vasút, buszpályaudvarok területére csak ezekkel lehet belépni. A bérletek nem személyhez kötöttek, de értelemszerűen egyszerre csak egy ember használhatja. Ez azt is jelenti, hogy miután egyszer használtad a kártyát, utána nem jó ötlet rögtön kimenni, mert nem tudsz egy ideig újra bemenni.

Itt éppen nem villák, hanem kis ajtók vannak.

A kártyások hozzáérintik az olvasóhoz / lehúzzák a kártyát, a jegyeseknek, illetve a nagyobb csomaggal közlekedőknek pedig a fénykép bal szélén található kuckóban lakó jegyellenőr nyit ki egy kézzel vezéreltebb kaput. Magukon a vonalakon jegyellenőrzéssel csak egyszer találkoztam, mobil leolvasókat használnak. Profi. Buszokra minden ajtón fel lehet szállni, de buszon még nem utaztam. Mutatóban van egy vonal villamosuk is, ezekből a sínekkel már találkoztam.

A busz színe itt is jobbára kék

A közlekedés egyik, egyáltalán nem meglepő jellemzője az, hogy minden pontos, ráadásul a pontos indulások egyértelműen ki vannak táblázva. Tehát, ha lesétálok a sundbybergi aluljáróba, akkor még a lejáratnál látom az összes vonat, metró és busz indulási időpontját. Meg persze lent is egy csomó helyen.
Az aluljárók szép tiszták, és a metróaluljárók nagyon tágasak. Olyanok, mintha fogtak volna egy nagy barlangrendszert, befestették volna leginkább kékre, raktak volna bele síneket és egy halom kortárs művészetet meg egyéb dolgot. A KTH metróállomásában például van egy kis réztábla a Maxwell-egyenletekkel… Ezen felül minden metró- és vonatállomáson egyértelműen és sok helyre ki van rakva az állomásfőnök képe, telefonszáma és e-mail címe.

A vezető a monitorokon (is) nézi, hogy végeztek-e az utasok.


Maguk a szerelvények belülről kényelmes puhák és elég modernek. Van egy-két olyan, ami műszaki színvonalban leginkább a mi otthoni metrónkhoz hasonlít, de ezek is jól karban vannak tartva és nincs belőlük sok. Ja és nem büdösek, nincsenek hajléktalanok. Egyébként is, eddig összesen egy csövest láttam, meg két utcazenész. Biztos vannak szegényebb részek is, de arra még nem jártam és lehet persze, hogy nem is fogok.
A közlekedési hálózat elég sűrű és mindenhová elér, a legtöbb helyre valamilyen kötöttpályás megoldással. A metrók 5-10 percenként járnak csúcsidőben, a vonatok negyedóránként. Nagyon estefelé és éjszaka fél óra a maximális követési idő. (Hétvégén éjszakai metrók is vannak, egyébként csak buszok és vonatok.)
A Közlekedés albumban lehet még találni további képeket (1-17), ezek persze még bővülni fognak.

Én Sundbyberg centrumnál lakom

Written by in: Blogblogblog | Címke:,
Jan
05
2009
3

Hajt, hajt, hajt, hajt

9:17, nagyon régóta óta először megint repülök. Ebből két fontos következtetés vonható le, egyrészt az, hogy még nem repültem egyedül, másrészt az, hogy az indulás majdnem másfél órát késett, hivatalosan már majdnem Arlandában kéne lennem. (Arlanda Stockholm nagyobbik repülőtere.) De legalább adnak narancslevet, teát és szendvicseket, örülök, hogy nem fapadossal megyek, és nem fizettem többet, mintha azzal mentem volna.

A gép egy Fokker 70-es, akit ennél bővebben érdekel, az amúgy is tud róla mindent, akit meg nem, azt nem untatom azzal, hogy hogy néz ki meg mire képes. Mindenesetre a monitorok a repülésinformációkkal határozottan tetszenek, most valahol Łódź felett járunk. (Open Office tök intelligens, automatikusan átírta a városnevet a vonatkozó lengyel helyesírási szabályok szerint.) Várom a többi infót, nemrég még azt is kiírta, hogy mennyivel megyünk és milyen magasan vagyunk. Megvan: 11187 méter és -9,5 fok. Mást most nem ír ki. (Utólag: de igen, 781 km/h) Inkább nézek felhőket, ezek nagyon jól néznek ki innen, majdnem olyan jól, mint a teljesen havas Lengyelország.

Mivel a háttérben a gépem még számol (munkamunkamunka 🙁 ), és mivel le van szabályozva a processzor (így még öt óráig bírja az aksi), ezért betartom tegnapi ígéretemet és elmesélem a blog technológiai hátterét. Már régóta gondolkoztam azon, hogy kell nekem egy honlap és blog, de túl sok érdekes tartalmat nem tudtam volna adni neki, akkor meg minek. Persze az Erasmusos kiutazásom ezen a helyzeten drasztikusan változtatott…

Ezért elkezdtem tárhelyet keresni és némi intermezzo után a Lanten.hu mellett köteleztem el magam, mert olcsó, kellemes szolgáltatáslistájuk van és a társaság egyrészét ismerem. (Bár meglepő módon a Google-n kerestül találtam meg őket.) Beadtam a kérelmet tehát a luxa.hu cím regisztrációjára, amit a Lanten rögtön vissza is dobott, mert a kifejezés valami olasz világítástechnikai társaság védjegye. Anyád. Szerencsére kisebb utánanézés után kiderült, hogy elvileg megkaphatom, ha nem használom üzleti tevékenységre, amire persze nem akarom használni. Tehát most már csak a két hét várakozási időnek kell letelnie, hogy a végleges blog.luxa.hu címen lehessen engem olvasni.

Az eredeti célom egy komplett, jól kinéző weboldal megírása lett volna nulláról, illetve egy blogmotor beleillesztése, azonban erről hamar letettem, a mostani webprogramozói tudásom ehhez bőven kevés. Emiatt egyszerűbb megoldásként kész, csak konfigurálandó vázat kerestem. Szerencsére a Lanten tudásbázisa segítséget nyújtott (kicsit kezdem reklámembernek érezni magam 🙂 ), és így elég gyorsan a !WordPress mellett döntöttem. Innen némi beállítgatás, finomhangolás és designolás után jutottam el a mostani állapotig. Ja, akik nem szeretnék Skandinávia műholdfelvételét nézegetni, azok jobb alul tudnak skint váltani. (A műholdmentes skin háttere változni fog még szerintem.) Ugyanez vonatkozik azokra is, akiknek a háttér esetleg túl kicsi, mert 24”-os Apple iMac-en nézik. Még jó, hogy a két csoport között van némi átfedés. 🙂

Közben végzett a cucc, megyek vissza dolgozni…

Persze ezt a szállásról adtam fel, amiről egyelőre csak annyit, hogy eddig mindenki jófej. Ja és Stockholmban nagyon hideg van…

Written by in: Blogblogblog | Címke:, ,

Powered by WordPress. Theme: TheBuckmaker. Download PHP Scripts, Tyrol