Feb
10
2009

Uppsala

Szombat reggel a vendégeim továbbutaztak Londonba, én meg összepakoltam pár dolgot (leginkább csokit, banánt és innivalót), majd bemetróztam T-Centralba találkozni pár ismerőssel, akikkel megbeszéltünk egy Uppsalai kirándulást. A pár emberkéből közben kb. 10 emberke lett, mert mindenki szólt az ismerőseinek is.

Uppsala Stockholmtól 70 km-re fekvő város, itt található az ország legelső egyeteme (1477 Wikipédia szerint), illetve ez a Svéd Egyház központja is. Utóbbi egészen sokáig a szokásos adminisztrációs feladatokat is ellátta, de most már az egyház és állam teljesen szétvált. Azért a királytól még elvárják, hogy evangélikus legyen.

Uppsalába legegyszerűbb vonattal eljutni, így egy újabb kitérőt tettem a svéd online jegyvásárlás bugyraiba. A probléma abból adódott, hogy a rendszer nem volt hajlandó elfogadni a Nordeás (ez egy helybeli bank) Visa Electron kártyámat, csak az OTP-től kapottat. Mindkettő Visa Electron, tehát nem dombornyomású, nem egészen értem az okokat. Mindegy, a problémát megoldottam, meg is kaptam szépen a kinyomtatandó pdf-eket. Választhattam volna sms jegyet is, de ennyire még nem bíztam a rendszerben. Mint utólag persze kiderült (mások ilyet is vettek), az sms teljesen jól működik, a kalauz lefényképezi a telefon kijelzőjét a kóddal és az alapján visszafejti, hogy érvényes-e. Kíváncsi vagyok, mit csinálnak az olyan telefonokkal, amiken nem fér el a kód egy képernyőn. A retúrjegy egyébként 78 kr (2340 Ft.), a vonat leginkább az IC-k színvonalára emlékeztet. Van itt is IC, az lehet, hogy jobban néz ki. Mindenesetre 40 perc alatt megérkeztünk Uppsalába. Ez 105 km/h-ás átlag, ami kellemes, tekintve, hogy volt közben pár megálló is.

Kicsiny társaságunk Uppsalában (engem kivéve)

Uppsala belvárosa sokkal kisebb, mint Stockholmé, ezért elég hamar sikerült minden lényeges dolgot megtalálnunk. Ebben a turistairodából szerzett térkép is segített, itt vettünk magunknak Uppsala kártyát, ami ingyen belépést biztosít a múzeumokba, illetve szabadon lehet vele buszozni. Ami a városban leghamarabb feltűnt, az az, hogy a katedrális tényleg mindenhonnan látható, ezért ezzel kezdtük a nézelődést.

Most kellett volna egy nagylátószögű objektív

A katedrális nagyon nagy, nem is sikerült rendesen lefotózni a külsejét, a belsejéről viszont készítettem pár jó képet, a galériában meg lehet őket nézni. Bár belülről úgy néz ki, mint minden hasonló méretű templom. (Ezért az építészek persze biztos megölnének…) A templomban van eltemetve  egy halom híres svéd, több király, tehát tökéletesen betölti az ilyen fontosságú templomok funkcióit.
Az épületen belül még (legalább) két érdekes dolog található. Az első a kincstár, ami tökéletesen reprezentálja azt, hogy a huszadik felbecsülhetetlen értékű korona és hatszázéves püspöki palást már nem nyújt túl sok új élményt.

Azért az első tíz még impresszív

A másik érdekes dolog az ez:

Itt tényleg mindenhol lehet kártyával fizetni

A katedrális után megnéztük az Egyetemi Múzeumot, ez leginkább egy történelmi tárlat volt a vikingekről, tudományról és a kis orvostanhallgatók oktatásáról. Az épületben található ugyanis egy anatómiai előadó XVII. század módjára, ahol az érdeklődő polgárok és hallgatók meggyőződhettek róla, hogy belülről mindenki rózsaszín.

Az első soroknak akár oszthattak szuvenírt is

Még pár múzeum és templom után elnéztünk Gamla Uppsalába (Régi Uppsala), ahol autentikus viking sírhalmok találhatóak egy nagyon hangulatos múzeummal társítva. Még több fegyver, még több viking sisak, még több kulturális háttér. Be is ruháztam egy 20 koronás (600 Ft.) poszterbe, ami a szép zöldellő sírdombokat ábrázolja. Mi persze szép fehérlő sírdombokat kaptunk, de azért jól néztek ki.

A bejegyzés utolsó képe

A központba való visszatérés után ebédeltünk (négy órakor) egy Maxben. Ez a McDonalds helybeli megfelelője, a különbségek kimerülnek abban, hogy itt lassabb a kiszolgálás és a hamburgerek előállításával generált szén-dioxidot a cég afrikai erdőtelepítésekkel kompenzálja. A kaja ugyanolyan mű. Mivel a visszaindulásig még volt három óránk, egy moziban megnéztük életem első olyan Will Smith filmjét, ami tényleg tetszett: Seven Pounds. A mozijegy itt 100 kr (3000 Ft.) és még italtartók sincsenek a székeken.

Hazaérkezés után még voltam egy szinttel lejebb házibuliba, megint problémáim lesznek a nevekkel…

Képek: Vegyes album 171-265, Közlekedés album 21-26

2 hozzászólás »

  • Miki says:

    Mi az az Yggdrasil ez valami IKEA dísztárgy? Amúgy nem teljesen egyértelmű hogy az ott egy adományokat gyűjtő persely, aminél a bankkártyát lehet használni.
    És milyen jó lenne nekem most egy olyan bicikli, mint ami ott a víz mélyén volt.
    Azt veszem észre, hogy rengeteg a francia, vagy francia nevű csákó.

  • Luxa says:

    Yggdrasil a skandináv mitológiában a világfa neve, ez köti össze az egyes világokat, innen erednek a folyók. Elég népszerű motívum.
    A perselyre azért remélem mindenki rájött, bár sikerült pont az angol feliratot levakuznom.
    A bicikli nekem is jól jönne, bár annyit nem használnám, nem annyira fejlett a biciklis kultúra, mint mondjuk Hollandiában. Egyébként az a csatorna úgy habzott, hogy ahhoz képest a Rába semmi, valahonnan elég durván szennyezték.
    Jaja, sok a francia, Uppsalában volt öt francia, három osztrák, egy belga meg én. Egyébként is francia és osztrák a legtöbb ismerősöm. A statisztikák szerint sok a német is, de őket valahogy elkerültem.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL


Leave a Reply


Warning: Undefined variable $user_ID in /data/6/1/6130f891-2f03-4d8e-bf56-e582f53b8452/luxa.hu/sub/blog/wp-content/themes/aeros2mh/comments.php on line 66

Powered by WordPress. Theme: TheBuckmaker. Download PHP Scripts, Tyrol